Hullámzó kedélyek

Már eleget is tett Luong Ti Kim Oan hanoi ruhagyáros a Vietnami Textil- és Ruházati Szövetség felhívásának, és a gyártáshoz szükséges cérnát első ízben dél-koreai forrásból rendelte. Az üzemében 200 alkalmazottat foglalkoztató üzletember – a Bloomberg amerikai gazdasági hírügynökség beszámolója szerint – eddig kizárólag kínai kereskedőktől szerezte be az alapanyagot, de az iparág érdekvédelmi szervezetének kérésére új lehetőségek után nézett, és ha drágábban is, de ezúttal máshonnan vásárolt. A szövetség a Dél-kínai-tengeren a vitatott hovatartozású Paracel-szigetek közelében felállított kínai olajfúró torony okán kirobbant konfliktus miatt arra kérte mintegy ezer tagját, hogy a termelésükhöz elengedhetetlen alapanyagokat ne kizárólag a szomszédos országból importálják.

Peking váratlan lépése zavargásokhoz vezetett Vietnamban, a feldühödött munkások kínai, illetve annak vélt külföldi tulajdonú vagy bérmunkában dolgozó üzemeket rohamoztak meg, jó néhány gyár napokra kénytelen volt felfüggeszteni a termelését. Az indulatok olyannyira elszabadultak, hogy Pekingnek több mint háromezer kínai állampolgárt kellett kimenekítenie Vietnamból. Bár időközben normalizálódott a helyzet, már kormányközi szinten folyik az adok-kapok, és a Vietnami Kereskedelmi és Iparkamara is arra szólított fel, hogy a vietnami vállalatok csökkentsék egyoldalú függőségüket a kínaiaktól.

Hanoi azzal vádolja Pekinget, hogy megsértette az ENSZ 1982-es tengerjogi konvencióját, és az ország partjaitól 200 tengeri mérföldön (370 kilométeren) belül, vietnami területen kezdett a tengermélyi szénhidrogénkészletek feltárására hivatott egymilliárd dollár értékű beruházásba, amivel a térség békéjét és stabilitását veszélyezteti. Ezzel szemben a 3,5 millió négyzetkilométernyi kiterjedésű, kereskedelmileg igen fontos Dél-kínai-tenger 90 százalékára igényt tartó Peking meg van győződve arról, hogy a kínai állami olajvállalat a saját felségvizein teljesen normális tevékenységet végez, és fel sem merült annak a lehetősége, hogy az augusztus végéig tartó kutatást felfüggessze. A nemzetközi fórumokon jogi lépéseket fontolgató Hanoi állítása szerint Kína erődemonstrációként 136 hajót, köztük öt hadihajót sorakoztatott fel az olajfúró torony körül, és több vietnami halászhajóval összetűzésbe is keveredett, közülük néhányat el is süllyesztett. A konfliktus kirobbanása óta első ízben a múlt héten került sor a két ország között közvetlen párbeszédre, ám hiába utazott Jang Csie-cse kínai államminiszter Hanoiba, a Nguyen Tan Dung miniszterelnökkel és a Vietnami Kommunista Párt főtitkárával, Nguyen Pu Tronggal folytatott tárgyalásokon nem jutottak dűlőre, mindannyian csak hajtogatták a magukét.

A kínai és a vietnami partoktól közel egyforma távolságra lévő, 30 kisebb szigetből álló, 15 ezer négyzetkilométernyi Paracelről Peking azt állítja, hogy kínaiak fedezték fel, és kétezer év óta jogos tulajdona. Hovatartozásának kérdése az után merült föl – akárcsak a közelben lévő Spratly-szigeteké –, hogy az 1970-es években a Dél-kínai-tengernek ezen a részén szénhidrogénkészletekre bukkantak. A területen az 1950-es években Kína és Dél-Vietnam fele-fele arányban osztozott, a helyzetet Észak-Vietnam is elfogadta, olyannyira, hogy 1958-ban lemondott területi követeléseiről, cserébe a kínaiak által átadott környékbeli szigetért. A Paracel-szigetek partjainál felfedezett olajkincs miatt aztán kiéleződött a viszony Kína és Dél-Vietnam között, ami végül 1974-ben háborús konfliktushoz vezetett, majd Peking elfoglalta a területet.

