Magyar nőket kényszerítettek álházasságra Angliában

A nőket hamis ígérettel csábították Angliába, ahol a feladatuk az volt, hogy pakisztániakkal kössenek álházasságot. A társaságot egy magyar és két pakisztáni férfi irányította.

  • MTI MTI
Magyar nőket kényszerítettek álházasságra Angliában

Magyar nők és pakisztáni állampolgárságú illegális bevándorlók álházasságának szervezése címén ítélték több évi börtönre egy magyar-pakisztáni társaság tagjait Angliában – közölte hétfőn a brit belügyminisztérium.

A társaságot egy magyar és két pakisztáni férfi irányította. Magyarországról három nőt csaltak hamis ígéretekkel Angliába, ahol tavaly pakisztániakkal kényszerítették őket álházasság megkötésére. Az észak-angliai Boltonban most befejeződött tárgyaláson a vád részéről elhangzott, hogy a budapesti illetőségű három nő nem tudta, mi vár rá, amikor megérkezett Angliába.

A banda magyar tagját a brit belügyminisztérium hétfői tájékoztatása szerint négy és fél év börtönre ítélték, a két pakisztánira hat év három hónap, illetve három év szabadságvesztést róttak ki.

Nagy-Britanniában nem ez az első olyan álházassági büntetőügy, amely magyar állampolgárokat érint.

Walesben három éve két magyar nőt tíz hónap, illetve fél év börtönre ítéltek, miután pénzért szerveztek álházasságot egy illegális bevándorlóval. Az akkor elítélt magyarok egyike 400 font (150 ezer forint) ellenében vállalta, hogy feleségül megy egy pakisztáni fiatalemberhez, akinek diákvízuma lejárt, és az álházassággal remélte meghosszabbítani nagy-britanniai tartózkodási engedélyét. A másik elítélt magyar a szervező volt.

A pakisztáni férfi 12 hónap börtönt kapott.

A magyar "menyasszonyt" annak idején a házasságkötő teremből, fehér esküvői ruhájában vitték el megbilincselve, még mielőtt a frigy megköttetett volna.

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

Két héten belül dönt ígérete szerint Donald Trump amerikai elnök, hogy az USA beszáll-e az Izrael által indított Irán elleni háborúba. A hívei megosztottak, s még sokakban élénken él, hogy 2003-ban hazugságokra alapozva támadták meg Irakot, ahol gyors győzelem helyett a kilenc évi kínlódás temérdek halottat, irdatlan költséget és egy terroristafészekké vált, szétesett országot eredményezett.