Orbán: Évente egymillió forintot ad a kormány otthonteremtésre az állami alkalmazottaknak
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is, és szakértők szerint jelentős előnnyel járhat az állami foglalkoztatottak számára.
A Sanghaj nagyáruházaiban vásárolható birkahús egy része alig tartalmaz birkát – derült ki Sanghaj TV kedd esti oknyomozó riportjából.
A tévések a városi nagyáruházakban kapható fagyasztott birkahúsokból gyűjtöttek be tucatnyinál is több mintát, és küldték azt ellenőrzésre egy magánkézben lévő, független városi laboratóriumba. Kiderült, hogy a termékek közt akadt olyan, mely 5 százaléknál is kevesebb birkahúst tartalmazott, ahelyett javarészt ismeretlen eredetű kacsahúst mutattak ki a mintában az ellenőrök.
A termékből számos sanghaji nagyáruház polcaira került, a Sanghaj TV riporterei abból a helyi Tescóban, Auchanban és a Walmartban is találtak. A gyártó céget ugyanakkor eddig nem sikerült kézre keríteni, az több mint két hónappal ezelőtt felszámolta ugyanis a gyárát – hangzott el a riportban.
A kelet-kínai metropoliszban vásárolható húsok eredetében május eleje óta kénytelenek kételkedni az ott élők. Akkor derült ki ugyanis, hogy a három hónapos élelmiszerbiztonsági kampányban hamis húsok tömkelegére akadtak a hatóságok, több esetben patkány, róka és nyérc húsának keverékéből, vegyszerek hozzáadásával "gyártottak" birkahúst a hamisítók.
Március végén az derült ki, hogy a város piacain és üzleteiben évek óta árusítják a környező tartományokból származó, betegségben elhullott sertések húsát. A város szárnyasai sem kivételek: tavaly év végén antibiotikummal teletömött csirkehús borzolta a kedélyeket, március elején pedig itt mutatták ki először a madárinfluenza H7N9-es törzsét.
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is, és szakértők szerint jelentős előnnyel járhat az állami foglalkoztatottak számára.
A gázai humanitárius katasztrófa okozta egyre komolyabb nemzetközi felháborodás engedményekre kényszerítette Izraelt.
Békés Márton elmesélte első találkozását Magyar Péterrel, némileg árnyalva Orbán Viktorék narratíváját.
Hozzászólásáért akár egy év börtönnel is büntethetik.
Hamis magánokirat felhasználása miatt adtak ki elfogatóparancsot a férfi ellen.