Kora délután még nem volt nagy nyüzsgés a Siemacha Szövetség krakkói gyermekközpontjában. Az egyik szobában gitárórát tartottak, egy másikban öt-hat fiú számítógépezett, máshol pedig egy fiatal tanár vette át a leckét néhány diákjával. Pedig százával járnak oda a helyi tizenévesek iskola utáni foglalkozásra, méghozzá többnyire problémás – például alkoholizmus vagy erőszak sújtotta – családokból. Sportolhatnak, művészetet, zenét tanulhatnak, sőt pszichiátriai rendelő is van a hatezer négyzetméteres intézményben, amely egyike a lengyelországi hálózat 25 hasonló központjának. A Krakkó külvárosi ipari negyedében, Nowa Hutában működő szociális integrációs klub felnőtteket, főleg állásukat vesztett és ezért a társadalom perifériájára szorult embereket próbál visszajuttatni a munkaerőpiacra a beilleszkedést segítő kurzusokkal, alkalmi foglalkoztatással. Az U Pana Cogito szálloda pszichiátriai betegeket is alkalmaz, a várostól néhány kilométerre fekvő Élet Farm pedig autistáknak kínál otthont és mindennapos elfoglaltságot.
Követendő jó példaként mutatták be a négy létesítményt nemrég egy nemzetközi konferencián, ahol az európai szegénységellenes küzdelemről volt szó, és ahol egyelőre több gondról lehetett hallani, mint eredményről. A Szegénység Elleni Európai Platform idei konvenciója arról is leltárt készített, milyen esély van arra, hogy megvalósuljon az EU állam- és kormányfői által tavaly kitűzött cél: 2020-ig legalább húszmillióval csökkenteni a szegénység, a szociális kirekesztettség által sújtott uniós polgárok ma százmilliósra becsült táborát.
A tagországok felajánlásai egyelőre kevésnek tűnnek, a segítségükkel 12-15 millió embert lehet a szegénységből kiemelni – hangoztatta Koos Richelle, az Európai Bizottság foglalkoztatási, szociális és esélyegyenlőségi főigazgatója. „Jeleztük, hogy ennél többre van szükség, aztán 2012-ben újra megvizsgáljuk a nemzeti programokat, és kiderül, hallgattak-e ránk” – mondta a HVG-nek, és hozzátette: a tagállamok a válságra hivatkoznak, no meg arra, hogy az EU fiskális szigort, költségvetési egyensúlyt is követel tőlük, így pedig nehéz a szegények számát csökkenteni. Az unió szociális és foglalkoztatáspolitikai biztosa, Andor László ennek ellenére reálisnak tartja a célkitűzést. A program félidejében áttekintik majd a helyzetet – jelezte a HVG-nek, remélve, hogy addigra a döntéshozók véget vetnek a válságnak.
A szegénységi helyzet felméréséhez nem minden tagország használja az unió által megadott összes kritériumot. A korábbi meghatározás szerint az a család számít szegénység által fenyegetettnek, amelynek bevételei nem érik el az adott ország családi átlagjövedelmének 60 százalékát. Brüsszelben azonban szükségesnek tartják, hogy azokat a családokat is a veszélyeztetettek körébe sorolják, amelyek felnőtt tagjai tartósan elhelyezkedési gondokkal küzdenek, és azokat is, amelyek súlyosan nélkülöznek, például nem tudják fizetni lakbérüket, fűtésszámlájukat, nincs mosógépük, színes tévéjük, telefonjuk, és problémát okoz egy-egy váratlan kiadás.
A statisztikák szomorú képet mutatnak. Az unióban a lakosság nyolc – a legszegényebb tagországokban több mint harminc – százaléka nélkülöz, hétmillió ember él napi öt eurónál kevesebből. A munkaképes korúak csaknem tizede olyan család tagja, amelyben senkinek sincs állása, további nyolc százalékuk pedig dolgozik ugyan, de a bére nem elég a tisztességes megélhetéshez. Így aztán a szegénység elleni harcot a foglalkoztatás javításával is igyekeznek hatékonyabbá tenni. A cél, hogy 2020-ra a munkaképesek háromnegyedének legyen állása.
Az EU költségvetésének tizedével gazdálkodó Európai Szociális Alap (ESZA) 2007–2013 között csaknem 76 milliárd eurót szán a helyzet javítására, és évi százmilliós kerettel a tagállamok hatóságainak, különböző intézményeinek pályázati lehetőséget kínáló Progress program is a szociális felzárkóztatást segíti. Évente 13 millióan kapnak uniós élelmiszersegélyt, és fokozatosan terjeszkedik – az idei esztendő végére 12-13 országban indulhat be – a munkanélküliség csökkentését is célzó, főleg kisvállalkozóknak szánt mikrohitelprogram.
Tizennyolcmillió embernek jutott támogatás az ESZA-ból 2007–2009 között, az érintettek 17 százaléka tartozott valamely különösen sérülékeny társadalmi csoporthoz. Merthogy a nőket, a gyermekeket és fiatalokat, az időseket, a fogyatékkal élőket, a kisebbségeket és a bevándorlókat az átlagosnál is jobban fenyegeti a szegénység veszélye. A bevándorlók körében például a tavalyi év elején a munkanélküliek aránya meghaladta a 20 százalékot, és uniós átlagban minden hetedik fiatal korai iskolaelhagyóvá válik, vagyis 18–24 éves korára sem középfokú végzettséget, sem szakmát nem szerez.
„A képzettségbeli elmaradás kéz a kézben jár a szociális, anyagi és elhelyezkedési gondokkal” – magyarázta a HVG-nek Angelosz Agalianosz, az EU oktatási és kulturális főigazgatóságának munkatársa. A korai iskolaelhagyók hányadát tíz százalékra akarják leszorítani, az átlagszámok mögött azonban – tette hozzá Agalianosz – bizonyos régiókban a láthatónál sokkal súlyosabb a helyzet. Akad olyan térség, ahol 26–30 százalék az arányuk a 2009-ben közzétett adatok szerint, és bármily döbbenetes is, egyes észak-angliai körzetekben az oktatásból idő előtt kikerült, állástalan fiatalok 15 százaléka tíz éven belül meghal – például depresszió, öngyilkosság, alkohol- vagy kábítószer-problémák miatt.
POÓR CSABA / KRAKKÓ
