szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Pekingben kedden reggel nem sokkal hat óra után körülbelül 110 ezer ember volt élőben tanúja a nemzeti zászló Tienanmen téri felvonásának, a Kínai Népköztársaság megalakulásának 64. évfordulóján. Hongkongban húszezren mentek el a helyi eseményre - számolt be a kínai központi televízió.

A főváros központi terén kedden - ernyő alatt állva - a teljes politikai csúcsvezetés jelen volt. A tér közepén magasodó, Mao Ce-tung néhai elnök kezeírását magán viselő hősök emlékművénél hatalmas koszorúkat helyeztek el.

Ez volt az új Kína első nagy emlékműve, megépítéséről a kínai törvényhozás 1949. november 30-án döntött. Körülbelül 38 méter magas, 17 ezer darab márványból és gránitból áll. 1958-ban avatták fel.

A Tienanmen tér kapubástyáján, amelynek mellvédjéről Mao 1949. október elsején kikiáltotta a Kínai Népköztársaságot, napokkal korábban már kicserélték a világszerte ismert hat méter magas, másfél tonnásra becsült portrét. 

Li Ko-csiang kínai miniszterelnök hétfői ünnepi beszédében a reformok további elmélyítését, a fenntartható gazdasági fejlődést, a stabilitást, a gazdasági szerkezetátalakítás folytatását hangsúlyozta, miközben kifejezte, országa képes az előtte álló nehézségeken és a kihívásokon úrrá lenni.

Kínában egyhetes munkaszünet kezdődött, az "aranyhéten" százmilliók keresik fel családtagjaikat, utaznak.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!