Féltanuló

A kedvelt kecskeleves árát a duplájára kellett emelni a ghánai főváros, Accra egyik külvárosi éttermében, mert már muszáj volt áthárítani a költségek emelkedését. A környéken népszerű kifőzdét vezető asszony így attól fél, hogy elveszíti az utóbbi években odaszokott irodai dolgozók, építőmunkások és közalkalmazottak jó részét. A vendéglátóhely sorsa jól tükrözi Ghána történetét is: a korábbi évek afrikai mércével példátlan jóléte erős középosztályt teremtett, majd az egyre kezelhetetlenebb költségvetési hiány megszorításokhoz vezetett, amelyek azonban még korántsem orvosolták a bajokat.

Ezt jól jelzi, hogy John Mahama elnök a minap az IMF-hez fordult segítségért. Hangsúlyozta, hogy nem mentőcsomagot kérnek, hanem inkább szakmai tanácsot, de ha ahhoz hitel is társul, az sem baj. A legutóbbi IMF-kölcsönét 2012-ben visszafizető Ghánában nincs különösebb baj a gazdasági növekedéssel, a GDP a tavalyi 7,3 százalék után az idei első negyedévben éves szinten 6,7 százalékkal gyarapodott. Annál nagyobb gond, hogy az olaj-, a kakaó- és az aranykivitel ellenére a folyó fizetési mérleg hiánya az importéhség miatt 12 százalékra hízott.

A legsúlyosabb probléma, hogy nem sikerül úrrá lenni a költségvetési deficiten. A hiány tavaly a GDP 10,2 százaléka volt, s Ghána ugyan fogadkozik, de szakértők szerint az idén sem lesz egy számjegyű. A kormány képtelen megfékezni a kiadásokat, az utóbbi két évben adott 75 százalékos emelés nyomán az állami alkalmazottak fizetése nyeli el az adóbevételek kétharmadát. Az IMF segítsége így a költségvetés rendbetételéhez kell, na meg a befektetők megnyugtatására. Hiszen a nemzetközi államkötvénypiacon 2007-ben, Dél-Afrika után a második fekete-afrikai országként megjelent Ghána 1,5 milliárd dolláros kötvénykibocsátásra készül, és ehhez jól jöhet a Valutaalap pecsétje.

A gondok egyik látványos jele, hogy a napokban hosszú sorok alakultak ki a benzinkutak előtt, a kitartóbbak és a szerencsésebbek legfeljebb a negyedik-ötödik töltőállomásnál járnak sikerrel. A kormány tavaly törölte el az üzemanyag ártámogatását – ami 85 millió dollárnak megfelelő kiadást okozott az államnak –, de idén áprilisban szép lassan visszacsempészte. Most mégis újra emelni kell az üzemanyagárakat, mert a makrogazdasági stabilitás veszélybe került. A problémák nyomán a valuta, a cedi az idén eddig 45 százalékot veszített az erejéből, és ezzel a világon a legrosszabbul teljesített, nagyobbat gyengült, mint az ukrán hrivnya vagy a szíriai font. Ez pedig felpörgette az inflációt, aminek mértékét 15 százalékra becsülik. A pénzromlást táplálja, hogy a jegybank a bankóprés beindításával tömködi be a költségvetésen tátongó lyukakat.

A 25 millió lakosú nyugat-afrikai ország a világ második legnagyobb kakaótermesztője, Afrika második legnagyobb aranytermelője, és a 2007-ben felfedezett olaj felhozatala is elkezdődött négy évvel ezelőtt. Ghána gazdasága éveken át 10 százalékos vagy annál is nagyobb ütemben nőtt, az ország a feltörekvők egyik sztárjává vált. Elmaradtak azonban a szerkezeti reformok, és a várható olajtermelést is túlbecsülték. A kezdeti várakozások szerint a felhozatalnak már meg kellett volna haladnia a napi 225 ezer hordót (1 hordó = 159 liter), de a tényleges mennyiség ennek a felét sem éri el. Azt remélték, hogy 2015-re az éves olajbevétel 5 milliárd dollár lesz, de jelenleg 850 millió dollár körül mozog.

