szerző:
MTI/hvg.hu

A Kurier osztrák napilap a Fidesz választási esélyeiről ír, a Die Presse Vona Gábor Jobbik-elnökkel értékelteti a második Orbán-kormány négy évét, a Rzeczpospolita lengyel lap a Fidesz vasárnapi nagygyűlését elemzi, valamint a 4-es metróról is szót ejt.

A Fidesz választási esélyeiről közölt részletes cikket hétfőn Orbán Viktor elmúlt négyévi miniszterelnöki tevékenységének tükrében a Kurier című osztrák napilap. A szerző szerint a szocialista ellenzék súlyos gyengesége az egyik oka annak, hogy Orbán Viktor a választások vitathatatlan esélyese. A baloldali ellenzék egyfajta népszavazássá akarta formálni a voksolást, de bakot lőtt - írja. Idézi Mráz Ágoston politológust, a Nézőpont Intézet igazgatóját, aki szerint a Fidesznek nagyon jó esélyei vannak az abszolút többségre, sőt akár egy újabb kétharmadra is.

Ez az osztrák lap szerint "a meggyőződéses nacionalista" Orbán számára lehetővé tenné, hogy újabb négy évig teljesítse "küldetését", vagyis "ne engedje, hogy Magyarország Nyugat-Európa gyarmatává süllyedjen, és emellett kiépíthetné abszolút hatalmát országában". Ezt a célt szolgálja az új választási törvény is, amely a legerősebb pártot jutalmazza, elég a szavazatok 45 százaléka a kétharmados többséghez. 

©

A magyar választók állandóan a miniszterelnöknek a mohó külföldi bankok és konszernek elleni "szabadságharcáról" hallanak. Az energiaszolgáltatókat árcsökkentésre szorították, a veszteségeket maguknak kell viselniük, vagy távozhatnak az országból. A cikk szerint a magyar választóknak tetszik a magánszektorba való beavatkozás, noha - idézi a lap Akar László gazdasági szakértőt - az általános gazdasági helyzet "aligha jobb, mint Orbán 2010-es hatalomra kerülésekor volt".

Vona: Európa eltűnhet a süllyesztőben

Peter Bognar a konzervatív Die Pressében Vona Gáborral, a Jobbik elnökével készített interjút, aki a második Orbán-kormány négyéves tevékenységének mérlegét megvonva sikeresnek minősíti a nemzetpolitikát, és a legnagyobb eredménynek a kettős állampolgárság megteremtését nevezi. Szerinte a Jobbik parlamentbe kerülésének döntő szerepe volt abban, hogy ezen a területen áttörés következett be. Eredményként értékeli a pénzügyi stabilitás megteremtését is, noha ezért a "társadalomnak nagy árat kellett fizetnie". A kormány a kommunikációban is nagyot alkotott, de a "pőre valóságot", hiába próbálják retorikai trükkökkel elfedni, azt szemügyre véve nem lehet sikerről beszélni.

©

A munkahelyek száma nem emelkedett, a gazdasági kivándorlás folytatódott, az államadósság rekordszinten áll, nem jöttek létre hazai kézben lévő ipari kapacitások, az ország szuverenitása az unión belül nem nőtt, a magyar föld védelmét nem sikerült teljesen biztosítani.

Vona szerint Európa politikai teljesítménye lesújtó, s ha így folytatódik, a "dekadens és képmutató" földrész "eltűnik a süllyesztőben". Európának vissza kell találnia saját útjára és saját hagyományaihoz, mert jelenleg a tőle idegen és káros amerikanizálódás útján jár. A Jobbik olyan szövetségeseket keres, amelyek az euroatlanti helyett eurázsiai jövőt képzelnek el az öreg földrész számára. Ez Oroszországgal, Törökországgal, az arab világgal és az ázsiai térség mértékadó hatalmaival jelent partnerséget.

"Ez most túlzott óvatosságnak tűnik"

Jaroslaw Gizinski a lengyel konzervatív Rzeczpospolita napilapban Orbán Viktornak a szombati Fidesz-nagygyűlésen elhangzott beszédéből kiemelte, hogy a miniszterelnök óvta híveit a szavazatok megosztásától. Emlékeztetett a párt 2002-es váratlan választási vereségére, miközben minden közvélemény-kutató győzelmet jósolt neki. A szerző szerint ez most túlzott óvatosságnak tűnik, kevéssé valószínű, hogy a gyenge és széttagolt ellenzék veszélyt jelenthet a kormánypárt számára. 

©

A miniszterelnök sikernek minősítette az elmúlt négy évi kormányzást, különösen kiemelve a gazdasági növekedés perspektíváját és a munkanélküliség csökkenését. Elemzők azonban lehűtik a kormányzati sikerpropagandát, szerintük nem minden mutató igazolja a reformok sikerességét, és a Fidesz gazdaságpolitikája helyességének igazolására még várni kell - írta. 

A lengyel lap beszámolt a budapesti 4-es metróvonal megnyitásáról is, amelyet szerinte nem véletlenül időzítettek a választások elé. Idetartoznak más budapesti óriásberuházások is, például a Kossuth Lajos tér és a Parlament, a Zeneakadémia és az Erkel Színház vagy az Erzsébet tér felújítása és két új stadion építése. 

A lap megjegyzi: a magyar sajtó beszámolt arról, hogy az új metróvonalon Közép-Európa jelenleg legkorszerűbb, Metropolis vagonjai futnak, nem tett viszont említést arról, hogy ezeket a francia Alstom cég lengyelországi, chorzówi üzemében gyártották. Ezek a szerelvények járnak Varsón kívül Isztambulban és Amsztardamban is, és a tervek szerint a chorzówi gyár fogja szállítani a metróvagonokat Szaúd-Arábia fővárosába, Rijádba is.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Katasztrofális tüzek veszik körül Sydneyt

Katasztrofális tüzek veszik körül Sydneyt

Kaptunk egy ál-Népszabadságot: valakinek nagyon fáj az önkormányzati választás

Kaptunk egy ál-Népszabadságot: valakinek nagyon fáj az önkormányzati választás

Borongós napunk lesz, sokfelé esni is fog

Borongós napunk lesz, sokfelé esni is fog

Übercukiság: Állatkerti mentett vadmacskákat engednek vissza a szabadba Balatonfenyvesnél

Übercukiság: Állatkerti mentett vadmacskákat engednek vissza a szabadba Balatonfenyvesnél

Kína, Banglades, Törökország – Egyelőre nagyon nem magyar a 2Rule

Kína, Banglades, Törökország – Egyelőre nagyon nem magyar a 2Rule

Egyre kisebb, mégis nagyobb: kész csoda a magyar állami fogyókúra

Egyre kisebb, mégis nagyobb: kész csoda a magyar állami fogyókúra