A Welt a Sonntag című hetilapnak nyilatkozó Volker Kauder úgy vélte, hogy a jövőben csak egy egységes Európa tud majd helytállni a nemzetközi vetélkedésben. "Az egyetértés alapját minden esetben Németországnak és Franciaországnak kell megteremtenie. Kettejük egyetértése azonban megnehezülhet, ha Francois Hollande szocialista jelölt győz vasárnap, és kitart korábbi álláspontja mellett" - fogalmazott a kereszténydemokrata párt (CDU) alsóházi frakcióvezetője.Hozzátette: bármi lesz is a francia elnökválasztás eredménye, Franciaország és Németország a jövőben is szorosan együtt fog működni egymással, ők maradnak Európa motorja.Kauder nem számít arra, hogy módosítanák a márciusban megkötött európai fiskális egyezményt, amely költségvetési szigort ír elő az EU-tagállamoknak, és szankciókat irányoz elő az államháztartási fegyelmet megsértőknek. Hollande viszont éppen azt hangsúlyozta választási kampányában, hogy győzelme esetén újra akarja tárgyalni a paktumot.
CDU-politikus: Hollande győzelme megnehezítené a német-francia megértést
Egy vezető német politikus szerint a szocialista elnökjelölt győzelme a franciaországi elnökválasztáson megnehezítené a Berlin és Párizs közötti megértést.
Magyar Péter üzent Rigó Csabának és Windisch Lászlónak: „Elnök urak, ideje távozni, akár kézenfogva, akár anélkül”
Magyar Péter-bingóval szórakoztatta magát a Fidesz-frakció a parlamenti ülés alatt
Fejes Péter az államfő újabb legfőbbügyész-jelöltje
Az RTL egyik legrégebbi riporterét igazolta le Kapitány István minisztériuma
Az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
Rekordméretű szankciócsomaggal sújtja az EU az orosz hadiipar szereplőit
A legamerikaibb arab uralkodó II. Abdullah jordán király, aki ügyes manőverezéssel tartja egyben országát
Informatikai hiba miatt derült ki, hogy mégsem tett le az őrségi gázkitermelésről a Mol
A BME évkönyvét egy olyan palesztin hallgató emlékének ajánlották, aki a Hamász oldalán harcolva halt meg Gázában
A Tisza-frakció etikai bizottsága elé kerül a vadászó Kaprinyák Tibor ügye
Az ukránok kiütötték az orosz Google-t, mire padlót fogott a fél webet leuraló orosz bothálózat is
Megvannak a vagyonvisszaszerzési hivatal elnökhelyettes-jelöltjei
Fideszes múltja miatt cinkelték Pápai Jocit az Álarcos énekesben
Ezek a gyerekek nem kellenek a magyar társadalomnak – az utolsó percben vagyunk, hogy megoldjuk a kórházban élő kisbabák sorsát
„Európa egzisztenciális válságot él át” – François Hollande arról, miért indulna újra az elnökségért
Eltűntként keresi a rendőrség a 15 éves lányt, aki rengeteg negatív kommentet kapott az X-Faktor-beli szereplése után
Amerikai színekben indulna a Los Angeles-i olimpián a kétszeres olimpiai bajnok magyar kajakozó
Fazekas-Zur Krisztina korábban már nyert világbajnoki érmet amerikaiként.