Banki csalás áldozata lett, és úgy érzi, nem hibázott? Varga Mihály öt csapása segít önnek. Vagy nem
Elkésett, tüneti, de látványos az MNB öt csapása, amelyekkel a bankok rovására ütne a kiberkalózokon. Az ügyfeleket továbbra is érheti kár.
Amikor a második mandátuma után most távozó Mahmúd Ahmadinedzsádot négy éve, vitatott körülmények között, újraválasztották Irán elnökévé, az ellenzék az utcára vonult, ám a tiltakozásokat az erőszakszervezetek elfojtották. A Forradalmi Gárda ezúttal előre figyelmeztetett: bármi legyen a pénteki szavazás kimenetele, nem fogja eltűrni a tüntetéseket. De ha lesz is elégedetlenség, azt ezúttal nem egy esetleges reformer jelölt alulmaradása okozza. Ali Khamenei legfőbb vallási és politikai vezető gondoskodott ugyanis arról, hogy a lapzártánkkor állva maradt hat jelölt egyike se kérdőjelezze meg a rendszer Nyugat-ellenes külpolitikáját, a nukleáris program folytatását.
A főként keményvonalas, konzervatív jelöltekből álló mezőnyből talán a leginkább centristának nevezhető Hasszan Rohani sem használta a „kompromisszum” szót az atomvitában. Sőt kampányideje egy részét annak cáfolatával kellett töltenie, hogy eladta volna országa jogait, amikor egykori nukleáris főtárgyalóként elérte a teheráni vezetőknél az urándúsítás átmeneti felfüggesztését. Rohani vezette az első tárgyalásokat a Nyugattal, miután 2002-ben fény derült a titkos iráni atomprogramra. A dúsítás szüneteltetését a konzervatív elnökjelöltek éllovasának tartott Szaíd Dzsalili gyengeségnek, önkéntes megadásnak nevezte.
Dzsalili, a jelenlegi nukleáris főtárgyaló a választást lényegében az iráni atomprogramról szóló népszavazássá változtatta. Mivel az irániak többsége úgy véli, országának joga van az urándúsításhoz, a jelöltek okkal mutatkozhatnak hajthatatlannak. Úgy fest, hogy az egyre szigorúbb amerikai és európai szankciók sem késztetik engedékenységre a kormányt és a közvéleményt. Az embargó visszaütött: míg a dúsítás 2005-ös folytatásakor csak néhány tucat centrifuga dolgozott, ma 17 ezer működik, ráadásul a nukleáris tevékenység jelentős részét föld alatti, az esetleges külső támadásoknak jobban ellenálló üzemekbe költöztetik.
Bárki lesz is az elnök, biztosan nem kezdi ki Khamenei tekintélyét. A választási kérdésekben döntő Őrök Tanácsának nagy hatalmú testülete ugyanis más mérsékeltekkel együtt kirostálta a jelöltek közül a pragmatistának és a reformerők reménységének tartott Ali Akbar Hasemi Rafszandzsáni veterán politikust, volt elnököt. A legfőbb vallási vezető hangsúlyozta, mindenki téved, aki azt hiszi, hogy a nyugati országok kibékítése lenne a megoldás. Teherán álláspontja aligha puhul, így kérdés, mit fog cselekedni az USA vagy Izrael, amelyek – az EU-val egyetemben – azzal vádolják Iránt, hogy atomprogramjának katonai céljai is vannak.
Khamenei már csak azért is lojális elnököt és vele belföldön nyugalmat akar, mert a szintén konzervatív Ahmadinedzsád önálló hatalmi centrumot kívánt létrehozni, és igencsak megromlott a viszonya a legfőbb vezetővel. A belpolitikai csatározások csak fokozták azonban Khameneinek azt a törekvését, hogy a Köztársasági Gárdára, az önkéntesekből álló félkatonai vallásos erőre, a Baszidzsra, a biztonsági szervekre és a Kúm vallási központban lévő keményvonalas mullahokra támaszkodva rendkívül erős központi hatalmat hozzon létre. Khamenei – akinek vallási felkészültségét mindig is megkérdőjelezték – négyezer fős saját adminisztrációt épített fel.
A mélységesen Nyugat-ellenes, sokak szerint az árulástól való félelem miatt már-már paranoiás Khamenei azonban olyannyira körülbástyázta magát, hogy könnyen elveszítheti a valóságérzékét. Tízezer fős saját testőrsége van, ritkán ad interjút, nem utazik külföldre, nyilvános szereplésein golyóálló mellényt visel. Bizalmatlansága abból is fakad, hogy 1981-ben merényletet követtek el ellene, jobb karja megbénult. Az 1979-es iszlamista forradalom atyja, Ruhollah Khomeini alatt gyenge elnökként kezdő, majd az ajatollah halála után, 1989-ben a legfőbb vallási vezetői posztra került Khamenei az utóbbi évszázad egyik legerősebb iráni vezetőjévé nőtte ki magát.
Az elmúlt években még jobban megerősödött Kúm szerepe is, valamennyi elnökjelölt ellátogatott a vallási központba a befolyásos konzervatív mullahok áldásáért. Dzsalili megszerezte a Khamenei után legbefolyásosabb vallási személyiségnek tartott Mohamed Meszbah Jazdi ajatollah támogatását. Jazdi célja, hogy a mullahok megőrizzék hatalmukat, és az elnökválasztás intézményét is ennek kell alárendelni. Dicsérte Dzsalilit, mert nem bonyolódik olyan „népszerű” témákba, mint a gazdaság, helyette az iszlamista és a forradalmi értékeket hangsúlyozza. A 47 éves Dzsalili szerint az iráni problémákra a válasz nem a nyugati közgazdaságtanban vagy az emberi jogokban keresendő, hanem a muszlim fejlődésben és a muszlim életstílusban.
Bár a kampányban nem kapott hangsúlyos szerepet a gazdaság, attól még alapvetően meghatározhatja Irán jövőjét. A szankciók és a rossz kormányzás térdre kényszerítette a gazdaságot, amely két évtized után először recesszióba került. Az olajbevétel tavaly majdnem a felére, 50–60 milliárd dollárra csökkent, a bankrendszert gyakorlatilag elszigetelték a külvilágtól. Így a fő olajvásárló Kína és India leginkább barterüzleteket köt Iránnal, és sokszor önkényesen szabják meg, mit adnak a szénhidrogénért cserébe. A hazai valuta, a riál 2011 óta elvesztette értéke kétharmadát a dollárral szemben, az infláció 30 százalék körüli, a munkanélküliség hivatalosan is 12 százalék, a fiatalok körében ennek a duplája.
Az utóbbi egy évben az állami támogatások lefaragása miatt az alapvető élelmiszerek ára megháromszorozódott, a megélhetés már a középosztálybeli családoknak is gondot okoz. A valutahiány az olyan szektorokat is megtépázza, mint a GDP tizedét adó autógyártás. A 75 milliós lakosság jó része fiatal, jelentős a kivándorlás, az IMF szerint évente 150 ezer képzett ember távozik külföldre. Az ínség miatt sokan nem értik, a kormány miért költ dollármilliárdokat Basar Asszad szír elnök rezsimje és a Hezbollah libanoni síita szervezet támogatására. Mivel az elégedetlenség hangjait elnyomják, a rendszer támogatottságát legalább annyira nehéz felmérni, mint a hivatalos közvélemény-kutatások hiányában az elnökjelöltek népszerűségét és a választás várható kimenetelét. Nagy kérdés, hogy az arab tavasznak nevezett közel-keleti változások elérik-e Iránt.
KERESZTES IMRE
