Donald Trump: Lebombázott az USA három iráni atomlétesítményt
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
A hétvégén a miniszterelnök már benyújtotta lemondását, amiért nem tudták megakadályozni a katasztrófát, utána pedig nem megfelelően intézkedtek. A tényleges irányítás az elnök kezében van, aki kedden követte meg a dél-koreai népet. Eddig 193 áldozatot azonosítottak.
Bocsánatot kért a nyilvánosságtól Pak Gun Hje dél-koreai elnök kedden azért, mert kormánya nem tudta megakadályozni a kompkatasztrófát, és nem megfelelően intézkedett a balesetet követően.
Csung Hong Von kormányfő még vasárnap mondott le tisztségéről. Távozását a kompbaleset utáni kormányintézkedések során elkövetett hibákkal indokolta. Úgy fogalmazott, hogy túl nagy terhet róna a kabinetre, ha ő tisztségében maradna. "Az a helyes, ha vállalom a felelősséget, és lemondok" - jelentette ki.
A katasztrófa helyszínén kedden a búvárok még mindig a hajótestben rekedt mintegy száz eltűnt ember után kutattak, de munkájukat nehezítették az erős áramlatok.
A balesetben több mint háromszázan, főként diákok és tanárok haltak meg vagy tűntek el. Az azonosított áldozatok hivatalos száma vasárnap 193-ra módosult a korábbi 187-ről. A túlélők mindössze 174-en vannak. A hatóságok a 6825 tonnás komp irányításáért felelős 15 tengerész mindegyikét letartóztatták.
Előző
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.