Feltépett sebek

Mélységes gyűlölet és bizalmatlanság mérgezi a tavaly függetlenné vált Dél-Szudán és a megmaradt Szudán viszonyát. A kettéválás nem csillapítja, inkább tovább szítja a több évtizedes ellenségeskedést. A hónapok óta tartó katonai összetűzések odáig fajultak, hogy a szemben álló felek területeket foglalnak el egymástól, és nyílt háborúval fenyegetőznek. A retorika is elszabadult, Omar Basír szudáni elnök rovaroknak nevezte a délieket, akik – mint mondta – csak a fegyverek nyelvén értenek. Salva Kiir dél-szudáni államfő kardcsörtető beszédében késznek mutatkozott a háborúra, és kirohant Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár ellen is, aki visszavonulásra szólította fel a déliek hadseregét a hetekkel ezelőtt elfoglalt Heglig olajtermelő térségből.

A harciasság nemcsak a vezetőkre, de a lakosság nagy részére is jellemző. Amikor a déli Szudáni Népi Felszabadító Hadsereg (SPLA) a minap nemzetközi nyomásra végül kivonult Hegligből, ezrek masíroztak Kartúm utcáin a „győzelmet” ünnepelve. Basír Hegligben katonaruhában pózolt, hívei azt kiabálták, hogy ne folytassák a két fél között megszakadt békéltető tárgyalásokat, a hadsereg pedig vonuljon be egyenesen Dzsubába, Dél-Szudán fővárosába, és döntsék meg annak kormányát.

Egyre több atrocitás éri a Szudánban élő 700 ezer délit, akiknek tartózkodási engedélye áprilisban lejárt. A java részük keresztény vagy az Afrikában elterjedt animizmus követője. Néhány napja több száz muszlim megrohamozott egy keresztény templomot, feldúlták a hozzá tartozó épületeket, és bibliákat égettek. Az északiak egy része képtelen megemészteni, hogy a déli országrész kivált, úgy érzi, mintha Afrika legnagyobb területű országát amputálták volna.

Forró a hangulat Dzsubában is, ahol az egyik kedvelt szóhasználat az északiakra a „rabszolga-kereskedő”, utalva arra, hogy az elarabosodott északiak gyakran raboltak és hurcoltak el délieket. A dzsubai tüntetők ugyancsak harci dobokat vertek, követelve, hogy az SPLA foglalja el Abyei térségét, amelynek hovatartozását a kettéválással nem tisztázták. Jellemző, hogy délen mindenért az északiakat hibáztatják. Ha például kifogy az üzemanyag a benzinkútnál, gonosz idegen erőket sejtenek a háttérben, mondván: a töltőállomások üzemeltetői az arabok ügynökei.

Úgy tűnik, egyik fél sem akar meghátrálni, így a kakaskodás nyílt háborúvá fajulhat. Bár az északiak légiereje erősebb, mint a délieké, az utóbbiak 140 ezres hadserege komoly erő, amit a határvidék mellett lévő Heglig elfoglalása is mutat. A két országrész évtizedekig harcolt egymás ellen – a polgárháború áldozatait másfél millióra becsülik, a menekültekét négymillióra –, míg 2005-ben meg nem született a békemegállapodás, amelynek része volt a dél kiszakadásáról 2011 januárjában tartott népszavazás. Dél-Szudán függetlenné válása viszonylag békésen zajlott, Basír és Kiir nyilatkozatai is reményt sugalltak az együttműködésre.

A régi sérelmek mellett az újabb konfliktust szinte kódolta, hogy nem sikerült megállapodni az 1800 kilométer hosszú határról, a másik országban maradt északiak, illetve déliek állampolgári státusáról, a nemzeti adósság, valamint az olajlelőhelyek és -jövedelmek elosztásáról. Márpedig a két ország egymásra van utalva, ugyanis a különválással a napi félmillió hordós olajtermelés háromnegyede Dél-Szudánhoz került, a finomítói kapacitás és a tengeri kikötőbe kivezető olajvezeték viszont szudáni területen maradt. Kartúm hordónként legalább 32 dollárt követel a szállításért, míg Dzsuba 1 dollárt tart méltányosnak, és Szudán szerint a déliek tranzittartozása egymilliárd dollár. A területi viták is főként abból adódnak, hogy az olajkincs java része a határvidéken található.

Mindkét gazdaságot összeomlással fenyegeti az olajtermelés és -export leállása. A déliek költségvetésének 98, az északiakénak 55 százaléka származik a fekete aranyból. A dzsubai kormány addig nem akarja újraindítani a termelést, amíg Kartúm nem enged a vitás kérdésekben, de bevételek nélkül sokáig aligha húzza. Tervezik, hogy déli irányban, Kenya felé építenek olajvezetéket a tenger felé, de egyrészt a beruházás időigényes, másrészt a nehéz terep miatt még a megvalósíthatóságát is megkérdőjelezik.

Amúgy sem rózsás a helyzet a két országban. Az egy főre jutó GDP északon 1200 dollár, délen ennél is kevesebb. Mindkettő valutájának értéke romlik a dollárral szemben, és emelkednek az élelmiszerárak. A kettéválás előtt a főként Kínába szállított olajból a szudáni gazdaság gyorsan gyarapodott, Kartúm szépült, gyárakat, utakat építettek, megszámlálhatatlan kebabbüfé nyílt. Modern belvárost terveztek, valamint új repteret és promenádot a várost átszelő Nílus partján, ám a tervek füstbe mentek. Dél-Szudánban még rosszabbak a kilátások, a fogyasztási cikkek 90 százalékát importálják, a kilencmilliós lakosság negyede élelmiszersegélyre szorul.

A dél elszakadása az 1989-ben hatalomra került Basír számára a legsúlyosabb hatalmi válságot okozta, neki és Kiirnek is jól jöhet a háborús veszély, amellyel el lehet terelni a figyelmet a nehézségekről. A keményvonalasok harsány szólamai mindkét országban elnyomják azok hangját, akik békülnének. Ráadásul mindkét elnök több lázadással néz szembe, a földekért, legelőkért harcoló fegyveres törzsek pedig gyakran kapnak támogatást a határ túloldaláról. Az arab tavasz mozgalmai eddig nem gyűrűztek át Szudánba, a kisebb tüntetések nem rengették meg a diktatórikus és olykor a szélsőséges iszlámmal kokettáló Basírt. Miközben például a Núba-hegységben is lázadoznak, a Kartúmban élő társaik leginkább akkor gyűlnek össze, amikor a főváros külső részein rendezett, hagyományos birkózóversenyeken vesznek részt.

KERESZTES IMRE