Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
Újabb hatósági adatok szerint 32, más forrás szerint viszont legkevesebb 47 halálos áldozatot követelt egy vonattűz hétfőn Indiában.
A helyi televízió beszámolója szerint a tűz az egyik kocsiban tört ki az Ándhra Prades szövetségi államban lévő Nellor város közelében, Haidarábád állami székhelytől mintegy 500 kilométerrel délre. A lángok villámgyorsan terjedtek át a szerelvény többi kocsijára.
A szerencsétlenség oka hivatalosan egyelőre ismeretlen, feltételezések szerint azonban rövidzárlat okozta a tüzet a mozgásban lévő szerelvényen. A vonat Újdelhiből tartott a délkeleti Csennaiba (a korábbi Madrászba). A vonatot megállították, és azonnal megkezdték a mentést. A hatóságok attól tartanak, hogy az áldozatok száma tovább növekedhet.
Az utasok közül, akiknek a többsége aludt a tűz keletkezése idején, legkevesebb 28-at különböző súlyosságú sérülésekkel kórházba szállítottak, kettőnek az állapota válságos.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.