Választói kiábrándultság, megosztott kormány, vészjelek a gazdaságban. Olaszország nem éppen ünnepi hangulatban emlékezik egyesítésének 150. évfordulójára.
A legnagyobb politikai túlélők ideje is lejár egyszer, és úgy tűnik, a politikailag sokszor eltemetett, de mindannyiszor életre kelt Silvio Berlusconi olasz kormányfő hivatali hónapjai valóban meg vannak számlálva. A minapi helyhatósági választáson pártja elvesztette a majdnem két évtizeden át a jobbközép erők bástyájának számító Milánót, az ország pénzügyi központját. A bukás azért is fájdalmas Berlusconinak, mert a város a szűkebb otthona, és karrierjének hídfőállása volt. Ráadásul a baloldal kommunista jelöltje meggyőző fölénnyel verte meg a régi polgármestert. A legújabb csapást elemzők szerint kormányfőként legfeljebb jövő tavaszig élheti túl, és aligha húzza ki mandátuma 2013-as lejártáig.
Elesett a Milánó melletti Arcore is, ahol a 74 éves miniszterelnök bunga-bunga néven elhíresült szexorgiáinak otthont adó villája található. Nápoly, Trieszt, Cagliari és Novara is a balközép kezére jutott, amit az Il Sole 24 Ore című gazdasági napilap forradalomhoz hasonlított. Milánó az ország politikai barométere, és mivel Berlusconi a szavazást a róla és kormányáról szóló referendumként állította be, a vereség a kormány bukását vetíti előre. A kiélezett küzdelmet a kampány eldurvulása is jelezte, a kormányoldal azzal riogatott, hogy baloldali ellenzéki győzelem esetén Milánót elözönlik a cigányok, és a városban felépül Európa legnagyobb mecsetje.
Mit sem törődve Berlusconi és pártja kirohanásaival, a balközép hívei a múlt héten tízezrével ünnepeltek Milánó utcáin, elhomályosítva az itáliai egyesítés 150 éves évfordulója alkalmából egész évben zajló eseménysorozatot (HVG, 2011. február 26.). És nemcsak azért, mert Olaszországban a regionális ragaszkodás erőteljesebb, mint a nemzeti identitás, hanem mert a lakosság mintha belefáradt volna a kormányfő személyes ügyeibe, szexbotrányaiba, korrupciós üzelmeibe
.Nagy pszichodráma – írta a kormány zavarodottságáról még az Il Giornale napilap is, amely Berlusconi öccse révén a kormányfő médiabirodalmához tartozik. A múlt héten egy hónapon belül harmadszor került nyilvánosságra az egyre mélyebb ellentét a miniszterelnök és a gazdasági tárca vezetője, Giulio Tremonti között a gazdasági reformokat illetően. A Berlusconi egyik lehetséges utódjaként emlegetett Tremonti állítólag lemondással fenyegetőzött, de elemzők szerint a kormányfő leváltása nem egyszerű, és eléggé kockázatos is. A Szabadság Népe pártszövetség aligha létezhet nélküle, és nem valószínű, hogy a személyes rivalizálások által sújtott szervezet a jelenlegi formájában élné túl az először 17 éve hatalomra jutott Berlusconi végleges eltávolítását.
Riadót fújtak a parlamentben minimális többséggel kormányzó Berlusconi legfontosabb szövetségesének, az Északi Ligának a támogatói is. Umberto Bossi pártvezér jelezte, hogy kitartanak a kormányfő mellett, de a bevándorlásellenes és föderalista párt hívei inkább magára hagynák. Szemétre vele! – mondogatják a zsugorodó szavazótáborban, amely úgy érzi, a kormányfő támogatása már árt a pártnak. A Liga kevesebb mint 10 százalékot kapott két fontos városban, Milánóban és Torinóban. Számos kommentátor úgy véli, a Liga nem a koalíción belül várja meg a 2013-as voksolást. A kormány népszerűségéről újabb jelzést adhat a nukleáris energia hasznosításáról szóló, hétvégi népszavazás, amely várhatóan elveti majd a kabinet tervét.
Nem jött jól Berlusconinak az sem, hogy lesújtó véleményt fogalmazott meg a gazdaságról Mario Draghi, az olasz központi bank kormányzója, aki novembertől az Európai Központi Bank (ECB) elnöke lehet. A bankár szóvá tette, hogy az utóbbi évtizedben a gazdaság összesen kevesebb mint 3 százalékkal nőtt, miközben a francia 12-vel. Ez idő alatt az olasz termelékenység és az átlagos reálkereset legfeljebb stagnált – a francia 9-9 százalékkal nőtt. Draghi szerint ezért nemcsak az elmaradottabb dél hibáztatható, hanem a gazdag észak is, és utalt arra, hogy a nyugati világon belül Olaszországban a legrosszabb az oktatás színvonala, és a legalacsonyabbak közé tartozik a nők foglalkoztatottsága. Bár Draghi nem nevezte meg Berlusconit, vádjai nyilvánvalóan neki szóltak, hiszen az utóbbi tíz évből nyolcban ő volt a miniszterelnök.
A bankár a túlméretezett, túlfizetett és átláthatatlan kormányzati szektorra is felhívta a figyelmet azzal, hogy nyilvánosságra hozta: tavalyi 757 714 eurós olasz fizetése a felére zsugorodhat az ECB élén. Rómában a politikusok és köztisztviselők a világon a legjobban fizetettek közé tartoznak, miközben az eddigi megszorító csomagok után a kormány újabb 40 milliárd eurós takarékoskodást tervez, miután a Standard & Poor's hitelminősítő stabilról negatívra mérsékelte Olaszország adósságkilátását. A baj nem elsősorban a költségvetési deficittel van, hiszen Róma a válság ellenére kordában tartotta a hiányt. A gond az, hogy az olasz gazdaság csigalassúsággal bővül, így nincs kilátás a GDP 120 százalékára rúgó adósság mérséklésére.
Az IMF és az OECD is strukturális reformokra, a hatékonyság növelésére, a külfölditőke-behozatal ösztökélésére és a merev munkaügyi szabályok lazítására szólította fel a kormányt. Az olasz vállalkozók szövetsége, a Confindustria is lépésekre sürgette a civakodó politikusokat, különben – érvel – súlyos szociális feszültség keletkezik, ami a populizmus terjedését segíti. Olaszország az eurózóna egyetlen tagja, ahol az átlagpolgárok szegényebbek, mint tíz évvel ezelőtt.
KERESZTES IMRE
A New York-i Közkönyvtár kiállítása bemutatja, hogyan vált egy nagyváros lapja nemzetközi tényezővé. A magazin egy évszázad alatt öt főszerkesztőt fogyasztott el, Adam Gopnik, a lap főmunkatársa néggyel is dolgozott.
Így reagáltak arra, hogy a főváros rendezi a Szivárvány Misszió Alapítvánnyal a Budapesti Büszkeség nevű rendezvényt.
