Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Illinois lett az Egyesült Államok 16. olyan állama, amelyben engedélyezik a homoszexuális párok házasságkötését.
Az illinois-i kormányzó, a demokrata párti Pat Quinn szerdán írta alá a melegek és leszbikusok házasságkötésének legalizálásáról szóló jogszabályt, amelyet a helyi szenátus már februárban jóváhagyott. A kormányzó a rendelkezést a demokrácia és a szabadság győzelmeként értékelte.
Az állam parlamentjének korábban tagja volt Barack Obama elnök, aki szenátorként Illinois-t a szövetségi törvényhozásban is képviselte.
Illinois előtt idén eddig Rhode Island, Delaware, Minnesota és Hawaii törvényhozása hagyta jóvá az azonos neműek egybekelésének lehetőségét, New Jerseyben pedig bíróság döntött erről.
Az azonos neműek házasságkötéséről rendelkező törvény Illinois-ban 2014. június 1-jén lép hatályba.
"Elnökként mindig is hittem abban, hogy a meleg és leszbikus amerikaiakkal igazságosan és egyenlő módon kell bánni. Idővel arra a meggyőződésre jutottam, engedni kell, hogy az azonos nemű párok házasságra léphessenek, mint bárki más" - írta már korábban az illinois-i törvényhozás döntését üdvözlő közleményében az elnök.
Az azonos neműek házasságát mintegy 30 amerikai állam alaptörvénye továbbra is kifejezetten tiltja.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.