A katolikus egyházfő esetében különösen igaz az a szállóigévé vált ókori római mondás, hogy a név kötelez (Nomen est omen). 996 óta ugyanis az a szokás, hogy az új pápa annak az elődjének a nevét veszi fel, akinek az irányvonalát folytatni kívánja. A névválasztás ezért az első utalás arról, milyen irányba fordítaná az új pápa az egyház hajóját.

Az új pápának közvetlenül a megválasztása után a bíborosi testület dékánja felteszi a kérdést: vállalja-e a hivatalt. A második kérdése rögtön ezután az, milyen néven kíván uralkodni.

XVI. Benedek utódja előreláthatólag nem fog új nevet használni, a 265 elődje által használt 82 névből választ. Az egyház történetében a leggyakoribb nevek a János, amelyet 23-szor választottak, továbbá a Gergely, Benedek (16-16), a Kelemen (14), a Leó, az Ince (13-13) és a Piusz (12).

Albino Luciani volt 1978-ban az első, aki két nevet választott (János Pál), mert XXIII. János és VI. Pál – a második vatikáni zsinat alatti két pápa – hagyományát akarta folytatni, de mindössze 33 napig volt a pápai trónon. Karol Wojtyla elődje tiszteletére vette fel a II. János Pál nevet.

Kattintson Nagyítás-fotógalériánkért!

AFP / Filippo Monteforte

Az első pápa, aki a keresztnevétől eltérő nevet vett fel, II. János volt a VI. században. Őt ugyanis Mercuriusnak hívták, vagyis egy római isten nevét viselte, és úgy érezte, nem lenne illendő ilyen névvel irányítani a keresztény egyházat.

Néhány száz évvel később, 1009-ben más indoka volt Pietro Boccadeporcónak, aki feltehetően örült, hogy nem kell az eredeti nevén trónra lépnie, az ugyanis azt jelenti, "malacpofa". Így IV. Szergiusz néven uralkodott.

A reneszánsz időszakában fordult elő először és utoljára, hogy egy pápa az eredeti nevén regnált. Igaz, ekkor rövid időn belül két bíboros is így járt el, Utrechti Adorján (VI. Adorján pápa) és Marcello Cervini (II. Marcell pápa).

V. Márton és XI. Kelemen annak a szentnek a nevét vette föl, amelynek a napján pápának választották.