Egyre nő az esélye, hogy a húsz hónapja tartó, 30 ezer áldozatot követelő szíriai konfliktus háborút szít Törökországgal, vagy lángra lobbantja Libanont.
Sokszor szerepelt a történelem viharaiban az Orontész folyó, partja mentén birodalmak és országok húzták meg befolyási övezetük határát. II. Ramszesz egyiptomi fáraó a keskeny vízi útnál harcolt a mai Törökország területén virágzó Hettita Birodalommal i. e. 1274-ben, a híres kádesi csatában. Közel négyszáz évvel később az asszírok a szíriai királyságok egyesült seregével csaptak össze a folyónál. A VII. században a Bagdadi Kalifátus és Bizánc küzdött a folyóvölgy ellenőrzéséért, majd a XII. században a keresztes lovagok első államuk északi határát is az Orontész mentén húzták meg, Aleppóval szemben. Most a szíriai konfliktus újabb veszélyes fejezete kapcsolódik a folyóhoz, amely egy darabon Törökország és Szíria határát jelenti. Az Orontész által átszelt Hatay török tartományban attól rettegnek, hogy a Basar Asszad szír elnök elleni felkelés háborút szít Damaszkusz és Ankara között.
Szír helikopterek az utóbbi időben a török határhoz közeli, ellenzéki falvakat támadtak, ami azzal a veszéllyel jár, hogy a tüzérség megint átlő, mint két hete, amivel öt török polgár halálát okozta. A harcok akkor csaptak át első ízben a török oldalra, Ankara válaszul napokig támadta a szír állásokat. A feszültség csak nőtt, amikor a múlt héten két török vadászgép leszállásra kényszerített egy Moszkvából Damaszkuszba tartó utasszállító repülőt, mondván: a fedélzeten lőszer és radarberendezés van (utóbbit Szergej Lavrov orosz külügyminiszter el is ismerte). A hétvégén pedig előbb a damaszkuszi, majd az ankarai kormány tiltotta meg, hogy a másik ország gépei átrepüljenek a szír, illetve a török légtéren.
Bár elemzők szerint egyelőre nem várható a két ország közötti háború, a jövő megjósolhatatlan. Ankara egyre inkább az Asszaddal szembeni nemzetközi koalíció élén találja magát, és ha a harcok rendszeresen átcsapnak török területre, akkor Tayyip Erdogan török kormányfő – a katonai válaszadást lehetővé tevő parlamenti felhatalmazással a zsebében – lépéskényszerbe kerülhet. Erdogan azonban nincs könnyű helyzetben. Mert míg a határ menti városokban népszerű a kemény retorika és a katonai erők – így tüzérségi ütegek, harckocsik, légvédelmi rakéták és F–16-os vadászgépek – felsorakoztatása, a lakosság többsége nem feltétlenül támogatná a Szíria elleni támadást.
Ráadásul Asszad az arab tavasz előtt Erdogan szövetségese volt, és Ankara az után orrolt meg rá, hogy nem sikerült közvetítenie a szír kormány és ellenzéke között. A szunnita arab vezetésű országok – elsősorban Katar és Szaúd-Arábia – támogatásával egyre inkább Törökország vált a felkelő Szabad Szíriai Hadsereg egyik fő utánpótlási terepévé. A szír ellenzék rendszeresen török területen tanácskozott, Erdogan pedig a „demokratikus erők” támogatójának szerepében tetszelgett. Csakhogy időközben mintegy százezer szíriai menekült érkezett török területre, és az utóbbi évek szíriai török befektetései is elúszni látszanak.
Könnyen lehet, hogy Ankara eltaktikázta magát. Arra számított, hogy Asszad napjai meg vannak számlálva, és a Nyugat esetleges beavatkozása csak sietteti a damaszkuszi rezsim bukását. Csakhogy az orosz és a kínai ellenállás miatt az ENSZ Biztonsági Tanácsa megosztott és tehetetlen, és sem az USA, sem az EU nem hajlandó a szankciókon és az ellenzék közvetett támogatásán túl beavatkozni. Több NATO-ország még a határincidens után is úgy nyilatkozott, hogy elismerik és támogatják a törökök önvédelmi jogát, de – egyelőre – kizárják az atlanti szövetség 5. cikkelyének hatályba lépését, amely a többi tagország mozgósítását jelentené a szintén NATO-tag Törökország védelmére. Nem kizárt azonban, hogy a török–szír feszültség, illetve annak veszélye, hogy a konfliktus regionális méreteket ölt, mégiscsak arra kényszeríti az USA-t, hogy – legalább légtértilalommal – erőteljesebben támogassa a szíriai ellenzéket.
