Nyomja a vállad a világ súlya? Az önkénteskedéssel magadat is megmentheted
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
A magyar kormány és a nyugati sajtó kapcsolatáról közölt elemzést a Frankfurter Allgemeine Zeitung című német konzervatív lap, míg a Financial Times blogja az infláció csökkenésének hátteréről közölt írást pénteken.
A Frankfurter Allgemeine Zeitung Meg nem értett Magyarország címmel adott ki elemzést, amelynek szerzője, Stephan Löwenstein kiemelte: a magyar kormány és a külföld viszonyát "a meg nem értés és a meg nem értettség érzésének keveréke" jellemzi, amit jól ábrázol a Kika nevű, gyermekeknek szóló német televízió Magyarországgal foglalkozó híradós műsorszáma körül kialakult vita.
Hozzátette: "elképesztő", hogy éppen ez a gyerekműsor emelkedett az államügyek szintjére, hiszen "a Fidesz-kormányt szinte valamennyi német médiumban bírálják". A szerző bírálta a német nyelvterület sajtóját a negyedik alkotmánymódosításról leírt ténybeli hibákért, ugyanakkor kifogásolta a magyar diplomaták által a médiumoknak írt helyreigazító leveleket.
Kester Eddy, a Financial Times budapesti tudósítója az előző nap nyilvánosságra hozott, több évtizedes mélypontot jelentő márciusi inflációs adatok és a rezsicsökkentés összefüggéséről azt írta a lap felzárkózópiaci blogrovatában (beyondbrics), hogy a tényleges költségek alatti, hatóságilag szabályozott energiaárakat az 1989 előtti kommunista rendszerek mindegyike alkalmazta, ezért sokkal magasabb még ma is az energiafelhasználás Közép- és Kelet-Európában, mint Nyugaton. Véleménye szerint az elmaradó energiaipari beruházások árát a magyar lakosság fogja megfizetni.
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A modell már jobban van, három hónapig pihent és gyógyult.
A Tisza Párt elnöke magyarázatot kér, és biztosítékot követel, hogy Oroszország nem avatkozik be a magyar választásokba.
Van orbános, mészárosos, tiborczos változat is.