
Jorge Mario Bergoglio - kattintson Nagyítás-fotógalériánkért!
AFP / Juan Mabromata
Tizenhárom pontból álló listát állított össze a Ferenccel kapcsolatos, ám talán kevésbé ismert tényekről a Guardian.
A lap felidézte például, hogy Jorge Mario Bergoglio argentin bíboros 50 éve egy fertőzés miatt elveszítette egyik tüdejét. Olasz származású édesapja vasúti építkezéseken dolgozott, ő maga pedig végzettsége szerint vegyész.
Szeret buszon utazni, és a közelmúltig egy kis lakásban élt, szerény körülmények között - tette hozzá az új pápáról a lap. A beszámoló megemlítette, hogy a pápa szerint a homoszexuális párok örökbefogadása a gyerekek elleni diszkrimináció egyik formája, de az óvszerhasználat megengedhető a fertőzéseke elkerülésére.
A pápaválasztás előtt argentin híveinek azt mondta, ha megválasztják, ne utazzanak Rómába és adják az útra szánt pénzt a rászorulóknak. A Guardian felidézte azt is, hogy Ferenc 2001-ben megmosta és megcsókolta egy egészségügyi intézményben kezelt AIDS-betegek lábát.