Újabb fegyveres konfliktus 1988-ban robbant ki, ám akkor a Spratly-szigetek miatt, ami szintén Hanoi vereségével végződött. Mindenesetre Peking mára már teljesen birtokba vette az általa Jung-hszingnek nevezett szigeteket, ahol két éve Szansa néven a Dél-kínai-tenger közigazgatási központjának számító települést létesített, kórházzal, könyvtárral és repülőtérrel, hamarosan pedig átadnak egy 40 fős iskolát. A Dél-kínai-tenger egyes részeinek hovatartozása miatt az utóbbi négy évben a térségben egyre erőteljesebb tengeri hatalmi pozíciókat kiépítő Peking számos országgal vitában áll. Hat régióbeli állam, Kína, Vietnam, Brunei, Tajvan, Malajzia, a leghangosabban pedig a Fülöp-szigetek követeli magának a Spratly-szigeteket. Manila egyre élesebben támadja emiatt Kínát, és a minap a hágai Nemzetközi Bíróságnál szuverenitásának megsértése címén jogi útra is terelte a vitát.

Nem véletlen egyébként, hogy Vietnam ragaszkodik a Paracel-szigetekhez: a délkelet-ázsiai országnak 3260 kilométernyi a tengerpartja, és a tengerben egymillió négyzetkilométernyi területen kizárólagos gazdasági zónát hozott létre, ahol ipari tevékenység, offshore olajtermelés is folyik. A két azonos ideológiai berendezkedésű, egypártrendszerű, állami irányítással piaci alapon működtetett gazdaságú Peking és Hanoi között jó ideje nem volt annyira kiélezett a viszony, mint az utóbbi hetekben. A vietnami vezetés azonban tisztában van azzal, hogy mozgástere korlátozott, s előbb-utóbb békülékeny hangra kell váltania. A kínai érdekeltségű vállalatok elleni zavargásokban ugyanis a lakosság általános rossz hangulata is szerepet játszott. Mintha a hanoi kormány ezért sem lépett volna fel túl keményen a tiltakozókkal szemben, s talán hagyta kiengedni a gőzt. Az utóbbi évtizedekben látványos fejlődést felmutató vietnami gazdaság növekedése megtorpanni látszik, az idei 5 százalék körüli GDP-bővülés 1999 óta a legalacsonyabb. Emiatt a mostani konfliktus is érzékenyen érintheti a gazdaságot, a külföldi üzemek elleni támadások elbizonytalaníthatják ugyanis a befektetőket, megrendülhet a bizalmuk a stabilnak, békésnek tartott országban. Persze a kínainak felére rúgó munkabérek is szerepet játszottak abban, hogy özönlöttek a külföldi beruházók Vietnamba.

A Világbank adatai szerint Vietnamban az utóbbi évtizedben a külföldi befektetések 8,4 milliárd dollárra hatszorozódtak, amiből a legnagyobb mértékben, 2,3 milliárd dollárral továbbra is Kína részesedik. Ahogy Hanoi legnagyobb kereskedelmi partnere is Peking, a kétoldalú forgalom az utóbbi négy évben 84 százalékkal, 80,4 milliárd dollárra ugrott, ám a vietnami oldalon deficites. Vietnam importjának harmada kínai eredetű, a feldolgozóipar döntően a szomszédos országtól függ, az exportban viszont Kína már csak a második 12 százalékkal, a 17 százalékkal első egykori háborús ellenfél, az USA után. A területi konfliktus rendeződését a gazdasági érdekeken túl az is segítheti, hogy a vietnami pártvezetésben igen erős a Pekinggel szimpatizáló frakció, amely az USA-hoz közeledést a vietnami háború befejezése után 39 évvel még mindig erős gyanakvással figyeli.

TÁLAS ANDREA