Nyaralási szokások Európában

Alkalmanként rövidebb időre, viszont gyakrabban utaznak el pihenni az európaiak – ez derült ki a GfK CR Academy nevű kutatóintézet által készített felmérésből.

  • HVG HVG
Nyaralási szokások Európában

 

A 16 ezer ember válaszain alapuló tanulmány szerint még érezhető a gazdasági válság hatása, és emiatt az EU lakóinak 42 százaléka az idén egyáltalán nem megy nyaralni. Aki pedig az utazás mellett dönt, általában az is közelebbi helyeket választ.

A legnagyobb számban a svédek, a hollandok és a belgák kelnek útra, és ők azok is, akik a legtöbbet költik a kiruccanásra. A legkisebb összeget a közép- és délkelet-európaiak szánják erre a célra, és az otthon maradók kétharmada azt mondja, hogy nincs pénze a nyaralásra.

A célpontok közül a déli államok a legnépszerűbbek, a különbség csak annyi, hogy csökkent Chile vagy Brazília vonzereje, és a pihenni vágyók legfeljebb Olasz-, Spanyol- és Görögországig, Portugáliáig vagy Dél-Franciaországig jutnak el. Észak-Európa változatlanul nincs a toplistán, a külföldi utazók csupán két százaléka keresi fel a skandináv térséget, míg Afrikát három százalék választja.

A Magyar Turizmus Zrt. belföldi felmérésének eredménye jelentősen különbözik a GfK CR következtetéseitől: az idén jóval több magyar – a tavalyi 46 helyett most a megkérdezettek 54 százaléka – tervez nyaralást. Az útra kelők közel kétharmada belföldre – leginkább a Balatonra vagy Budapestre és környékére – indul pihenni.