A testület feltétel nélkül elutasította a kártérítést igénylő kereseteket. A bírósági értékelés szerint a felperesek nem tudták bizonyítani azt, hogy Magyarországon nem állnak rendelkezésre megfelelő jogorvoslati lehetőségek. A pert a második világháború alatt elkövetett náci erőszak áldozatai és örököseik indították vagyontárgyaik kisajátítása és visszaszolgáltatásuk elmaradása miatt nemzetközi jogsértésre hivatkozva 2010-ben, az Amerikai Egyesült Államokban.

A bíróság nem értett egyet a felperesek azon érveivel, hogy a magyar bírósági rendszer nem független vagy ne biztosítaná a tisztességes eljárást, megjegyezve azt is, hogy a felperesi érvek ",puszta spekulációra és azon alap nélküli félelmekre épülnek, mely szerint a magyar bírósági rendszer nem tudna számukra fair eljárást biztosítani". Ezen spekulatív felperesi érvek azonban nem voltak elegendőek, hogy felülírják a Hetedik Körzeti Fellebbviteli Bíróság azon megállapításait, hogy "Magyarország egy modern köztársaság és az Európai Unió tagja, amelynek meg kell kapnia a lehetőséget arra, hogy a felperesi követeléseket elbírálja", továbbá "Magyarországnak a saját jogrendje által biztosított eszközökkel kell elsőként elbírálnia a felperesek által állított vagyonelkobzásokat, mielőtt az Egyesült Államok bíróságai ezekkel foglalkozhatnának".

A testület fenti megállapításai értelmében tehát a felperesek kötelesek először Magyarországon megkísérelni jogorvoslatot szerezni, mielőtt követeléseiket az Egyesült Államokban érvényesíthetnék. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közleménye szerint, a több éve húzódó eljárásban Magyarország következetesen képviselt álláspontja az volt, hogy a magyar jogrendszer megfelelő jogorvoslati, kártérítési és kárpótlási lehetőséget biztosít a holokauszt túlélői számára.