Tárgyalásra ítélve

A bagdadi Abu Ghraib börtönben történtek miatt 2004-ben kirobbant fogolykínzási botrány óta nem keveredett olyan kényelmetlen helyzetbe a washingtoni kormány, mint amikor a minap bejárta az internetet az a videofelvétel, amelyen amerikai tengerészgyalogosok Afganisztánban levizelik három tálib harcos holttestét. Leon Panetta védelmi és Hillary Clinton külügyminiszter nem győzte elítélni az esetet, amit Hamid Karzai afganisztáni elnök és a kormányával harcban álló tálibok egybehangzóan az amerikai katonák brutalitását jelző újabb bizonyítéknak neveztek. A skandalum nem jöhetett volna rosszabbkor, az afganisztáni rendezési tárgyalások kritikus szakaszba értek.

Kérdés, mit lehet elérni Afganisztánban kevesebb katonával, kisebb költségvetéssel és szűkösebb időkerettel, miután az USA egy évtized után a távozást ütemezi. A 2014-ig tervezett kivonulásig még több év van hátra, és Barack Obama amerikai elnök fogadkozik, hogy Washington később sem hagyja magára Afganisztánt, de az USA jelentősen visszavett a kezdeti célkitűzésekből. Hol van már az az idő, amikor a Nyugat azt remélte, hogy biztonságos és demokratikus államot épít a fundamentalista tálibok elmaradott rendszere helyébe? Az a meggyőződés is a múlté, hogy katonailag legyőzhető a Talibán. Washingtonban a tárgyalást immár nemcsak egy lehetséges megoldásnak tartják, hanem az egyetlen kiútnak az afganisztáni kalandból.

Az amerikai–tálib párbeszéd komoly lehetősége akkor merült fel nyilvánosan, amikor a tálibok – a kabuli kormány követelésére – bejelentették, hogy politikai irodát nyitnak Katarban. Az afgán kabinet – amerikai egyetértéssel – azért ragaszkodott hivatalos képviselethez, mert még mindenki emlékszik arra a blamázsra, amikor 2010-ben egy magát magas rangú tálib vezetőnek kiadó imposztor több tízezer dollárral lelécelt. A katari iroda az első lépés lenne a kölcsönös gesztusok sorában, amit amerikai részről a guantánamói hadifogolytáborban őrzött öt tálib vezető szabadon engedése követne. Obama jelentős kongresszusi tiltakozás mellett eresztené szélnek a tálib foglyokat, ezzel választási évben nem kis belpolitikai kockázatot vállalva az afgán béke érdekében.

Hillary Clinton szerint először tűnik úgy, hogy az Afganisztánt 1996-tól a 2001-es amerikai invázióig irányító iszlamista mozgalom vezetése támogatja a politikai megoldást. Azt pedig már majdnem egy éve jelezte, hogy a korábban a tárgyalások feltételeinek tartott követeléseket – a tálibok lefegyverzését, az afgán alkotmány tálib elfogadását és az al-Káida terrorhálózattal való szakítást – már inkább a párbeszéd „szükséges eredményeinek” tekintik Washingtonban.

A folyamat rendkívül törékeny. A puhatolózásokat Richard Holbrooke amerikai különmegbízott kezdte, aki 2010-ben meghalt. Helyét Marc Grossman veterán diplomata vette át, aki Katarban és – a kapcsolatfelvételt segítő német titkosszolgálat részvétele miatt – Münchenben találkozott Mohamed Omár mullahnak, a Talibán vezérének a képviselőjével. Mire az utóbbinak, Tajib Agának sikerült a személyazonosságát és a kompetenciáját hitelt érdemlően igazolnia, tavaly szeptemberben megölték Hamid Karzai afgán elnök főtárgyalóját. A tálibokkal szemben amúgy is bizalmatlan Karzai ellenezte az érintkezések folytatását, és az ellenállását csak karácsony tájékán sikerült letörni, most pedig jött a botrányos videofelvétel.

Bármilyen afgán rendezéshez nélkülözhetetlen a szomszédos Pakisztán, amely a tálibokat az 1990-es években életre keltette. Az amerikai–pakisztáni kapcsolatok azonban a robotrepülőkkel végrehajtott CIA-támadások miatt mélypontra süllyedtek. A Pakisztáni Talibán vezetőjével a hétvégén állítólag szintén egy amerikai drón végzett, ami – ha igaz – az amerikai–tálib közeledést is gátolhatja. Washington célja, hogy valamennyire biztonságos, az akut szegénységből kilábaló és a korrupt kormányzást visszaszorító Afganisztánt hagyjon hátra, ahol nem verhet újra gyökeret a nemzetközi terrorizmus. Ha a 2009-ben elhatározott csapaterősítések következtében sikerült is viszonylagos nyugalmat teremteni a déli országrészben, a Pakisztánnal határos keleti tartományok pacifikálása kemény diónak tűnik.

Az USA 2002 óta 73 milliárd dollárt költött az afgán rendőrség és hadsereg újjászervezésére és kiképzésére, de a 350 ezresre tervezett biztonsági erő alkalmassága továbbra is megkérdőjelezhető. Az afgánok gyakran nem tudják használni a kapott katonai eszközöket, a besorozottak többsége ugyanis analfabéta, ezért először írni és olvasni tanítják őket. Az amerikai védelmi minisztérium eddig összesen 330 milliárd dollárt költött az afganisztáni szerepvállalásra, de mégis a 2011-es év volt eddig a legvéresebb a háború kezdete óta. Tavaly novemberben a gerillák egy csoportja képes volt arra, hogy húsz órán át ostromolja a kabuli diplomáciai negyedet, és havonta még mindig kétszáz civil veszti életét a szövetségesek és a tálibok közti harcokban.

Nem sikerült a gazdaság talpra állítása, a veszélyes helyzet miatt elmaradtak a külföldi beruházások. Nem segítette a vállalkozásokat a kabuli kormányzat sem. A Világbank kedvező üzleti környezetet vizsgáló tavalyi listáján a 183 ország közül Afganisztán a 167. volt, és a rangsorolásba bele sem vették a biztonsági megfontolásokat. Az alig 15 milliárd dollárnyi GDP-t előállító afgán gazdaság nagy hátránya az infrastruktúra hiánya. A kereskedelem egyik legnagyobb akadálya a szállítás csillagászati költsége. A tengerpart nélküli országba kevés nemzetközi légi járat közlekedik, az áruk zömét a rossz utakon szállítják a pakisztáni Karacsi kikötőjébe, illetve onnan Afganisztánba.

Az oktatás és az egészségügy helyzetének javítása ellenére a férfiak 51, a nők 82 százaléka analfabéta, a szakképzett munkaerő továbbra is hiányzik. A 30 milliós ország fele 18 éven aluli, a munkanélküliség a becslések szerint 30–40 százalékos, a munkaerő négyötödét a mezőgazdaság foglalkoztatja. A kevés kitörési pont egyikének tartják a 3 ezermilliárd dollárra becsült ásványkincsvagyon kiaknázását. Afgán tisztviselők szerint évi 3,5 milliárd dollár bevételt jelentene a kabuli kormánynak, ha megkezdődhetne a bányászat. Az ország természeti kincsei közé tartozik a réz, a vas, az olaj, a gáz, az arany, az ezüst, a kobalt, a lítium és számos más ritka fém. A veszélyek miatt azonban eddig csak egy-két kínai és indiai vállalat vásárolt koncessziót.

KERESZTES IMRE