Nagyon érdekes telefonbeszélgetésről számolt be a La Repubblica olasz lap szerint José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke a szombati brüsszeli EU-csúcson részt vevő állam- és kormányfőknek. Vlagyimir Putyin orosz elnökkel telefonált és éppen a határokon túlnyúló orosz hadműveleteket akarta neki szóba hozni, amire Putyin állítólag azt válaszolta: "Ha akarnám, két hét alatt be tudnám venni Kijevet".
Egy nyugat-európai diplomata a Spiegel Online-nak megerősítette, hogy Barroso valóban erről beszélt szombaton. A La Repubblica szerint Putyin ezzel a mondatával azt akarta világossá tenni, hogy nem érdemes őt provokálni újabb uniós szankciókkal.

Barroso szavai után felszólalt David Cameron brit kormányfő is, aki azt mondta: nem szabad elkövetni ugyanazt a hibát, mint 1938-ban, amikor a náci Németországgal békülékeny hangnemet ütöttek meg.
Angela Merkel a beszámolók szerint mérgesen szólalt fel, szerinte Putyin az eszkaláció felé tart és a német kancellár szerint vigyázni kell arra is, hogy Ukrajna után ne következzen Lettország és Észtország. Azt is hangsúlyozta: Putyinban nem szabad bízni.