A pokol tornácán

Ha el akarja kerülni a polgárháborút, sürgősen le kell mondania Basar Asszad szír elnöknek – szólt a figyelmeztetés Párizsból. De a jó tanács ezúttal nem nyugati politikus vagy a francia fővárosban vendégeskedő valamelyik arab vezető, hanem egy rokon szájából hangzott el. Rifát Asszad, a szír elnök száműzetésben élő nagybátyja üzent, aki azonban úgy véli, unokaöccsét nem terheli felelősség: a kilenc hónapja tartó zavargásokat a történelem során felgyülemlett ellentétek váltották ki. Neki tudnia kell, hiszen katonai parancsnokként ő volt az, aki 1982-ben – tízezrek életét kioltva – vérbe fojtotta a rezsimmel szembeni iszlamista lázadást, majd meglepetésre a testvére, a néhai Hafez Asszad rendszere ellen fordult, és külföldre távozott.

Basar Asszad azonban aligha csak áldozat. A tüntetések kezdete óta ígérgeti, hogy érdemi párbeszédet kezd az ellenzékkel, miközben egyre brutálisabban lép fel a fegyvertelenül utcákra vonult tömegekkel szemben. Az ENSZ hétfőn emberiesség elleni bűnnel vádolta meg a szír biztonsági erőket, a damaszkuszi kormányt téve felelőssé. Az elnökhöz hű erők sokáig folyamatosan bombázták Homszt, az egyik lázadó várost. A másik oldalon gombamód szaporodnak a fegyveres ellenzéki csoportok, amelyek a damaszkuszi kormányépületek elleni rakétatámadásaikkal máris jelképes értékű csapást mértek Asszadra.

Úgy tűnik, mintha a szíriai elnöknek nem volna menekülési stratégiája, az alavita uralkodó elit – amelyhez az Asszad család is tartozik – a végsőkig kíván harcolni. De csak abban bízhat, hogy sikerül erővel eltipornia az elégedetlenkedést. Az elnök egyelőre bírja a 22 milliós lakosság 12 százalékát adó alaviták, az üzleti körök, valamint a változástól félő egyes kisebbségi csoportok, így a keresztények és a drúzok támogatását. Sőt a lakosság 60 százalékát jelentő centrumokban – Damaszkuszban, Aleppóban és Latakiában – is számíthat támogatásra, amit a rendszer melletti tüntetések igazolhatnak.

Csakhogy a Homszban és más, vallásilag vagy etnikailag vegyes összetételű városokban a leszámolások egyre inkább szektajelleget öltenek. Asszad csak két alavita elitalakulatban – a negyedik páncéloshadosztályban és a köztársasági gárdában – bízhat, és komoly kockázatot vállal, amikor a főként többségi szunnitákkal feltöltött reguláris erőket veti be. A sorállomány tagjai ezrével dezertálnak a Szabad Szíriai Hadsereg nevű katonai szervezetbe, amely egyre vakmerőbb támadásokat intéz a kormányerők ellen.

Asszad jelenlegi támogatottsága is gyorsan apadhat, ha a szunnita üzleti körök és a nagyobb társadalmi csoportok már nem viselik el a gazdasági helyzet további romlását. Márpedig egyre gyakoribb a víz- és élelmiszerhiány, és az egészségügyi intézményben nincs elég eszköz a gyógyításhoz. A GDP az év eleje óta hat százalékkal zsugorodott, mivel az erőszak miatt leállt a turizmus, a nyugati olajvásárlási szankciók pedig havi 400 millió dollárnyi jövedelemtől fosztják meg a damaszkuszi költségvetést. Az EU hétfőn még tovább szigorította a pénzügyi korlátozásokat.

Éppen ezért súlyos csapás Szíriára az Arab Liga példátlan hétvégi döntése: gazdasági embargóval sújtja Damaszkuszt. A szír külügyminiszter által „gazdasági hadüzenetnek” nevezett bojkott kiterjed a kereskedelemre és a központi bankra, amelynek hitellevelei nélkül a szír kereskedők még nehezebben intézhetik az export-importot. Befagyasztották az Asszad-kormány tagjainak követeléseit, és utazási tilalmat vezettek be a vezető tisztviselők ellen. Az Arab Liga néhány tagját súlyosan érinti a döntés, hiszen a libanoni export közel harmada megy Szíriába, a szír kivitel negyede pedig Irakba.

A Liga kairói döntése is mutatja, hogy a szíriai konfliktus új szakaszba ért, az arab világ sem bízik Asszad túlélésében, a konfliktus pedig egyértelműen nemzetközi síkra terelődött. A britek azt remélik, hogy az arab embargó meggyőzi Moszkvát és Pekinget, mert eddig gátolták az ENSZ Biztonsági Tanácsában Szíria elítélését. Oroszország és Kína attól tart, hogy egy BT-határozattal a Nyugat megint ürügyet kap a beavatkozásra, mint ahogy Líbia esetében is történt. Másrészt mindkét országnak szénhidrogén-koncessziói vannak Szíriában, ezenfelül az orosz haditengerészet használhatja a tarsusi kikötőt, amely az egyetlen olyan földközi-tengeri bázis, ahol atommeghajtású tengeralattjárói kiköthetnek.

Törökország – amely a 2,5 milliárd dollár értékű kétoldalú kereskedelmi kapcsolat ellenére is csatlakozott az arab bojkotthoz – szintén tart attól, hogy a szíriai események polgárháborús fordulatot vesznek, és az továbbterjed a térségben. Abdullah Gül török elnök egyenesen azt mondta: a veszély akkora, hogy a muszlim világ a XXI. századból a sötét középkorba süllyedhet. A korábban Asszad-szövetséges Ankara leginkább attól fél, hogy az egymilliós szíriai kurd közösség tagjai megindulnak a határ felé – már jelenleg is több ezer szíriai menekült táborozik a határ török oldalán. Törökországban szintén kisebbséget alkotnak a kurdok (10 százaléknyit), de az alaviták is, akiknek arányát 10–30 százalékra becsülik. Ankara nem zárja ki, hogy a határ szír oldalán biztonsági sávot hoz létre, ami egyértelmű katonai beavatkozást feltételez.

Ha Szíriában megindul a vérontás a szunniták és az iszlám síita ágából kinőtt alavita szárny között, akkor az egész térségben újra kiéleződhet az iszlámon belüli felekezeti konfliktus, különösen Irakban és Libanonban. Annál is inkább, mivel Szíriában a térség két rivális hatalma, a síita, de nem arab Irán és a szunnita Szaúd-Arábia érdekei is összecsapnak. Damaszkusz fontos szövetségese Teheránnak, amely rajta keresztül támogatja például a Hezbollah libanoni síita mozgalmat. Rijád viszont – amely megszállottan tart az iráni síita befolyás erősödésétől – azóta ejtette Asszadot, hogy 2005-ben a gyanú szerint szír közreműködéssel Bejrútban meggyilkolták a szunnita Rafik Hariri volt libanoni kormányfőt, aki a királyság protezsáltja volt. Ha Szíriában polgárháború tör ki, aligha maradnak távol a külső hatalmak, és a Rifát Asszad által is emlegetett etnikai-vallási sokszínűség történelmi öröksége megnyithatja a pokol kapuit.

KERESZTES IMRE