Iránymutatás

A győzelem kihirdetése után Narendra Modi első útja 95 éves anyjához vezetett, aki piros csíkot húzott homlokára, így áldva meg India következő miniszterelnökét. A ház előtt a tömeg hangosan kántálta Modi nevét, és az öt hétig tartó, maratoni szavazás végeredményének múlt pénteki bejelentése után az ország nagy része ünneplő, színes kavalkáddá változott. Az ellenzéki hindu nacionalista Baratíja Dzsanata Párt (BJP) tíz év után szerezte vissza a hatalmat, méghozzá meggyőző fölénnyel: a parlament 543 tagú alsóházában az általa vezetett pártszövetség 335 mandátumot szerzett, ami 30 év óta a legnagyobb arányú győzelem, és negyedszázada először nincs szükség koalíciós partnerekre.

Ettől azonban még korántsem lesz könnyű a kormányalakítás Modi és az általa vezetett, piacbarát BJP számára, amely a saját 282 képviselőjével egymaga is kényelmes többségbe került. Lapzártánkkor még nagy volt a homály, hogy kik foglalják majd el a kulcspozíciókat. Az óvatosságot magyarázhatja, hogy óriási a változás iránti igény, amely háttérbe szorította a Modi konzervatív hindu politikájával kapcsolatos aggodalmakat. A magas infláció sújtotta szegények százmilliói remélnek jobb életet, tiszta és hatékony kormányzást, valamint munkahelyeket – évente 10 millióan lépnek a munkaerőpiacra.

Az üzleti élet az éveken át elodázott reformok megvalósulásában bízik, olyannyira, hogy a részvényárfolyamok a kampány hónapjaiban folyamatosan emelkedtek, a külföldi befektetők az utóbbi hat hónapban 16 milliárd dollárért vásároltak az indiai tőzsdéken, és a korábbi években igencsak megtépázott rúpia közel egyéves csúcsra erősödött a dollárral szemben. Modinak azonban az adórendszer hatékonyabbá tétele, a privatizáció, a GDP 2,2 százalékát felemésztő ártámogatások lefaragása, a pénzügyi és a hadiipari szektor külföldi tőke előtti megnyitása, a munkaerő-piaci reformok során meg kell küzdenie a szövetségi kormányzati rendszerrel, a hatalmas bürokráciával és a korrupcióval.

Az utóbbi tekintetben nem jó ómen, hogy az új alsóházban a képviselők 21 százalékát – szemben a távozók 15 százalékával – vádolják súlyos bűncselekménnyel, például gyilkossággal, emberrablással, szexuális visszaéléssel. A becslések szerint az 5 milliárd dollárt is felemésztő kampányban a bűnöző, illetve a bűnözéssel kapcsolatba hozható jelölteket a pártok, sőt a szavazók azért is kedvelik, mert maguk állják a választási cechet, és a helyi ügyeket hatékonyan elrendezik a tétlenkedő állammal szemben.

Mindazonáltal elszántságban sincs hiány a 63 éves, egyedül élő Modi részéről, aki a harcos hozzáállást a BJP és a hindu csoportok vallási és ideológiai hátterét adó, a nemzet önzetlen szolgálatát hirdető, India nagyhatalmi státusáért küzdő, jobboldali, félkatonai szervezetben, a Rastrija Szvajamszevak Szang soraiban tanulta. A választást gyakorlatilag a saját magáról szóló népszavazássá változtatta: tavaly szeptember óta 300 ezer kilométert utazott India-szerte, közel félezerszer szólalt fel. Ahová nem tudott elmenni, ott a hologramja helyettesítette, hogy a lehető legtöbbet elérjen a 800 millió szavazóból. Magas képzettségű, fiatalokból álló kampánystábja az új nemzedékek nyelvén szólalt meg, bevetve az internetet, az okoseszközökre írt alkalmazásokat is.

A politikus már bizonyított Gudzsarátban, ahol 13 éve főminiszter. Ez alatt a nyugati szövetségi állam példátlan gazdasági fejlődést ért el: az 1,2 milliárdos lakosság 5 százaléka él ott, de az ipari termelés 16, az export 22 százalékát produkálja. Jól járható autópályáival, stabil áramellátásával és a beruházásokhoz, infrastrukturális építkezésekhez nélkülözhetetlen földkisajátítások zökkenőmentes lebonyolításával szinte egyedülálló a 29 szövetségi állam között. Kérdés, hogy Modi országos irányítóként is képes lesz-e megszüntetni a további indiai fejlődés két nagy akadályát: a súlyos áramkimaradások által jelzett energiaellátási gondokat és az infrastruktúra elmaradottságát.

A BJP választási hengeréhez az is hozzájárult, hogy a magát gazdasági reformernek beállító Modival szemben a hatalmon lévő Kongresszus Párt erőtlen kampányt folytatott a lagymatag Rahul Gandhi vezetésével. Az 1947-ben függetlenné vált Indiát összesen közel fél évszázadon át irányító Kongresszus az egyik legsúlyosabb vereségét könyvelte el. Az általa uralt kormány utolsó két éve alatt a növekedés öt százalék alá lassult, az árak nőttek, a költségvetés és a folyó fizetési mérleg hiánya fenntarthatatlan szintekre emelkedett.

Ennek ellenére emelt fővel és viszonylagos tisztelettel övezve távozik India első szikh miniszterelnöke, a két teljes terminust először kitöltő, 81 éves Manmohan Szingh, akit a történelem nem elsősorban a kormányfői ténykedése és főként nem a második mandátuma alapján ítél majd meg. Szingh pénzügyminiszterként az 1990-es évek elején liberalizálta a gazdaságot, és ezzel India gazdasági felemelkedésének az atyjává nemesült. De a Kongresszus Párt gyenge parlamenti ereje és a korrupciós botrányok miatt a folytatás elmaradt, az egyébként feddhetetlennek tartott Szingh apátiába süllyedt, hallgatásba burkolózott, és olyan élcelődések célpontjává vált, mint hogy a mozinézőket arra kérik a vetítés kezdetén, mobiljaikat állítsák Manmohan-üzemmódba.

Egyesek szerint Szingh elerőtlenedését az is okozta, hogy a Sonia Gandhi vezette pártelit igyekezett magánál tartani a hatalmat. A vereség nemcsak a Kongresszus jövőjét, de a pártot irányító Nehru–Gandhi-dinasztia sorsát is érintheti. A párt soraiban egyelőre nem a fiatal Rahult okolják a vereségért, és Rahul anyja, Sonia – aki a kormányfőként meggyilkolt Radzsiv olasz származású özvegye – 1999-ben már szenvedett súlyos választási vereséget, de aztán kétszer is győzelemre vitte a Kongresszust. A mostani helyzet annyiban más, hogy Modi nem rejtette véka alá, legszívesebben kitörölné a családot az indiai politikából. A Gandhik iránti megvetését mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy tavaly, a kampány kezdetén elhelyezte a világ legmagasabbnak szánt szobrának alapkövét. A 338 millió dollárba kerülő, 182 méter magas vaskolosszus Szardar Vallabhbhaj Patelt, Nehru helyettesét ábrázolja majd, aki – Modi szerint – az ország alapító kormányfőjével szemben nem szocialista és ateista, hanem a helyes, konzervatív-vallásos úton vezette volna Indiát.

KERESZTES IMRE