Tízeurós ezüst emlékérmét bocsát ki a Szlovák Nemzeti Bank januárban Csehszlovákia felbomlásának és az önálló szlovák állam létrejöttének 20. évfordulójára. Megteheti, mert az ország 2009 januárjától az EU szűkebb körébe, a közös pénzt használó 17 tagú övezetbe tartozik. Csehország megmaradt viszont nemzeti valutájánál, pedig lett volna esélye a kritériumok teljesítésével a csatlakozásra, ám hiányzott a politikai akarat. A hatalomban egymást váltó jobbközép polgári demokraták és szociáldemokraták egyaránt ódzkodtak a saját monetáris és fiskális politika feladásától, ezért Nagy-Britannia társaságában Csehország a költségvetési paktumon és a bankunión is kívül maradt.
Nem volt egyszerű Szlovákiának a csehszlovák központi bank vidéki kirendeltségéből húsz éve létrehoznia az önálló nemzeti valutát, a szlovák koronát kibocsátó, saját monetáris politikát meghatározó, valutatartalékokat kezelő pozsonyi jegybankot. Prága nem sok időt adott az átmenetre. Václav Klaus akkori cseh kormányfő eredetileg azt ígérte szlovák partnerének, Vladimír Meciarnak, hogy a válás után még fél évig használatban marad a csehszlovák korona. Alig három héttel később azonban felmondta a valutauniót, ami felkészületlenül érte Pozsonyt, így fel kellett gyorsítania a pénzcserét. A restrikciós politikát folytató Klaus minél hamarabb el akarta szakítani a köldökzsinórt, aggasztotta Szlovákia gyengébb gazdasági helyzete, nem bízott a reformokat halogató Meciarban, és tartott a pozsonyi bankóprés beindításától. Félelme nem volt alaptalan, a két korona kezdeti 1:1 átváltási kurzusa néhány hét alatt 20-30 százalékkal romlott a szlovák kárára.
Amúgy a szövetségi állam példaértékű, a rendszerváltó bársonyos forradalom nyomán bársonyos válásként emlegetett felbomlása – kisebb vagyonvitáktól eltekintve – zökkenőmentesen zajlott le. A szakításról Klaus és Meciar négyszemközt állapodott meg 1992 augusztusában, a morvaországi Brnóban, az 1930-ban épült, a náci megszállás elől elmenekült Tugendhat család ma már múzeummá alakított art deco villájának kertjében. A két politikus alig másfél órás megbeszéléséről nem készült dokumentum, máig homály fedi gyors megegyezésük hátterét. Kiegyezésük helyességéről olyannyira meg voltak győződve, hogy népszavazást sem tartottak szükségesnek. Klausnak kapóra jött Meciar nacionalizmusa, hatalomvágy fűtötte önállósodási ambíciója, ami gyorsította a folyamatot.
Csehszlovákia felbomlása két évtized távlatából történelmi, de egyáltalán nem a leglényegesebb esemény a lakosság szemében. A pozsonyi IVO és a prágai IVVM közvélemény-kutató intézet által az évforduló alkalmából végzett felmérés szerint a megkérdezettek legnagyobb része a XX. században az első helyre éppenséggel Csehszlovákia 1918-as megalakulását teszi. Még az 1989-es bársonyos forradalom és a 2004-es uniós csatlakozás is megelőzte a két önálló állam létrejöttét a rangsorban. A hangsúlyok azonban eltolódtak: Csehországban a válást jó ötletnek tartók aránya 20 év alatt 33-ról 46 százalékra, Szlovákiában viszont 29-ről 65 százalékra emelkedett. Megingathatatlan az a nézet, hogy a szövetségi államban a két országrész gazdasági helyzete nem volt egyensúlyban. A csehek 41 százaléka máig kitart amellett, hogy Csehszlovákiában a szlovákoknak aránytalanul több jutott, míg a szlovákok 39 százaléka ugyanezt gondolja a csehekről.