Annál is inkább, mert a harcok Libanont is lángba boríthatják. A Hezbollah libanoni síita mozgalom egyre nyilvánvalóbban támogatja Asszadot, a szervezet vezetője, Haszan Naszrallah sejk a múlt héten tüzes beszédben támadta libanoni és külföldi ellenfeleit, így Izraelt. Libanonban az 1975–1990-es polgárháború óta nem gyógyultak be a sebek, és a szíriai öldöklés újra kiélezi a nyugati szomszéd vallási és etnikai ellentéteit. A libanoni síiták az alavita kisebbség által vezetett damaszkuszi rendszert, a libanoni szunniták viszont a főként szunnitákból álló szír ellenzéket támogatják. Emiatt Tripoliban és Bejrútban már többször összecsaptak a különböző libanoni felekezetek.
A Hezbollah nem pusztán szavakkal buzdítja az Asszad-kormányt. Miközben tagadja, hogy harcosokat küld Szíriába, októberben már több nyilvános temetést tartott a „dzsihádista kötelesség” teljesítése közben elhunyt fegyveresek számára. A Szíriával határos Bekaa-völgyben például nemrég több mint ezren búcsúztatták „mártírhalált halt” társukat. Az is igaz, hogy libanoni szunnita csoportok szintén szállítanak fegyvereket a szunnita felkelőknek, és a szír ellenzékhez is csatlakoznak „szent harcosok”.
A beavatkozással kapcsolatos amerikai és európai ódzkodás oka részben éppen az, hogy az ellenzék soraiban egyre nagyobb szerephez jutnak az iszlamista erők. Amerikai tisztviselők szerint a könnyűfegyverek, muníciók és egyéb kommunikációs eszközök java részét az iszlamisták kapják, míg a Nyugat által inkább támogatandó világiasabb csoportok kevesebb utánpótláshoz jutnak. Főként azért, mert a szállításokat öbölbeli támogatók szervezik, amelyek a vallásos frakciókat részesítik előnyben. Állítólag egyes fundamentalista erők már az Asszad bukása után várható hatalmi harcra készülve halmozzák fel a fegyvereket.
A szír ellenzék megosztottságából kiábrándult iszlamista brigádok is elkezdtek szervezkedni, és a napokban közös felszabadítási frontot hoztak létre. A titkos tárgyalások eredményeképpen megalakult Front Szíria Felszabadításáért nevű szervezet még nem fogja át az összes iszlamista csoportot – nem csatlakozott például az al-Káidához köthető Nuszra Front –, de a jórészt autonóm egységekből álló ellenzéken belül a legszervezettebb erővé válhat.
Közben a vérontás az utóbbi két hónapban fokozódott, és egyre kiélezettebb harcok dúlnak a stratégiailag fontos városokért, például Aleppóért. A Human Rights Watch nemzetközi emberjogi szervezet vasárnap azt állította, hogy a szír légierő orosz gyártmányú kazettás bombákat vetett be az észak–déli főút ellenőrzésének visszaszerzéséért. A különösen pusztító bombát több mint száz ország betiltotta, de az erről szóló konvenciót az Egyesült Államok, Oroszország és Kína mellett többek között Szíria sem írta alá. Bevetésük azt jelzi, az Asszad-rezsim egyre eltökéltebb harcot vív az ellenzékkel, és a patthelyzet még hónapokig elhúzódhat.
Súlyos következményekkel jár és meglepő fordulatokat hozhat az a tulajdonosi összetétel, amely a kormány döntése alapján kialakul a magyar védelmi ipar meghatározó vállalatainál.
Így reagáltak arra, hogy a főváros rendezi a Szivárvány Misszió Alapítvánnyal a Budapesti Büszkeség nevű rendezvényt.
