szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Egyes bíztató jelek arra utalnak, hogy Kína Tibettel szembeni magatartása változóban van - mondta egy interjúban szerdán a dalai láma, aki azt is közölte, hogy a tibeti emigráns kormány kész tárgyalóasztalhoz ülni a pekingi vezetőkkel, ha azok valóban hajlandóak változtatni hozzáállásukon.

"Nem mondhatok biztosat, de sok kínai barátom szerint az új (várhatóan az ősszel hatalomra kerülő) vezetés engedékenyebbnek tűnik. Ha (a kínaiak) saját érdekeiket szem előtt tartva realisztikusabban gondolkodnak, készen állunk az együttműködésre" - mondta Tenzin Gyatso láma.

A Nobel-békedíjas vallási vezető szerint egyes kínai tisztviselők és értelmiségiek elismerték, hogy új hozzáállásra van szükség Tibettel kapcsolatban. "Ezek nagyon-nagyon biztató jelek. Nem (voltak) formális tárgyalások, de vannak (erre mutató) jelek a kínai tisztviselők és a legfelsőbb vezetők között" - mondta.

A dalai láma legutóbbi nyilatkozatában jóval reménytelibb volt, mint néhány hete, amikor azt közölte, hogy a 2010-ben megszakadt kínai-tibeti formális tárgyalások újraindítása kilátástalannak tűnik. Májusban pedig azt állította, hogy kínai ügynökök meg akarják gyilkolni. Biztonságával kapcsolatban most annyit mondott, hogy nem tud újabb gyilkossági kísérletről, de a kínaiak tibetieket fizetnek le, hogy kémkedjenek utána.

Kína 1950-ben szállta meg Tibetet, ahonnan a dalai láma 1959-ben egy meghiúsult felkelést követően menekült el, s azóta is indiai száműzetésben él. Peking szeparatistának tartja a Kínát korábban "kulturális népirtással" megvádoló Tenzin Gyatsót, és kételkedik a láma azon állításában, hogy ő csak nagyobb autonómiát akar kiharcolni a tartománynak, nem pedig teljes függetlenséget.

Az elmúlt hónapokban tibetiek sorozatos önégetései tüzelték a feszültséget Kínában, e hétig több mint 50-en gyújtották fel magukat Peking Tibet-politikája elleni tiltakozásul. Indiai jogvédő szervezetek szerint az események hatására a kínai hatóságok hajtóvadászatot indítottak az ellenzéki aktivisták ellen az ország tibetiek lakta területein.

"Nem fogok felbujtani ilyen tettekre, ezekre a drasztikus akciókra, de azok érthetők és nagyon-nagyon szomorúak. A kínai kormánynak ki kellene vizsgálnia a valódi okokat" - mondta a dalai láma, akinek Peking korábban szemére vetette, hogy nem akadályozza meg az akciókat. A kínai vezetők úgy vélik, hogy a vallási vezető egy szóval képes lenne véget vetni az önégetés-sorozatnak.

A láma közölte, bízik benne, hogy Kína előbb vagy utóbb belátja, hogy a 60 éve alkalmazott erőszak nem vezet eredményre, s hogy Mao Ce-tung (Mao Zedong) korábbi kínai vezető meggyőződése, miszerint a hatalom a puskacső révén szerezhető meg, "idejét múlt".

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!