A szlovákok a legnagyobb nyereségnek a függetlenséget, a csehek a saját gazdaságpolitikát nevezték. A veszteségek listáján a szlovákok a gazdasági teljesítmény csökkenését, a csehek viszont a természeti értékek elvesztését emelik ki. A két évtizedes különélés ellenére mindkét oldalon általános a meggyőződés, hogy a két nép viszonya nem változott, megértik egymás nyelvét, és a legtöbbjüknek barátaik vannak a másik oldalon. A képet árnyalja, hogy a csehek csaknem fele állítja, kevésbé ért szlovákul, míg a szlovákok háromnegyedének nem jelent problémát a cseh nyelv. Mindez azzal magyarázható, hogy Csehországban eltűntek a szlovák nyelvű könyvek, újságok, Szlovákiában viszont jelen vannak a cseh kiadványok, a tévében, moziban is mennek a szomszédos országból származó filmek.
Szlovákia mára ledolgozta hátrányát, ami az 1998-ig regnáló Meciar-kormányzat nacionalista, populista, a reformokat elutasító politikájából fakadt. Az akkori Szlovákia amolyan balkáni perifériának számított, Pozsonyt a régió fekete bárányaként emlegették, az országot elkerülték a külföldi befektetők, az egyetlen modern bevásárlóközpont a Demján Sándor cége által épített pozsonyi Polus City Center volt. Ezzel szemben a Nyugat – a 2003-ig államfő Václav Havel nimbuszának és az 1997-ig kormányzó Klaus kiváló országarculat-építő politikájának köszönhetően – Csehországot a térségbeli átalakulás mintapéldájának tekintette. Pedig a strukturális reformok ugyanúgy elmaradtak, és a kuponos privatizációról kiderült, hogy a Klaushoz közeli, cégvezetésben járatlan, tőkeszegény cseh vállalkozók érdekeit szolgálta. Az ily módon magánkézbe került, állami bankok finanszírozta, piacképtelen cégek bedőlése az 1990-es évek végére a cseh bankrendszert is megroppantotta, és recesszióba vitte a gazdaságot.
A válást levezénylő két politikus közül Klaus még mindig hatalmi tényező, 2003-ban a tavaly elhunyt Havel utódja lett az államfői poszton, második mandátuma jövő márciusban jár le. Meciar viszont eltűnt a politikai süllyesztőben. Az újra kormányzó baloldali populista Robert Fico első, 2006-os koalíciójában még helyet kapott, ám a két utóbbi választáson pártja már be sem került a parlamentbe. A pozsonyi törvényhozás a szélsőségektől is megszabadult: a Fico egykori másik partnere, a magyarellenes Jan Slota nevével fémjelzett Szlovák Nemzeti Párt sincs már ott. A kétkamarás prágai parlament alsóházában ugyanakkor rendületlenül a harmadik legnagyobb politikai erőt képviselik a kommunisták NATO-ellenes, az EU-t ambivalensen kezelő politikájukkal.
Fordulatot Szlovákia nemzetközi megítélésében a Mikulas Dzurinda vezette reformpárti kormány hozott. A két cikluson át, 2006-ig kormányzó jobbközép koalíció nyugdíj-, egészségügyi és – a külföldi befektetéseket ösztönző – adóreformjai az országot nemcsak ahhoz segítették, hogy Csehországgal egyszerre, 2004 májusában uniós taggá váljon, de megalapozták az euró bevezetését is. A hirtelen megugrott külföldi befektetésekkel a gazdaság húzóágazatává vált a gépkocsigyártás, az elektronikai ipar, amelyek a jelenlegi válság közepette is kellő alapot adnak a növekedésre. Az idén a hatalomba megerősödve visszatért Fico ugyanakkor több reformintézkedést is visszafordított, a társadalmi igazságosságra hivatkozva felszámolta például a szimbólummá vált egykulcsos adórendszert.
Csehországban a 2002–2006 között koalícióban, illetve kisebbségben kormányzó szociáldemokraták háromszor is miniszterelnököt cseréltek, akik a kedvező világgazdasági helyzetben mindannyian halogatták a strukturális reformokat, amelyeken a szlovákok már túlestek. Prágában most is ingatag a kabinet, de ez éppúgy nem vigasztalja a szlovákokat, mint gazdaságuknak a szomszédénál jobb állapota. Ők azt látják, hogy az egy főre jutó GDP tekintetében még mindig elmaradnak, a cseh átlagfizetés – átszámítva – havi 151, a nyugdíj pedig 44 euróval múlja felül az övékét.
TUBA LAJOS / POZSONY, TÁLAS ANDREA
