szerző:
Bálint Csaba - Stiller Ákos
Tetszett a cikk?

Kata a londoni metrónál dolgozik, mielőtt "duty train staff manager", azaz a vonatvezetők felettese lett, ő is metróvezető volt. Korábban a vendéglátásban dolgozott, sőt takarított is Angliában, ahová egy sikertelen német alapvizsga után érkezett. Tizenegy éve él Londonban, au pair vízummal érkezett 2001-ben. Cikksorozatunk a Londonban dolgozó magyarokról.

A döntő vizsga után Streifer Kata kétéves eltiltást kapott az egyetemen. A kényszerszünetet hasznosan akarta tölteni, ezért au pair munkát szerzett Londonban. A munka mellett heti tizenöt órában angolt tanult, ezért tanuló vízumot kaphatott, és így más munkát is vállalhatott. Az eredetileg tervezett egy évből kettő lett, a kettőből három.

“Megtetszett nekem itt az élet, hogy el tudom magam tartani, hogy tudok dolgozni, ha akarok, hogy a magam ura vagyok. Azelőtt még sosem kerestem annyit, hogy ne kelljen a szüleimtől kérnem. Az au pair állás után egy kocsmában kaptam munkát. Mindenre jutott pénz, de spórolni is kellett vele. Mindenfélét dolgoztam, takarítottam is. Jártam az utcákat, és leadtam az önéletrajzom minden kávézóban, amit csak láttam. Egyszer így szereztem munkát. Teltek a napok, és még mindig itt voltam. Eszembe se jutott, hogy hazamenjek, hogy újra édesapámtól kelljen kérnem” – mesél az első évekről Kata. Bár jó volt végre anyagi függetlenségben élni, Kata nem akart túl sok időt a bárpult mögött tölteni, néhány év múlva komolyabb munka után nézett.

Streifer Kata
Stiller Ákos

“Kell egy kis idő, amíg megszokod az országot, amíg érteni kezded a különféle akcentusokat, erre ideális volt a vendéglátás. Egy nap azonban megláttam egy hirdetést, amelyben ügyfélszolgálatost kerestek a londoni tömegközlekedési céghez. A négy hónapos jelentkezési procedúra után felvettek, és az egyik állomáson dolgoztam másfél évig. Utána jelentkeztem vonatvezetőnek. Megtanultuk az ott közlekedő vonatok technikai sajátosságait, megoldani a felmerülő problémákat, és nem utolsósorban megtanultuk a vonal jellegzetességeit is, és persze vezettünk is. Olyan részletes képzést kaptunk, hogy ha kocsikról beszéltek volna, már autószerelő lennék. A 4-5 hónapos képzés végén a Jubilee vonalon kezdtem."

A vonatvezetés nem álommunka, de anyagilag nagyon megérte. Évente csak egyszer tart zárva a metró, december 25-én, a többi állami ünnepen dolgozni kell, ezért az átlagos négy hét szabadság helyett Kata nyolc hét szabadságot kapott, ahogy a cég dolgozóinak többsége is. Egy metróvezető negyvenezer font felett keres egy évben, ami egy erős átlagfizetést jelent. A vállalat dolgozójaként ingyen utazhat a londoni tömegközlekedésen, neki és a háztartásából még egy főnek is jár ez a kedvezmény. Ez további 2000 fontot jelent évente, és számtalan apróság van még, amit a cég biztosít.

“Amikor a barátaim meghallották, hogy metróvezető leszek, jót röhögtek, de abba is hagyták a röhögést, amikor meghallották, hogy mennyit fogok keresni, és milyen juttatásokra leszek jogosult” – mondja Kata, aki később még ennél is feljebb lépett a ranglétrán. Jelenleg “duty train staff manager”, vagyis a vonatvezetők közvetlen műszakmenedzsere a Victoria Line Seven Sisters állomásán. Ismét pozíciókat hirdettek meg a cégben, és ismét jelentkezett.

