Minisztériumi tapasztalatot hoz magával, a gyakori külföldi útjain olvasott könyvekről előszeretettel ír recenziókat, és minden tőle telhető eszközzel segíteni kívánja a kétharmados többségét kihasználva a konjunktúrát élénkíteni akaró, őt a jegybankelnöki posztra ellentmondást nem tűrően kiválasztó, az országot második alkalommal vezető kormányfőt, akinek gazdaságpolitikáját unortodoxnak nevezte a londoni Financial Times napilap. A japán sajtóból, illetve múlt heti parlamenti meghallgatásáról ez derül ki Kuroda Haruhikóról, aki március 19-én lép a központi bank élére. Ahonnan hivatali ideje vége előtt három héttel, formailag önszántából, de valójában Abe Sinzo miniszterelnök hónapok óta tartó nyomásának engedve lép le Sirakava Maszaaki.
Abe Sinzo előadást tart Washingtonban
AFP
2007 szeptemberében Abe botrányoktól tépázva, egy év alatt kudarcot kudarcra halmozva, egészségügyi okokra hivatkozva, megalázóan távozott a japán miniszterelnöki posztról, két évre rá pedig a Liberális Demokrata Párt (LDP) is ellenzékbe szorult. Tavaly ő és pártja főnixként támadt fel: kaotikus kormányzás után a Japán Demokrata Párt (DPJ) szétesett, az LDP a decemberi alsóházi választásokon szokott kisebb koalíciós partnerével kétharmados többséget szerzett, Abe pedig korábbi patrónusa, Koizumi Junicsiro óta nem látott lendülettel kezdte a hatalomgyakorlást. Bár nacionalizmusát nem tagadja – átírná a megszálló amerikaiak által diktált békealkotmányt, és határozottabb feladatokat adna a japán hadseregnek –, korábbi miniszterelnöksége fiaskójából okulva egyelőre nem ezzel foglalkozik: azt állította a középpontba, hogy a japán gazdaságot kirángassa a két évtizede tartó stagnálásból. A japán GDP nominális értékben ugyanannyi, mint 1992-ben volt, és közben nemcsak az USA húzott el, de előzött Kína is, ami csak fokozta a válsághangulatot a gazdasági hatalmak rangsorában a harmadik helyre szorult, és nem ehhez szokott szigetországban.
A konjunktúra élénkítésének kulcsát Abe az 1929–1933-as nagy gazdasági világválság idején formálódott, az állam aktív szerepvállalásával a keresletet ösztönző keynesi gazdaságpolitikában látja. Ezzel nincs egyedül, hiszen – a szabadpiaci ortodoxiára fittyet hányva – az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed is önti a pénzt a piacra, a washingtoni kormány a krízis mélypontján bankokat és autógyárakat mentett meg, a The New York Times napilap kolumnistájaként pedig az EU számára is ezt az utat tartaná helyesnek a megszorítások sora helyett a közgazdasági Nobel-díjas Paul Krugman. Japán a tőzsde és az ingatlanpiac 1990-es összeomlása óta már több körben irdatlan összeget fordított a költségvetésből gazdaságélénkítésre, ám a látványos infrastrukturális beruházások ellenére a hatás átmenetinek bizonyult, az államadósság viszont a fejlett ipari országok körében a legmagasabbra nőtt, meghaladja a GDP dupláját.
Nem sokkal kormánya megalakulása után, januárban Abe a régi receptet követve 13 ezermilliárd jenes (150 milliárd dolláros) költségvetési kiadást fogadtatott el az alsóházban, és nem állt útjába az ellenzéki többségű szenátus sem, ahol most azt is megígérték, támogatják az egykori pénzügyminiszter-helyettes, az Ázsiai Fejlesztési Bank éléről érkező Kuroda jegybankelnöki kinevezését is. A többletpénz – amit ismét elsősorban infrastrukturális programokra fordítanak – a GDP 2,6 százaléka, több, mint amennyit a 2011-es szökőár és fukusimai atombaleset utáni helyreállításra költöttek.
