Alkuk ideje

Nem volt fennakadás a kairói repülőtéren és a központi vasútállomáson, a megszokottnak megfelelően közlekedtek a buszok és a metrók. Az egyetemeken legfeljebb néhány százan verődtek össze, és a Tahrír tér is nyugodt maradt. Az egyiptomi fővárosban szombaton a normális kerékvágásban zajlott az élet, elmaradtak a tüntetések, és nem került sor a szervezők által meghirdetett közlekedési sztrájkra sem. A fásult nyugalom azért is volt sokatmondó Hoszni Mubarak elnök lemondásának egyéves évfordulóján, mert az államfő kényszerű távozását megelőző 18 nap alatt százezrek foglalták el a történelmi változás jelképévé vált Tahrír teret.

„Etetnünk kell a gyerekeinket” – mondta a Reuters hírügynökségnek egy buszsofőr, magyarázva, hogy miért nem ért egyet azokkal a liberális és baloldali csoportokkal, diákmozgalmakkal és szakszervezetekkel, amelyek a reformok lassúsága miatt az átmeneti katonai tanács azonnali távozását akarják kikényszeríteni. Sokaknak elegük lett az állandó utcai tüntetésekből, egyetértve az al-Ahram kormánylap szalagcímével vagy a főpályaudvarra kifeszített transzparenssel, miszerint „a nemzet elutasítja a polgári engedetlenséget”.

Mindez nem azt jelenti, hogy a Mubarak lemondatása miatt egy éve még hősként ünnepelt katonák népszerűek lennének. Bár az átmeneti katonai tanács azt ígéri, hogy a parlament felsőházának tavaszi megválasztása és a júniusra tervezett elnökválasztás után átadja a hatalmat a polgári kormánynak, a forradalmat elindító liberális városi középosztály nem hisz az egyenruhásoknak. Az ideiglenes kormányfő, Kamál Ganzúri vagy a tanács feje, Huszein Tantávi marsall Mubarak „pincsikutyái” voltak – ahogy a WikiLeaks által kiszivárogtatott amerikai diplomáciai jelentések fogalmaztak. Az ígéretek ellenére nem oldották fel az 1981-ben bevezetett szükségállapotot, és a Nem a katonai tárgyalásokra nevű civil szervezet szerint Mubarak bukása óta 12 ezer embert állítottak rögtönítélő törvényszékek elé, négyszer többet, mint az azt megelőző három évtized során.

Feltűnő az is, ahogy a kormány megpróbálja elnyomni az emberi jogi szervezeteket, a civil társadalmat. A hatóságok többtucatnyi külföldi és egyiptomi aktivista ellen indítottak eljárást, a vádak szerint azért, mert olyan intézményeknek dolgoztak, amelyeket nem szabályosan jegyeztek be, és illegálisan kaptak külföldi pénzügyi támogatást. Mivel a vádlottak között 19 amerikai is van, az ügy akár az egyiptomi–amerikai katonai szövetséget és a Washington által folyósított évi 1,3 milliárd dolláros segélyt is érintheti. Az emberi jogi mozgalmak „bűne”, hogy igyekeznek dokumentálni a hadsereg által elkövetett visszaéléseket, a tüntetőkkel szembeni kemény fellépéseket, a jogtalan letartóztatásokat. Az üldözés szombaton már egy amerikai diákot és egy ausztrál újságírót is elért, akiket pár napra azért vettek őrizetbe, mert állítólag készpénzt osztogattak munkásoknak, hogy lépjenek sztrájkba.

A teljes képhez hozzátartozik azonban, hogy az egyiptomiak jóval szabadabban nyilváníthatnak véleményt és tüntethetnek, mint a forradalom előtt. Megszámlálhatatlan civil szerveződés jött létre, többtucatnyi politikai párt alakult, és az új független szakszervezetek száma meghaladja a százat. Az igazi kérdés persze az, mennyire épül ki a demokratikus rendszer, azaz milyen lesz az új alkotmány, és világi vagy iszlamista alapon fogalmazódnak-e majd a törvények. A januárban befejeződött szabad alsóházi választások eredményeképpen megalakult az új parlament, de ha végül elnöki rendszer születik, a katonák az államfőn keresztül megőrizhetik a hatalmat.

Az egy évvel ezelőtti eufória elmúlt, a nemzet megosztott. A forradalmat kivívó liberálisok, a Tahrír tér fiatal hősei marginalizálódtak, képviselőik csak néhány mandátumot szereztek. A nagy nyertesek a választáson taroló iszlamisták, illetve azon belül is a Muszlim Testvériség, amely eleinte távol tartotta magát a tüntetésektől, de szervezettsége miatt a parlamenti helyek felét szerezte meg. Tőlük is elvehetik azonban a forradalmat, hiszen náluk jóval radikálisabb, a parlament alsóházában a mandátumok negyedét birtokló szalafisták a falvakban élők szavazatait gyűjtötték be. Figyelmeztetve, hogy a jövő formálásában nem lehet figyelmen kívül hagyni a saría bevezetését váró, rendkívül konzervatív vidéki tömegeket.

Egyiptom stabilitása egyelőre az iszlamisták és a hadsereg kiegyezésén alapulhat, és kialakulhat az a képlet, hogy a katonák átadják a hatalmat az új kormánynak, de megtarthatják kiváltságaikat, költségvetésüket és érinthetetlenségüket a Mubarak-éra alatti és az utóbbi évben elkövetett jogtalanságokkal kapcsolatban. A muszlim testvérek többször is hangoztatták, hogy nemcsak a diadalt, hanem a hatalmas kihívást is érzékelik, különösen a gazdaságban. Ennek jele például, hogy nem támogatták a sztrájkfelhívást, és nem szorgalmaznak semmiféle civil engedetlenségi mozgalmat.

Egyiptom pénzügyi válsággal néz szembe, amely alááshatja a politikai átmenetet. A gazdasági növekedés lenullázódott, a font árfolyama annak ellenére csökken, hogy a központi bank már havi 2 milliárd dollárt költ a valuta védelmére. Emiatt az állami valutatartalék a 2011 eleji 36 milliárd dollárról 10 milliárdra apadt. Ha mégis a font leértékelésére kerülne sor, drágulnának az alapvető élelmiszerek, pedig az infláció már így is két számjegyű. A Nílus menti országban nem ismeretlenek a kenyérlázadások, és a tavalyi elégedetlenségben is komoly szerepet játszottak a szociális gondok. A gazdaság leállását semmi sem mutatja jobban, mint az egyiptomiak életében rendkívüli fontossággal bíró esküvők elmaradása. Csökkent az ékszerek forgalma és a lakodalmak száma, mert a fiatalok egyre nehezebben tudják összeszedni azt a legalább 7 ezer dollárnak megfelelő összeget, amibe egy frigyhez hagyományosan szükséges lagzi, nászajándék, lakás és bútor kerül.

KERESZTES IMRE