Véres szülés

Rothadó holttestek borították a hét elején Tripoli utcáit, szemtanúk pedig arról számoltak be, hogy a kezüknél fogva összekötözött, több lövéssel kilyuggatott, így vélhetően kivégzett emberek földi maradványait látták. A líbiai ellenzék de facto kormánya, a Nemzeti Átmeneti Tanács (NTC) már többször is felszólította fegyvereseit és a lakosságot, hogy tartózkodjanak a leszámolásoktól. A felkelők katonai szóvivője azt is közölte, hogy eltűnt 40 ezer hadifogoly, akiket Moammer Kadhafi csapatai vettek őrizetbe, és akiknek java része valószínűleg még meg nem talált bunkerekben raboskodik – ha egyáltalán életben vannak.

Félő, hogy az ilyen hírek csak fokozzák a bosszúszomjat, és az új vezetés nem lesz képes elejét venni a vérontásnak. Musztafa Feturi líbiai politikai elemző szerint az NTC alkalmatlan az átmeneti kormányzásra, nincs távlati elképzelése, legitimációja és hatalma sem. A Cambridge-i Egyetem Líbia-szakértője, George Joffe pedig úgy véli, nincs meghatározó erő az NTC-n belül, melyet csak egyetlen cél tart egyben: megszabadulni Kadhafi 42 éves uralmától.

A diktátor holléte e hét elején még ismeretlen volt. A felkelők a 69 éves ezredes szülővárosát, Szirtét ostromolták. Kadhafi az álmos halászfalut 100 ezer fős várossá fejlesztette, így annak elfoglalása koronázná meg a forradalmat. Kadhafi mindenre elszánt, legodaadóbb hívei és bérencei – az esetleg bujkáló vezérrel – azonban véres és hosszú gerillaharcra rendezkedhetnek be.

Az NTC-nek ezért minél hamarabb rendet kell teremtenie. Itt-ott megindult az utcákat elborító és az afrikai hőségben bűzlő szemét eltakarítása. Ami nem egyszerű, hiszen korábban ezt a munkát fekete-afrikai bevándorlók végezték, akiknek a többsége elmenekült, a többiek pedig nem igazán merészkednek ki menedékhelyeikről. A lakók helyenként tömegsírokat ásnak, hogy eltemessék a hullákat. Az átmeneti kormány felszólította a villamos művek dolgozóit, hogy vegyék fel a munkát, és azt ígérte, hogy a közalkalmazottak fizetését hamarosan folyósítja. A tunéziai hatóságok megnyitották a határt, hogy a várakozó kamionok élelmiszert és egyéb segélyt szállíthassanak a fővárosba, ahol az árak a hiány miatt az egekig szöktek.

ENSZ-diplomaták jelezték, hogy létrejött a megállapodás, amelynek értelmében a már több tucat ország által elismert új kormány másfél milliárd dollárt megkaphat a nemzetközi szankciók miatt befagyasztott líbiai követelésekből. Az Arab Liga pedig vasárnap felszólította az ENSZ-t, hogy szeptemberben már az átmeneti kabinet képviselője foglalhassa el Líbia helyét a világszervezetben, ami hivatalosan is a Kadhafi-uralom végét jelentené.

A felkelők vezetése hozzáfogott a háború előtt az export 95 százalékát adó szénhidrogénszektor újraindításához. A napi 1,6 millió hordós kőolajtermelés szinte teljesen leállt a háború miatt. Szeptember közepén két sivatagi olajmezőt is beindítanak, és a keleti Tobruk kikötőjéből elkezdődhet az export Európába. Két másik fontos kikötő, Brega és Rász-el-Unúf is a felkelők kezén van. Az olajszektor gyors újraindítását megkönnyíti, hogy a mezők 80 százaléka az ország keleti felén, főként a Kadhafi szülővárosától biztonságos távolságban lévő Szirte-medencében található, ahol a Kadhafi-erők gerillaharca kevésbé valószínű, mint például a fővárosban. Az ország legnagyobb, Rász-el-Unúfban található finomítója sértetlenül úszta meg a háborút.

A kormány azt is közölte, hogy sikerült helyrehozni az Európába tartó földgázvezetéket, amely a Tripolitól nyugatra lévő Mellitahtól az olaszországi Geláig vezet. Az 510 kilométer hosszú tenger alatti csőkígyó félig az Eni olasz energetikai cég tulajdonában van, és az olasz gázimport tizedét szállította tavaly. A vezeték februári leállása napi egymillió eurós bevételkiesést okozott Líbiának. Nem csoda, hogy Paolo Scaroni, az Eni vezérigazgatója az első külföldi olajcégvezér, aki hétfőn ellátogatott az országba. A vállalat üzemanyagot szállítana Líbiának, amit az olaszok által zárolt 8 milliárd dollár líbiai vagyonból fizetnének.

Nyilvánvaló, hogy a kormány célja az olajszektor minél hamarabbi beindítása, és a zárolt líbiai vagyonok felszabadítása. A 46,4 milliárd hordónyi líbiai olajtartalék a világ olajkincsének 3 százaléka, amihez még jelentős földgázmennyiség is párosul. Ez a tartalék nem tartozik azonban a legnagyobbak közé a világon, ezért az országnak a gazdaság diverzifikálására is szüksége van. Ehhez kiváló forrást jelent a becslések szerint 150 milliárd dolláros vagyon, amelyet a nemzetközi közösség az embargó miatt befagyasztott. Az összeg felét a Líbiai Befektetési Hatóság (LIA) kezelte. Csakhogy a LIA-t és más állami befektetési alapokat nem a szakértelem irányította, hanem a Kadhafi-család érdekei. Ezen alapok élén a klán tagjai vagy befolyásos barátok álltak. Kadhafi a miniszterelnökén és a LIA elnökén keresztül gyakorolt befolyást a vagyonra, amelynek jelentős részét olaszországi cégekben – így például az Enin kívül a torinói Juventus labdarúgóklubban, az UniCredit bankban, a Fiat autógyárban vagy a Finmeccanica nehézipari konglomerátumban – fektették be.

London szintén a LIA befektetéseinek fontos célpontja volt, a líbiai alap a brit fővárosban még leányvállalatot is alapított. A Dalia Investments főleg ingatlanokat vásárolt. Kadhafi Líbiája mindeddig komoly beruházó volt az afrikai piacon is, főként Zimbabwéban, ahol olajipari érdekeltségekben és az ország legnagyobb bankjában, a CBZ-ben jelentős tulajdoni hányada van. Ezeknek a vagyonoknak a 95 százalékát sikerült zárolni, de kérdés, mi lett a sorsa a líbiai jegybank 144 tonnás aranykészletének, amely az egy főre jutó aranytartalék tekintetében a kilencedik helyre sorolja az országot, az USA mögé.

KERESZTES IMRE