Ez azonban az angolszász sajtóban gyorsan Abenomics névre keresztelt agresszív gazdaságpolitikának csak az egyik pillére, a kormányfő azt is szeretné, ha a jegybank teljes sebességre kapcsolná a bankóprést, amire a távozó Sirakava nem volt hajlandó. Pedig Abe azt is kilátásba helyezte, hogy pártja többsége birtokában felülíratja az évtizedekig a nagy hatalmú pénzügyminisztérium által ellenőrzött jegybanknak 1998-ban függetlenséget adó törvényt. Sirakava csak abba ment bele, hogy megduplázzák, 2 százalékra emeljék az inflációs célt, mert a japán gazdaságot az árak csökkenése, defláció pusztítja, a pesszimista jövőbeni várakozások miatt a lakosság nem költ, a vállalatok visszafogják beruházásaikat, a növekedés pedig csak nem akar beindulni. Az elődjénél jóval rugalmasabb, a zéróra vitt kamatlábak mellett nagyszabású kötvényvásárlásra is hajlandó Kuroda és Abe dolga nem lesz egyszerű. Japánban ugyanis legutóbb két évtizede volt 2 százalékos az infláció, azóta csak alacsonyabbat mértek, az áremelkedés az idén és jövőre 0,4, illetve 0,9 százalék lehet.
A formabontó megoldásokra egyelőre mindenki vevő. A tokiói tőzsde 225 részvényének mozgását követő Nikkei index a harmadával emelkedett – igaz, ez az érték még mindig csak a harmada az 1989. decemberi csúcsnak –, a jen árfolyama pedig az ötödével gyengült, ami jól jöhet az exportra épülő gazdaságnak. Vannak, akik egymással versengő leértékelésekkel jellemzett valutaárfolyam-háborút vizionálnak, ám Japán egyelőre megúszta, hogy a hét vezető ipari ország (G7), illetve a húsz gazdasági nagyhatalom (G20) egyeztetésén komolyan felróják neki a jen gazdaságpolitikai indíttatású mélyrepülését. Abe pedig népszerűbb, mint a decemberi választások idején, a japánok 70 százaléka elégedett azzal, ahogy a munkáját végzi. Ez nagy esélyt nyújt arra, hogy pártja júliusban a felsőházban is többséget szerezzen, ezzel pedig hétévi bizonytalanságot követően, Koizumi 2001–2006 közti időszaka után, újra évekre stabil kormánya legyen Japánnak. A lendületét és népszerűségét kihasználva Abe megpendítette, hogy Japán mégsem mondana le az atomenergiáról, ahogyan azt a DPJ célul tűzte ki az éppen két éve történt fukusimai atombaleset után, amely a legsúlyosabb nukleáris katasztrófa volt az 1986-os csernobili óta. A kormányfő azt ígéri, csak a júliusra összeállítandó új, sokkal szigorúbb biztonsági előírások teljesítése esetén – ami évekig eltarthat – lehet újraindítani a reaktorokat. Fukusima után az 50 működőképes reaktort leállították, és azóta csak kettőt üzemeltek be, hogy Oszaka és Kiotó sűrűn lakott régiójában ne legyenek áramellátási gondok. A japánok többsége egyelőre ellenzi az újraindítást, ám az atomenergiát kiváltó fosszilis energiahordozók megdobták az importszámlát, és a kereskedelmi hiány emiatt is az idén januárban új rekordra, 1600 milliárd jenre (19 milliárd dollárra) emelkedett.
A monetáris és fiskális lazítást rövid távon elfogadhatónak tartó közgazdászok szerint a bankóprés hatását a leginkább azzal lehetne semlegesíteni, ha a zárt japán gazdaságban szerkezetváltásra kerülne sor. Ehhez a legjobb útnak azt tartják, ha a Japán és az USA kapcsolatait ismét szorosabbra szőni akaró Abe csatlakozna a Barack Obama elnöksége alatt a térség felé forduló Washington által kezdeményezett, csendes-óceáni regionális szabadkereskedelmi övezetről folytatott tárgyalásokhoz. Erre minapi washingtoni útján biztatást kapott a japán miniszterelnök, akinek nem kevés politikai bátorság kell a lépéshez, mert veszélybe kerülhetnek az LDP bázisa számára fontos, ám létszámban csökkenő, de a tradíciókat megtestesítő agrártermelőket védő vámok. A marhahús importja előtt 38,5, a külföldi cukor útjában 328, a rizsében pedig 778 százalékos tarifa áll.
NAGY GÁBOR