“Úgy gondoltam, sok az az esetleges 30 év a vonat elején, ami a nyugdíjig hátravan, és karrier szempontjából pedig ez a következő lépés. Innen is lehet persze feljebb jutni,mint minden más pozícióból. Idővel talán nyílik rá lehetőség. Most műszakonként körülbelül ötven vonatvezető munkáját irányítom és hangolom össze. Egy londoni metróállomáson elég nagy a hajtás, és váratlan helyzetek is adódnak, rengeteg feladatom van.” Kata szerint az ilyen előrelépés egyáltalán nem a szerencse műve, nem kell hozzá semmiféle protekció vagy képesítés. Hihető, hiszen neki, a félbehagyott egyetem miatt, csak érettségije van. A munkához szükséges tudást a cégen belül szerezte meg.

Stiller Ákos

“Bárhol végigjárhatod a szamárlétrát, nem kell ismeretség, nem kell protekció. A nagy cégeknél, mint például az 'Underground', nagyon sok lépcső van. Nem is tudnád kihasználni a kapcsolataidat. Túl nagy a szűrés ahhoz, hogy csak úgy benyomjon valaki. Az egyenlőségi kvóta is nagyon fontos az ilyen cégeknél. Az állam azt ajánlja a cégeknek, hogy alkalmazzanak többféle vallású, bőrszínű, többféle nemzetiségű embereket. Arányosan legyenek férfiak és nők a dolgozók között. Ahol én dolgozom, ott csak a dolgozók fele angol, a többiek nem. Nem igazán számít, hogy honnan jössz, az lényeges, hogy milyen vagy, milyen munkát végzel. Persze mindig akad olyan, aki morgolódik a bevándorlók miatt” – teszi hozzá Kata, aki szerint ha máról holnapra eltűnnének a bevándorlók, nagy lenne a fejetlenség Londonban.

Stiller Ákos

“A legkönnyebb a vendéglátóiparban elhelyezkedni, ha most jönnék, ott próbálkoznék. Fizikai munkát mindig lehet találni. Ha ez megvan, már elég pénzt keresel és megalapozható az angoltudás. Akárhogy is beszéltél otthon angolul, meg kell szokni az itteni nyelvet is. Meg kell tapasztalni a londoni életet, a mindennapokat, és ki kell ismerni a társadalom működését. Ha kitaláltad, hogy milyen területen akarsz dolgozni, már csak annyi a dolgod, hogy kideríted, hogy miként tudsz oda eljutni. Ki kell számolni, hogy mennyit kell rászánni, időben és pénzben. Milyen tanfolyamok, milyen képzés vihet közelebb a célhoz, mit engedhetsz meg magadnak. Nagyon fontos, hogy ha nincs előre egyeztetett munka, annyi pénzzel kell érkezni, hogy az  legalább fél évig kitartson” – javasolja az újonnan érkezőknek Kata, aki tizenegy londoni év után idén kétszobás házat vásárolt a város északi részén, persze hitelből. Munka után most azt szépítgeti. Szeptembertől már brit állampolgárként él majd benne, akkor kapja meg új útlevelét. Azt mondja, valójában nem számít sokat, de könnyebb vele utazni.

Kolbászból kerítés?

Cikksorozatunk szereplői mind sikeres magyarok. Akadnak, akik csak annyiban sikeresek, hogy az élethez elegendő pénzt tudnak keresni. Mások a karrierjüket építik, ranglétrákon lépegetnek fel vagy saját vállalkozásukat irányítják. Kiszámítható mindennapok, anyagi biztonság, új lehetőségek, ennyi éppen elég ahhoz, hogy egy sarokba szorított magyar elinduljon. 

Nem az európai álmot, a mesés karriereket akarjuk bemutatni és nem is a szomorú történeteket. Hétköznapi sikertörténeteket kerestünk, tulajdonképpen jelentéktelen eredményeket, amelyeket idehaza mégis nehéz elérni. Igaz, Londonban sem kolbászból van a kerítés, szafaládéból van.

Cikksorozatunk eddigi részei:

Modern rabszolgaság

A "Pestről hozott szakács" Londonba megy

"A magyar mentalitás Londonban nem jó"

"Ha az angolok buták, minek jössz ide?"

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!