Nem lesz próféta

„Mi vagyunk a pápa” – harsogta óriási betűkkel címoldalán a legnagyobb példányszámú német bulvárlap 2005-ben, amikor Joseph Ratzinger bíborost a katolikus egyház fejévé választották. A lelkesedés, mondhatni, általános volt – most viszont a Bertelsmann Alapítvány felmérésében a megkérdezett németek több mint fele szinte semmit sem vár XVI. Benedek e heti látogatásától. Bár a pápa azóta már járt a hazájában, például a kölni ifjúsági találkozón, e hét csütörtöktől vasárnapig tartó útja az első olyan alkalom, amikor a Vatikán államfőjeként, hivatalos minőségben keresi föl Németországot. Ahol a hat évvel ezelőtti szinte osztatlan öröm után sokan szkepszissel, sőt ellenérzéssel is fogadják – még ha a vendég ebből valószínűleg semmit sem fog személyesen megtapasztalni.

A hivatalos program, a mise a berlini Olimpiai Stadionban, az erfurti nyilvános istentisztelet, a szabadtéri mise a freiburgi repülőtér területén százezreket fog vonzani, s kellő méltósággal zajlanak majd le a találkozások a német államfővel, a kancellárral és politikai vezetőkkel is. Berlinben ugyanakkor hatvan különböző társadalmi szervezet tüntetést készít elő arra az időre, amikor a pápa a német parlamentben, a Bundestagban fog beszédet mondani, amit a 622 parlamenti képviselő közül előreláthatólag legalább százan bojkottálni kívánnak.

A tiltakozást szervező egyesületek képviselői a Berlinben akkreditált külföldi újságírók egy csoportjával, köztük a HVG tudósítójával találkozva elmondták, nekik semmi kivetnivalójuk nincs a vallással vagy a pápalátogatással kapcsolatban – de komoly kifogásaik vannak az ellen, ahogy XVI. Benedek politizál, és amilyen nézeteket képvisel. És amiatt is tiltakoznak, hogy beszédet mondjon a Bundestagban, amely az állam és az egyház szétválasztásának elvén működő demokratikus állam parlamentje, nem pedig egyházi intézmény.

A pápa társadalompolitikája az, ami a tiltakozókat – köztük a terhességmegszakításban tanácsadó szerepet vállaló Pro Familia szervezetet, az évenkénti berlini homoszexuális-felvonulást, a Christopher Street Dayt szervező CSD e.V.-t, a németországi leszbikusokat és melegeket képviselő LSVD-t és a Német Humanisztikus Szövetséget – motiválja. Számukra nem elfogadható, hogy a pápa elítéli a homoszexuálisokat, tiltja a fogamzásgátlást és a terhességmegszakítást, és az sem tetszik nekik, hogy XVI. Benedek és vele a katolikus egyház szerintük dogmatikus nézetei a mindennapi életbe, akár a munkajog területére is beszivárognak.

Nem igaz, hogy vallástalan pogányok gyülekezete lennénk – mondják, arra utalva, hogy egyesületeikben ugyanúgy vannak ateista, mint istenhívő tagok. Csupán azt szeretnék elérni, hogy az egyház tartsa tiszteletben a szexuális önrendelkezéshez való alapjogot. A tüntetésre 15-20 ezer embert várnak, bár a közigazgatási bíróság az eredetileg kinézett helyen, a parlament épülete, a Reichstag melletti Brandenburgi kapunál nem engedélyezte a demonstrációt, így a tömeg a Potsdamer Platzon fog gyülekezni. A tiltakozásból így a pápa valószínűleg semmit sem lát-hall, ahogy azt sem fogja érzékelni, hány képviselő marad távol a beszéde idején. Hírek szerint azt tervezik ugyanis, hogy a bojkottáló honatyák és honanyák helyére – ilyenek a keresztény uniópártok kivételével valamennyi frakcióból lesznek – már nyugdíjba ment vagy a legutóbbi választásokon a parlamentből kimaradt képviselőket ültetnek vendégként.

XVI. Benedeknek azért így is lesznek olyan találkozói, amelyek során partnerei nem mindenben felelnek meg a katolikus egyház szigorú szabályainak. Rögtön ilyen az államfő-vendéglátó, Christian Wulff szövetségi elnök, aki elvált, és második házasságában él. Aztán berlini házigazdája, Klaus Wowereit kormányzó polgármester, aki Wulffhoz hasonlóan ugyancsak katolikus hitűnek vallja magát, és olyannyira nyíltan vállalja homoszexualitását, hogy a múlt vasárnapi berlini választások megnyerése után férfi partnerével együtt jelent meg az őt ünneplő párttársai előtt a színpadon. De elvileg kellene hogy legyen egy-két keresetlen szava a római pápának a „legkeresztényebb” német párt, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) katolikus elnökéhez, Horst Seehoferhez is, akiről köztudott a félrelépése, és hogy „balkézről” is van egy gyermeke. Mondhatni szerencse, hogy a protestáns Angela Merkel kancellár, aki egyébként ugyancsak elvált, és második házasságában él, valamint a szintén protestáns, homoszexualitását nyíltan vállaló külügyminiszter, Guido Westerwelle vallásilag nem tartozik XVI. Benedek fennhatósága alá.

Hogy az említett politikusok ilyen tisztségeket töltenek be, azt bizonyítja, Németország mára nyitott, a szó megengedő értelmében vett liberális társadalom. Ugyanakkor a német katolikus egyház évek óta a hívők számának csökkenésével, paphiánnyal küzd (HVG, 2011. augusztus 13.), ami nem kis részben a reformokkal szembeni idegenkedéssel magyarázható. XVI. Benedek négy németországi napja lehetőséget kínálna ennek oldására, ám kétséges, hogy ez sikerül-e. Hans Küng teológus – akinek ifjúkorában a pápa az egyház megújításáért még küzdőtársa volt, sőt később ő hívta meg Ratzingert Tübingenbe professzornak, de aztán elváltak útjaik – oly messzire ment a reformkövetelésekkel, hogy megvonták tőle a tanítási jogot. Ő úgy véli, Ratzinger egyre konzervatívabb lett, szerinte XVI. Benedek alatt a Vatikán „putyinizálódik”, és a pápa környezetében csak fejbólintók vannak, ami azokat is elriasztja, akik szeretnék megújítani a katolikus egyházat.

WEYER BÉLA / BERLIN