„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Az elmúlt tíz napban hullott eső és az áradások miatt legalább 50 ember meghalt, 42-őt pedig eltűntnek nyilvánítottak Kínában, ahol több mint 10 millió embert ért anyagi kár az ítéletidő miatt - közölte a polgári ügyek minisztériuma pénteken.
Az ország tíz tartományában, illetve autonóm területén meghaladja az 1 millió 200 ezret azoknak a száma, akik sürgősen segélyre szorulnak. A folyamatosan zuhogó eső 399 megyében okozott kárt.
A legfrissebb statisztikák szerint a mostoha időjárás miatt 34 ezer ház dőlt romba, és 89 ezer rongálódott meg. 738 ezer hektáron vált lehetetlenné a termés betakarítása. A közvetlen anyagi kárt 10,3 milliárd jüanra becsülik, ami átszámítva körülbelül 366,6 milliárd forintot jelent.
A minisztérium tájékoztatása szerint az érintett megyéknek és városoknak több mint a fele az ország szegényebb és nemzetiségiek lakta területein található, ahol a lakosság önellátása már eddig is korlátozott volt, és az emberek többnyire kormányzati segélyre szorultak.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Szerinte negatív hírverés zajlik a dakotázós megjegyzése nyomán.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.