Taktikus praktikák

Iránnak nem lesz nukleáris fegyvere – jelentette ki televíziós kampánynyitó beszédében Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő, jelezve, hogy a jövő január 22-ére előrehozott parlamenti választás legfőbb kérdésének Teherán vitatott atomprogramját tartja. Könnyen lehet, hogy az iráni atomlétesítményekről, és különösen az előrehaladott urándúsításról szóló, az utóbbi hetekben-hónapokban egyre hevesebb vita már a választási stratégia része volt. Az izraeliek többsége úgy érezheti, hogy a jelenlegi palettán Netanjahunál nincs alkalmasabb vezér egy esetleges iráni fenyegetés vagy izraeli támadás esetén. Ráadásul a kormányfő óvatos és ügyes diplomáciával az arab tavasz viharaiban eddig el tudta kerülni a szakítást Egyiptommal – amelynek élére iszlamista elnök került –, és a szíriai polgárháború sem csapott át izraeli területre.

Pedig Netanjahu Irán-politikája inkább kudarc, mint siker, hiszen a legutóbbi, 2009-es kampányban is azt hangoztatta, hogy Teheránnak nem lehet atomfegyvere, márpedig Irán izraeli vélemények szerint is még közelebb került a bombához. Az ENSZ-ben nemrég mondott beszédében Netanjahu a jövő nyár elejéig adott haladékot Iránnak, de a felmérések szerint az izraeliek többsége nem igazán támogatna izraeli katonai akciót az iráni atomlétesítmények ellen, szívesebben látna amerikai csapásokat. Így akár Netanjahu szerencséje is lehet, hogy Barack Obama amerikai elnök ellenzi a korainak tartott akciót, amivel megóvja az izraeli kormányfőt egy kockázatos kalandtól, miközben még ürügyet is szolgáltat neki, miért nem cselekszik egyedül.

A választás előrehozatalának inkább belpolitikai okai vannak. Az egyik a gazdaság, illetve a jövő évi szigorú költségvetés. A piacbarát Netanjahu a ciklus vége felé nehezen tudta volna elfogadtatni koalíciós partnereivel a takarékos büdzsét, ami viszont a választás után könnyebb lehet, és még válogathat is a kneszetbe került pártok közül. A másik ok az lehet, hogy a Likud vezette, nacionalista és ultraortodox partnerekből álló jobboldali blokk áll nyerésre. A kormány majdnem kihúzta a négy évet, amire Izraelben jó három évtizede nem volt példa, és David Ben-Gurion alapító kormányfő óta még senkinek sem sikerült másodszor is újraválasztatnia magát, amire most Netanjahunak kétségkívül megvan az esélye.

Izrael közel 65 éves történetében azonban többször is előfordult, hogy a kormányon lévők győzelme reményében idő előtt kiírt választás visszaütött, mivel a törvény által a szavazásig előírt száz nap alatt megváltoztak az erőviszonyok. Ez most sem kizárt, mert miközben a gazdaság makromutatói azt jelzik, hogy a nemzetközi válság alig érintette az országot, az árak emelkedése, valamint a megszorítások és adóemelések miatt tovább nőtt a gazdagok és a szegények közti szakadék, ami amúgy is a legmélyebb az OECD-országok között.

Az iráni ügy háttérbe szorította a palesztinkérdést, mintha ez a front teljesen megmerevedett volna. Netanjahu kijelentette: bármilyen jövőbeni tárgyaláson ragaszkodni fog az alapvető nemzeti érdekekhez, ami lényegében azt jelenti, hogy továbbra sincs esély a valódi párbeszédre. Pedig Mahmúd Abbász palesztin elnök és Ehud Olmert volt izraeli kormányfő is úgy nyilatkozott mostanság, hogy közel álltak a megállapodáshoz, amelyet 2008-ban Olmertnek a korrupciós ügyei miatti lemondása akadályozott meg.

A belpolitikai status quo fenntartásához fűződő érdekei miatt Netanjahu nem kínál megoldást az égető társadalmi problémákra sem. A közel 8 milliós lakosság demográfiai változása – az arab kisebbség és az ultraortodox közösség arányának növekedése – alapvetően érinti Izrael jelenlegi államberendezkedését és biztonságát, miközben a világi–vallásos ellentétek mindinkább mélyülnek. A főként állami segélyeken élő ultraortodoxok (haredik) katonai szolgálat alóli felmentése körüli vita tovább mérgesedik. Egyre nő a munkanélküliség a körükben, a nem túl kvalifikált haredi munkaerő gazdaságba integrálása is komoly kihívás. A fogyatkozó világi többség, a fiatal tanult értelmiségi réteg elidegenedik, sokan távoznak külföldre.

Szakértők szerint nő az igény egy új centrista pártra, főként azok körében, akiket már kevésbé érdekel a ciszjordániai telepesítés, mert nem akarnak odaköltözni, de a palesztinkérdés megoldása sem különösebben izgatja őket. Vagyis nem kötődnek immár sem a héjákhoz, sem a galambokhoz. Netanjahu úgy véli, hogy a jobboldali és a baloldali blokk megmerevedett, holott akár már januárban meglepetés érheti. Az ellenzék fő erejét adó jobbközép Kadima párt sokat vesztett népszerűségéből, mert bár májusban csatlakozott a koalícióhoz, két hónappal később az ultraortodoxok katonai szolgálatának további elodázása miatt kilépett belőle. Segíthet rajta egykori vezetőjének, Olmertnek a visszatérése. A volt miniszterelnököt ugyanis az egyik korrupciós ügyében felmentették, egy másik, kisebb jelentőségű eljárásban pedig csak felfüggesztett börtönt kapott.

Főhet a feje Netanjahunak amiatt is, hogy a megvesztegetés miatt a börtönt is megjárt Arjeh Deri, a szefárd választók által kedvelt Sasz egykori vezére újra betölthet választott pozíciót, és be is jelentette visszatérési szándékát. A hívei körében igen népszerű Deri azonban inkább a baloldali vonulathoz vonzódik, így akár ki is vezetheti a pártot Netanjahu jelenlegi koalíciójából.

Az izraeli politikai életet leginkább két nő rázhatja fel. Tavaly már temetni kezdték a Munkapártot, mert elnöke, Ehud Barak kilépett, hogy védelmi miniszterként csatlakozhasson Netanjahu koalíciójához. Az Izrael első évtizedeiben meghatározó politikai erő mostanában azonban Shelly Jacsimovics volt televíziós újságírónő vezetésével kezd magára találni. Még nem tudni, mit fontolgat Cipi Livni egykori külügyminiszter, a Kadima év elején eltávolított vezetője: megpróbálja visszahódítani a párt vezetését, esetleg új formációt alapít, vagy csatlakozik Jacsimovicshoz.

KERESZTES IMRE