Pokoli torok

Fordulópontnak tekinthető a vasárnap a Gázai övezetben napok óta zajló izraeli szárazföldi offenzívában. Az eredetileg korlátozott katonai akció kiszélesedett, és elérte Gáza város keleti részét, Sedzsaját, ahol az izraeli katonák heves harcokat vívtak a Hamász palesztin iszlamista szervezet fegyvereseivel. Mire a nap végére elült a füst, a palesztin áldozatok száma meghaladta a hatvanat, Izrael pedig 13 katonát vesztett, annyit, mint a 2008–2009-es legutóbbi szárazföldi gázai összecsapásokban összesen.

A harci műveletek kiterjesztésének egyik oka állítólag az volt, hogy kiderült: az izraeli területre vezető alagutak egy része a határtól jóval messzebbről indul, mint feltételezték. Márpedig a Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő által indított földi csapások egyik célja éppen az volt, hogy megsemmisítsék a bonyolult alagútrendszerek jelentős részét, melyekben a Hamász kommandói korábban nem látott bátorsággal izraeli területre merészkedtek. Vagyis a kezdetben palesztin rakétákkal és izraeli légicsapásokkal indult konfliktus jóval szélesebb és veszélyesebb szakaszba lépett.

A palesztin áldozatok száma lapzártánkkor meghaladta az ötszázat, legalább a kétharmaduk civil. Az izraeli veszteség 29-re emelkedett, ebből 27 katona és két civil. Ám ha a harcok folytatódnak, az áldozatok számának további meredek emelkedésére lehet számítani, mivel – izraeli tisztek bevallása szerint – a Hamász fegyveresei eddig jóval keményebb ellenállást tanúsítottak, mint az előző gázai összetűzések, háborúk során. Fegyverzetük is nagyobb tűzerőt képvisel, páncéltörő rakétáik, gránátjaik, automata fegyvereik vannak. A sűrűn lakott tengerparti sáv északi részéből több mint 80 ezer palesztin menekült el, de nagyon nincs hová, hiszen gyakorlatilag az egész övezet háborús zóna. A palesztin polgári áldozatok magas számának az is oka, hogy a szélsőségesek a rakétakilövőiket gyakran a civilek lakta házak közé rejtik.

AZ ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) rendkívüli ülése, továbbá több európai hatalom is azonnali tűzszünetre szólított fel. Izraeli részről – a 2006-os libanoni háború óta legnagyobb egynapi veszteség dacára – a közvélemény eltökéltnek tűnik, és abban bízik, hogy a szárazföldi akció eléri célját, vagyis jelentős mértékben megsemmisül a csak „Alsó-Gázának” nevezett alagútrendszer, valamint a Hamász rakétabázisa. Ehhez izraeli katonai források szerint még napok kellenek. Netanjahu célja, hogy megint nyugalom legyen a gázai–izraeli határon, és a szélsőségesek ne veszélyeztessék az izraeliek életét. A hét elején még Washington sem gyakorolt komoly nyomást Izraelre, és mind Barack Obama elnök, mind pedig John Kerry külügyminiszter hangoztatta, hogy a zsidó államnak joga van megvédeni magát.

A Hamász nem kevésbé eltökélt, és a korábbi egyiptomi tűzszüneti javaslatot is azért utasította el, mert nem tudta elérni legfontosabb követeléseit. Az egyik, hogy Izrael engedje szabadon azt a több száz aktivistát, akiket hetekkel korábban vettek őrizetbe az eltűnt, majd később meggyilkolva megtalált három zsidó fiatalember utáni ciszjordániai kutatások során. A másik, hogy Izrael szüntesse be az övezet szárazföldi és tengeri blokádját, amely másfél millió gázai életét nyomorítja meg, mióta az iszlamista szervezet 2007-ben átvette a hatalmat egy miniháború révén a világi Fatahtól. Kérdés azonban, hogy erről az engedményről egyáltalán hajlandó-e tárgyalni Izrael az egyiptomi, illetve katari közvetítéssel megteremthető csatornákon keresztül.

A palesztin iszlamista szervezet nyilván jelentős áttörésként értékelné, ha legalábbis enyhülne a Gázai övezet blokádja. Annál is inkább, mert gyakorlatilag elvesztette minden térségbeli szövetségesét: az egyiptomi hadsereg által tavaly megbuktatott Muszlim Testvériséget – Kairó le is zárta a gázai–egyiptomi határon lévő csempészalagutakat –, illetve Iránt, mert a szunnita Hamász nem volt hajlandó támogatni egykori másik patrónusát, Basar Asszad szír elnököt és a síitákhoz közel álló alavita kisebbség uralta damaszkuszi rezsimet. Bár megszűnt a jelentős iráni apanázs – ezért állítólag a Hamász a gázai tisztviselők fizetésével hónapok óta el van maradva –, hírek szerint a „palesztin ügyért” lelkesedő arab donorok továbbra is pénzelik a szervezetet.

Az elszigetelődés okozta kényszer miatt, és a valamelyest fennmaradt pénzügyi forrásoknak köszönhetően a Hamász már nem szorul rá annyira az alagutakon vagy a tengeren a Gázai övezetbe csempészett, például a Hezbollah libanoni szervezettől kapott rakétákra. Arzenálját saját készítésű fegyverekkel töltötte fel – írta a londoni Jane's Intelligence katonai szaklap. Az ehhez szükséges „hazai” gyártókapacitást a szervezet fegyveres szárnyának, a Kasszám Brigádoknak 2012-ben egy izraeli akcióban megölt vezetője, Ahmed Dzsaabari teremtette meg. Mielőtt Dzsaabari 1996-ban a Hamász-hadsereg élére került, a fegyvereseik főként Kalasnyikovokkal és gránátvetőkkel voltak felszerelkezve.

Azóta a rakétáik nemcsak Tel-Avivot, de a száz kilométerre északra lévő Haifát is elérik, sőt állítólag palesztin „tüzérségi megfigyelők” izraeli területen nézik és jelentik a találatok pontosságát. Szakértők úgy vélik, mivel a Hamász saját maga gyártja a rakétákat, a fegyvereket, a muníciót, ezért az sem kizárt, hogy még Izrael sincs tisztában azzal, mekkora is a gázai csoportok katonai potenciálja. Az eddigi gázai izraeli akciók – legyenek azok légiek vagy szárazföldiek – célja mindig az volt, hogy meggyengítsék a Hamászt. De a szervezet a tapasztalatok alapján minden egyes alkalommal nagyobb veszélyt jelentő támadásra volt képes.

A harci cselekményekhez hasonlóan ádáz háború folyik a propagandában, a közösségi oldalakon, a médiában, a mobiltelefonos üzenetekben. A narratíva, a videók, a képek, a karikatúrák egyre hevesebb gyűlöletről árulkodnak. A szóhasználat is arra utal, hogy mindkét fél teljes mértékben a másikra hárítja a felelősséget: a palesztinok ártatlan polgárok haláláról, az izraeliek emberi pajzsról szólnak, ami az egyik félnek gyilkosság, a másiknak célzott pusztítás. A bosszú ideje elérkezett – hallható egy héber nyelvű Hamász-videón. Az izraeli válasz: Üzenjük Gázának, megölünk titeket. Mintha nyoma sem lenne az 1947 óta megoldatlan politikai vitáról, a két nép, két állam elv alapján történő rendezésről szóló diskurzusnak, és csak a megtorlásról, a véres személyes leszámolásról lenne szó.

KERESZTES IMRE