Pedig minden jól indult. Amikor 2007-ben kiderült, hogy a ghánai partokhoz közel jelentős tengeri olajlelőhelyek vannak, a stabil és demokratikus kormány tervet készített a szénhidrogén-jövedelmek átlátható felhasználására. Az egyik rossz példa Nigéria volt, ahol a napi egymillió hordós olajtermelésből egyes jelentések szerint átlagosan évi 6 milliárd dollár tűnik el a korrupció mocsarában. Az accrai kormány ezért törvényt fogadtatott el a bevételek nyilvánossá tételéről, a fejlesztések prioritásairól – így az úthálózat bővítéséről, a mezőgazdaság és a házépítés felfuttatásáról, valamint az adósság-visszafizetésről –, de a Kánaán nem jött el.

A kitermelés bővülése ugyanis jóval lassabban halad, mint várták, és a törvényeknek sem szereznek mindig érvényt. Túl sok pénz ment el útépítésekre, ráadásul olyan területeken, ahol viszonylag jó állapotban volt az infrastruktúra. Nagyobb összeg vándorolt az elnöki büdzsébe, mint például az agrárgazdaságba, amely a munkaerő több mint felét foglalkoztatja. A tengeri mezők működtetője, a brit Tullow Oil hiába alkalmaz 86 százalékban helyi munkásokat, ez mindössze háromszáz embert jelent. Tetézi a gondokat a korábbi évek fellendüléséből adódó népességrobbanás, amely komoly kihívás a közművek számára. Jelentősek az áramkimaradások, gyakori a vízhiány. A nehézségek növelik az egyenlőtlenségeket, különösen az elmaradottabb északi területek kárára, ahol inkább a muszlimok élnek többségben.

Ghána az „olajkorszak” előtt Afrika egyik éltanulójának számított. Jó negyedszázados katonai diktatúra után az 1992-ben tartott első többpárti választás óta viszonylag stabil a demokrácia. Az sem okozott fennakadást, amikor John Atta Mills elnök 2012-ben meghalt, és Mahama alelnök vette át a hatalmat. A Világbank adatai szerint 1991–2006 között – azaz nagyjából a többpárti kormányzás kezdetétől az olajkincs felfedezéséig – a szegénységben élők aránya 52-ről 28 százalékra csökkent. Ghána lehet az első fekete-afrikai ország, amely az ENSZ millenniumi célkitűzéseinek megfelelően 2015-re a felére csökkenti a mélyszegénységben élők arányát.

Az ország azért is példakép lehetett Afrikában, mert legendás függetlenségi vezetője, Kwame Nkrumah révén 1957-ben a kontinensen elsőként rázta le a gyarmati uralmat. A britek több mint nyolc évtizeden át irányították Ghánát, az egykori Aranypart részét, ahol a XV. században először portugál, majd svéd, dán, holland és német kereskedők jelentek meg – elsősorban az arany miatt. A becslések szerint az Afrikából 1500–1870 között elhurcolt tízmillió rabszolga csaknem ötödét az Aranypartról hajózták be. A britek a XIX. század második felére átvették az irányítást a partszakasz jelentős része felett, és megtörték a helyi törzsek ellenállását.

Hogy Ghána a természeti kincsek átlátható és az egész ország számára hasznosuló felhasználásában is utat mutat-e, az sokban múlik a 2012-ben csak hajszállal nyertessé vált, de 2016-ban újra választás elé néző Mahama elnökön. Az elismert történésznek és írónak mondott politikus a szegények felkarolója, így különösen nehéz lesz megtalálnia az egyensúlyt a fájdalmas reformok és a társadalmi elvárások között.

KERESZTES IMRE