szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Január végén a holland fővárosba látogat a Pussy Riot két tagja, Marija Aljohina és Nagyezsda Tolokonnyikova. Börtönöket keresnek majd és különböző szervezetek képviselőivel egyeztetnek majd, részleteket azonban egyelőre nem tudni.

Az amszterdami AT5 televízió honlapja szerint még azt sem tudni, pontosan melyik nap érkezne a városba az orosz női punkegyüttes két tagja, akik nemrég szabadultak a börtönből.

A hollandiai látogatásról Szingapúrban nyilatkozott Tolokonnyikova. Azt mondta, hogy januárban Aljohinával még Párizsba is elmennek, februárban pedig egy amerikai út szerepel a programjukban.

A Pussy Riot három tagját, Marija Aljohinát, Nagyezsda Tolokonnyikovát és Jekatyerina Szamucevicset azért büntették meg, mert Putyin-ellenes punkimát tartottak a moszkvai Megváltó Krisztus székesegyházban 2012 februárjában, nem sokkal azelőtt, hogy újra államfővé választották Vlagyimir Putyint.

A három lány a székesegyházban azt kérte Szűz Máriától, hogy mentse meg Oroszországot Putyintól. 2012 augusztusában ezért mindhárman kétévi szabadságvesztést kaptak.

Az együttes harmadik tagjára, Jekatyerina Szamucevicsre kiszabott ítéletet még 2012 októberében a moszkvai városi bíróság felfüggesztette azzal az indokkal, hogy ő nem vett részt közvetlenül az együttes figyelemfelhívó akciójában. Marija Aljohina és Nagyezsda Tolokonnyikova tavaly decemberben kegyelmet kapott, azután engedték őket szabadon.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!