Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Az áradás miatt körülbelül háromszázan haltak meg eddig India északi részén, több ezer embernek pedig nyoma veszett – derült ki pénteken a hatóságok tájékoztatásából.
A beszámoló szerint még mindig csaknem 14 ezer embert eltűntként tartanak számon. Pénteken a mentőegységek megpróbálták elérni a külvilágtól elzárt elárasztott településeket, ahol körülbelül 50 ezren vesztegelhetnek. A nap folyamán helikopterekkel dobtak le élelmet a rászorulóknak, illetve kutattak túlélők után.
A monszuneső idén a vártnál két héttel korábban érkezett az ázsiai országba, és felkészületlenül érte az embereket.
A himalájai Uttarakhand és Himácsal Prades államban az utóbbi évek hasonló időszakához képest háromszor annyi eső hullott. Az indiai főváros, Újdelhi több körzetében is súlyos a helyzet, mert a Gangesz és a Dzsammu folyó kilépett medréből.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.