Donald Trump: Lebombázott az USA három iráni atomlétesítményt
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Hu Csin-tao kínai elnök és Ven Csia-pao kormányfő pénteken Pekingben fogadta Kim Dzsong Un észak-koreai vezető fontos tisztségeket betöltő nagybátyját, néhány nappal azután, hogy Peking megállapodott Phenjannal két észak-koreai gazdasági övezet fejlesztéséről.
A Kínai Nemzetközi Rádió közlése szerint Dzsang Szong Teknek, a Koreai Munkapárton belül működő központi közigazgatási osztály vezetőjének pekingi útján egyben Kim Dzsong Un kínai látogatását készítik elő.
Dzsangot, aki egyik alelnöke a kommunista országot irányító nagyhatalmú Nemzetvédelmi Bizottságnak is, a gazdaságpolitika egyik új, reformszellemű irányítójának tartják.
Az észak-koreai delegáció kínai látogatása idején megállapodott két különleges gazdasági övezet fejlesztéséről. Az egyik gazdasági övezet (Raszon) a kínai Csilin tartomány szomszédságában található, a másik a két országot elválasztó Jalu folyó torkolatánál.
A gazdasági és kereskedelmi övezetek létrehozásáról a döntést még Kim Dzsong Il néhai észak-koreai vezető hozta meg 2010-es kínai látogatásán. Az övezetek beruházókra várnak.
Megfigyelők a közeledés újabb jeleiből arra következtetnek, hogy nemcsak a két ország közötti kereskedelmi kapcsolatokban várható további fellendülés, hanem észak-koreai részről átfogó gazdasági intézkedésekre és bizonyos mértékű nyitásra is lehet számítani.
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.