Vágják a centit

Mindegy, hogy mekkora a részvételi arány, és az sem baj, hogy formailag nem klasszikus népszavazásról, hanem a „nép megkérdezéséről” van szó, ami jogilag nem köti az osztrák kormányt, a koalíció pártjai jelezték, követik, mit mondanak az urnákhoz járulók vasárnap arról, fennmaradjon-e a sorkötelezettség Ausztriában. A kampány sajátossága, hogy a hatalmon lévő két párt helyet cserélt egymással, és homlokegyenest más álláspontot képvisel most, mint az utóbbi évtizedekben. A szociáldemokraták (SPÖ) korábban elvetették a profi hadsereg általuk most jónak minősített ötletét, míg a néppártiak (ÖVP) az önkéntes katonáskodás támogatásától a sorkötelezettség mellé sasszéztak át.

A szociáldemokrata hátraarcot két éve vezényelte le a katonaságot fiatalon polgári szolgálattal letudó Norbert Darabos védelmi és sportminiszter. Azóta vallja, hogy az évi kétmilliárd eurós katonai költségvetés megőrzése mellett a hat hónapos kiképzésen részt vevő, döntően a kaszárnyákban unatkozó kiskatonák helyett profik kezébe kell adni a honvédelmet. Hiszen a feladat sem a régi: Ausztriának már nem kell a szomszédjaitól támadásra számítania, az elavultnak mondható hagyományos hadviselés helyett inkább a terrorizmussal és az internetes, számítógépes csapásokkal kell szembenéznie, és ezekhez speciális tudású szakemberekre, alakulatokra van szükség. Ausztria nemzetközi békefenntartó erőkben vesz részt, ezek is hivatásos katonákat igényelnek. Darabost támogatja a szociáldemokrata kancellár, a nem különösebben népszerű Werner Faymann is, aki úgy kalkulál, hogy az általános hadkötelezettség eltörlése szavazatözönt garantál az SPÖ-nek az idén esedékes parlamenti választásokon.

A katonai költségvetésére a NATO-országok körében – az írekkel egy kategóriában – a legkevesebbet, a GDP mindössze 0,6 százalékát fordító Ausztria vezérkari főnöke, Edmund Entacher viszont a sorkötelezettség híve, ami az EU-ban az osztrákokon kívül már csak Cipruson, Dániában, Finnországban és Görögországban a hadsereg alapja. Olyan hevesen bírálta Darabos elképzeléseit, hogy a miniszter leváltotta, ám a főtiszt egy munkaügyi per megnyerésével visszakerült a posztjára, és belevetette magát a kampányba. Azt hangoztatja, hogy először stratégiai kérdésekről, például Ausztria semlegességének megtartásáról, esetleges NATO-tagságáról kell dönteni, a többi csak utána jöhet. A váll-lapján összesen 180 aranycsillaggal ékes osztrák tábornoki kar is csaknem egyöntetűen felsorakozott a jelenlegi rendszer mellé, ami szerintük csupán modernizációra szorul. A rangok, pozíciók átszervezésével is járó professzionalizálódást inkább az alacsonyabb beosztású tisztek szorgalmazzák.

Ausztria az őt 1938-ban annektáló náci Németország oldalán elveszített második világháború után tíz évig állt négyhatalmi megszállás alatt, saját hadsereget nem állíthatott. Csak az 1955-ös államszerződés engedte meg a nemzeti haderő megszervezését; az első behívottak 1956 őszén vonultak be a laktanyákba. Eredetileg kilenc hónaposra szabták a letöltendő katonaidőt – benne két hét szabadsággal –, amiből idővel nyolc, majd hat hónap lett. 1975-ben az általános hadkötelezettség bekerült az alkotmányba, és tíz évvel később lehetővé tették, hogy aki nem akar fegyvert fogni, az a polgári szolgálatot választhatta, katonaidejét segélyszervezeteknél – mint a Vöröskereszt és a Caritas – vagy egészségügyi intézménynél tölthette le. Annak ellenére, hogy ilyenkor kilenc hónap a kötelező, ma már egyre többen részesítik előnyben ezt a megoldást.

A polgári szolgálatosok munkája nélkülözhetetlenné vált, az emberhiánnyal küzdő egészségügyi, szociális ágazat nem tudna meglenni nélkülük. Rudolf Hundstorfer munkaügyi miniszter kidolgozott ugyan egy 12 hónapos önkéntes szociális segítői modellt fiatal férfiak és nők számára, fix fizetéssel, de a terv ellenzői túl drágának tartják a kivitelezését. Az osztrák hadsereg jelenleg 3 ezer tisztből, 10 ezer altisztből és 24 ezer hadkötelezett közkatonából áll, a polgári szolgálatot választók száma 11 ezer körüli. Évente átlagosan 45 ezren válnak sorkötelessé, közülük 10 ezren minősülnek katonai szolgálatra alkalmatlannak.

A kampányban heves összecsapások zajlottak a szemben álló felek között. A sorkatonaság hívei a változás nyomán előálló, felszívhatatlan munkaerő-kínálatot emlegetik, a hivatásos hadsereg drágaságát, s azt, hogy ha nincs a behívás kényszere, akkor polgári szolgálatra sem megy senki. Az ellenoldal nemzetközi tanulmányokra hivatkozik, amelyek kimutatták, hogy ahol megmaradt a sorkatonai szolgálat, ott mindenütt átlag alatti a gazdasági növekedés üteme. De felemlegetik azt is, hogy a méregdrágán beszerzett vadászgépek, a rosszul kiképzett katonák nem alkalmasak az ország védelmére. Úgy tűnik azonban, hogy nem a ráció, hanem az érzelmek döntik el majd a kérdést. A még pár hónapja is fej-fej melletti küzdelem kezd a hagyományos hadsereg hívei javára billenni. A Gallup múlt heti felmérése szerint 48:40 arány alakult ki a sorkatonaságra és a hivatásos hadseregre szavazók között, változást a női voksolók hozhatnak, akik között még sok a bizonytalan.

A szociáldemokraták megosztottak, a kancellárral egyre inkább szembekerülő bécsi polgármester, Michael Häupl is a szerinte a nemzeti érzéseket erősítő mostani rendszer híve, noha 2010 őszén még a hadkötelezettség eltörlésével kampányolt a helyhatósági választáson. A gyáriparosok szövetségének volt elnöke, Veit Sorger Harc Ausztriáért néven szervezett sorozáspárti egyesületet – honlapjukon száz érvet sorolva a változtatás ellen –, főképp néppárti politikusokból, nyugalmazott katonatisztekből, de a tagok között szocdemekkel is. Berlinből hazaüzent az Oscar-díjas Klaus-Maria Brandauer is: a katonaság alól fiatal korában felmentett színész az általános hadkötelezettség híve, szerinte ez a szolgálat csak erősíti az ifjak hazaszeretetét.

Az ellentábort a szociáldemokrata legenda, a maga idejében alkancellár-pénzügyminiszterként és üzletemberként is kiválóan szerepelt Hannes Androsch vezeti, aki szerint a hagyományos hadseregeknek bealkonyult Európában. Igaz, azt is hozzáteszi, hogy a honvédelem kérdéséről nem az állampolgároknak, hanem az ország vezetőinek kellene dönteniük, a népszavazás ez esetben szerinte hibás lépés.

FÖLDVÁRI ZSUZSA / BÉCS