Gyújtó hatás

A buddhista szerzetesek önégetési hulláma módosulást jelez a Tibet kínai megszállása elleni tiltakozásban. A dalai láma erőszakmentes politikája is megkérdőjeleződhet.

  • Szász Balázs

Kulturális népirtással ér fel Peking szigorú ellenőrzése Tibet felett, és ez váltja ki az önmagukat felgyújtók tiltakozását – jelentette ki hétfőn tokiói sajtóértekezletén a dalai láma, a tibeti buddhizmus vallási vezetője. A kínai Szecsuan tartomány Tibettel határos – az egykori Nagy-Tibethez tartozó – részén március óta a tizenegyedik ember vált önként a lángok martalékává, közülük heten meghaltak. A szemtanúk szerint a legutóbbi, múlt csütörtöki eset során egy 35 éves apáca benzint ivott, magára is öntött, és felgyújtotta, miközben a dalai láma visszatérését és Tibet függetlenségét követelő jelszavakat kiabált. Életét vesztette.

Másképp látja ezt a kínai kormány, amely a dalai lámát és „klikkjét” az erőszakos szeparatizmus szítójának állítja be, és úgy véli, a vallási vezető ösztönzi követőit az ilyen szélsőséges tiltakozásra. Peking az 1950-es tibeti bevonulását az elmaradott, kizsákmányoló feudális istenkirályság alóli felszabadításnak, a népi demokrácia megteremtésének és a modernizáció kezdetének tekinti, és nem csak vádol, cselekszik is. Emberjogi szervezetek értesülései szerint Szecsuan túlnyomó többségében tibetiek lakta Aba megyéjében a biztonsági erők körülvették Kirti kolostorát, ahonnan az önégető kampány elindult, és úgy tudni, az ott élő 2500 szerzetes közül többnek nyoma veszett. Ez a legszigorúbb erődemonstráció, mióta 2008-ban – a pekingi nyári olimpia előtt, nemzetközi felháborodást kiváltva – erőszakkal elfojtották a tibetiek tiltakozáshullámát.

Az önégetés új jelenség a tibetiek küzdelmében, a száműzetésben élő csoportok az idei hullám előtt csak egy 2009-es esetről tudnak, amikor szintén egy kirtibeli szerzetes gyújtotta föl magát. Változáson megy át az utóbbi öt évtizedben folytatott erőszakmentes küzdelem is. A tibetiek harcát a kínai elnyomás ellen a dalai láma 1989-es Nobel-békedíja emelte a köztudatba. A küzdelem népszerűségét nemcsak a tehetséges diplomata és spirituális vezető, valamint az általa a középút politikájának nevezett megközelítés váltja ki, hanem a tibeti buddhizmus elterjedtsége, és az azt követő hírességek – például Richard Gere amerikai filmsztár – aktív szerepvállalása is. Buddha tanítása szerint a középút lényege a tartózkodás mindenfajta szélsőségtől, ami a tibeti mozgalom esetében két dolgot jelent: a cél nem a teljes függetlenség, csupán teljes körű autonómia elérése, illetve az erőszak mint szélsőséges megnyilvánulás kerülése mindenáron.

A többszöri tárgyalások viszont Peking és a dharamszalai emigráns kormány között eddig nem vezettek semmilyen eredményre. Ez az elemzők szerint változást hozott: az emigrációban élő fiatal tibetiek, akik túlnyomórészt Tibeten kívül születtek, a hollywoodi filmeken és az interneten szocializálódtak, kevésbé türelmesek, nem hisznek feltétlenül az eddig járt út sikerességében, ami új szín a mozgalom életében. Új fejlemény az is, hogy a dalai láma idén márciusban lemondott politikai tisztéről, az emigráns kormány miniszterelnöki posztjáról, így 1642 óta először kettéválasztódott a tibeti spirituális és világi hatalom gyakorlása. Az áprilisban kinevezett kormányfő, a 42 éves Lobszang Szengaj is az új generáció tagja: Indiában született, soha nem járt Tibetben, és az amerikai Harvard Egyetemen szerzett jogi diplomát, majd tanított (HVG, 2011. június 4.). Mivel Szengaj a dalai lámánál határozottabb vonalat képvisel, több elemző attól tart, hogy bebizonyosodik: a Peking által „szerzetesruhába öltözött farkasnak” titulált spirituális vezető ahelyett hogy szította volna, politikai vezetőként inkább megakadályozta az erőszakot.

Kína szigora változásokat hozott a tibetiek egyik legfontosabb menekülőútjának tartott Nepál életében is. A himalájai köztársaság Tibettel közös 1400 kilométernyi határa a Himalája legmagasabb, a Mount Everestet is magába foglaló vonulata, amit alig ellenőriznek. A nyolcezer méter magas hegycsúcsok és öt-hatezer méteres hágók kellő akadályt állítanak az illegális határátkelők elé. Mégis becslések szerint évente legalább kétezer tibeti érkezik Nepálba. Az ENSZ és Nepál közötti hallgatólagos megállapodás alapján a katmandui kormány szabad átutazást garantál a menekülteknek. Sokan ott is maradnak: a nepáli főváros ad otthont a világ második legnagyobb tibeti emigráns közösségének. Az ősi Katmandu–Lhásza-karavánúton fekvő Buddhanáth-sztúpa (buddhista szentély) körül és két menekülttáborban több mint húszezer tibeti talált új otthonra.

A nepáliak toleranciája és nyitottsága most a kínai kormány nyomására veszélybe került. A roppant elmaradott országnak nagy szüksége van külföldi tőkére, és a 2008 óta hatalmon lévő maoista vezetés Pekingtől remél segítséget. „Őszentsége (a dalai láma) születésnapján tilos közösen gyertyát gyújtanunk, társaimat rendszeresen zaklatják, egyiküket éjjel 11-kor faggatták ki és verték meg a rendőrök saját otthonában” – sorolja a HVG tudósítójának a közösség sérelmeit az igazi neve helyett magát Tashinak hívó, 20 éves tibeti függetlenségi aktivista. Az önégetések kezdete óta egyszerű tibeti kulturális eseményekre is kivonul a nepáli rendőrség, amely nemrég „Kína-ellenes dalok” miatt vetett véget egy programnak. „Mikor megkérdeztük őket, hogyan lehet egy tibeti népdal Kína-ellenes, mikor 1959, Tibet annektálása előtt íródott, a válasz az volt, a parancs a legfelső szintről érkezett” – mesélte Tashi.

Az ilyen kisebb incidensek ellenére kétségtelenül szabadságban élnek a tibeti menekültek, a fejlemények mégis nyugtalanítóak. „Korábban nem voltak ilyen akciók” – mondta Pema Tsewang, a függetlenségpárti Tibeti Ifjúsági Kongresszus nepáli szervezetének, a félillegalitásban működő Tibeti Ifjúsági Klubnak az elnöke. Az új keletű aggodalmakat jelzi, hogy Tsewang csak olyan étteremben volt hajlandó találkozni a HVG tudósítójával, ahol hátsó kijárat is van, mivel elmondása szerint minden lépését kínai ügynök követi. A középútról úgy vélte, az a dalai láma gondolata. Majd hozzátette: „a dalai láma élő Buddha, mi pedig egyszerű emberek vagyunk, ezért ez nem a mi utunk, inkább csak annyi a változás, hogy az internet révén láthatóbbak vagyunk”. És elmondta, „ha eljön az idő”, készek akár erőszakhoz is folyamodni céljuk eléréséért.

SZÁSZ BALÁZS / KATMANDU

Hozzászólások