„Szomorú, hogy Budapest Oroszország kezére játszik”

– Több mint fél év telt el azóta, hogy Oroszország megszállta, majd bekebelezte a Krím félszigetet. Mennyire változott meg ott az élet?

– A Krím annektálása után azonnal megkezdődtek az üldözések. Az orosz hatóságok által elfogadott törvények alapján betiltottak mindenféle nagygyűlést, és szigorú büntetés jár azért is, ha valaki nem ismeri el az orosz megszállás jogosságát. Már szinte a hatalomátvételt követő első napon megemelték a közalkalmazottak fizetését, illetve a nyugdíjakat. Oroszország szövetségesei ki is használják ezt annak bizonygatására, hogy mégiscsak jobb lett az élet az oroszok bejövetele után, s Kijevvel ellentétben Moszkva legalább gondoskodik az állampolgárairól.

Julja Kocsetova

– A Krím gyakorlatilag teljes elszigeteltségben él, hiszen a területe nem érintkezik Oroszországgal.

– Igen, s mivel egyetlen civilizált ország sem ismeri el a bekebelezés törvényességét, a félszigetet sorra hagyják el a befektetők. Előbb a nemzetközi, majd az ukrán cégek és bankok mentek el, s elköltöztek az áruházláncok is. Ezért hamar élelemhiány alakult ki, amit a helyi hatóságok végül úgy szüntettek meg, hogy a Krím és Ukrajna határán zöldfolyosót nyitottak az ukrán élelmiszerek számára. A közlekedésben is káosz uralkodik: a Krímbe csak orosz légitársaságok repülnek, és nincs normális vasúti összeköttetés. Hajón elvben oda lehet utazni, ám a viharok miatt nem rendszeresek a járatok, télen pedig teljesen leáll a forgalom.

– Moszkva a cári, majd a szovjet időkben is megpróbálta elűzni a tatárokat a Krímből. Milyen most az együttélés?

– A krími tatárok végig Ukrajnát támogatták: bojkottálták az elszakadást megelőző népszavazási cirkuszt, s részt vettek az orosz betörés elleni tiltakozó akciókban is. Ennek persze az lett a következménye, hogy az új hatalom azonnal rászállt a tatárokra. Nem engedték például, hogy megtartsuk azt a május 18-ai nagygyűlést, amelyet a Szovjetunió szétesése óta eltelt 23 évben mindig megrendezhettünk. Az új vezetők azt állították, hogy ez politikai tüntetés, pedig a valóságban sohasem volt az: azokra emlékezünk olyankor, akik a Sztálin által elrendelt 1944-es deportálás idején haltak meg, úton Üzbegisztán felé. Két vezetőnknek, Musztafa Dzsemiljevnek és Refat Csubarovnak Oroszország azt sem engedte meg, hogy belépjenek egykori hazájuk, a Krím területére. A választások után is folytatódott a zaklatás, rendszeresek a házkutatások, s el-eltünedeznek emberek. Egy húszéves tatár fiút például felakasztva találtak meg, néhány nappal az elrablása után. Meg akarnak bennünket félemlíteni, ezért a leginkább elégedetlenek elhagyják a Krímet, sokan pedig a békéért cserébe befogják a szájukat.

– Hogyan állnak az orosz építési tervek? Úgy tudni, Moszkva valamiféle kirakattá próbálja alakítani a Krímet.

– A valóságban nem sok történik. Az orosz, illetve a helyi vezetés folyamatosan a tervekről beszél ugyan, ám eddig minden csak papíron készült el. A legismertebb kezdeményezés a Kercsi-szorosba tervezett híd, de a szkeptikusok egyáltalán nem hisznek benne, hogy valaha is megépül, mert ezen a szakaszon nagyon erősek a tengeri áramlatok.

Julja Kocsetova

– Az 1954-ben Hruscsov által Ukrajnának „ajándékozott”, valaha tatár, ma már orosz többségű félsziget elvesztésébe lassan mintha a külföld és Kijev is belenyugodna. Ön is így látja?

– Krími tatárként nem vagyok hajlandó elhinni, hogy örökre elveszett volna a Krím. Lehetetlennek tartom, hogy három hét alatt egy hatalom mindenféle következmény nélkül, akadálytalanul elvegye egy szomszédos állam területének jó részét. Mivel más államok nem ismerik el az agresszió törvényességét, talán van még esély, hogy a félsziget visszatérjen Ukrajnához. Persze fontos, hogy ez milyen módon következik majd be, de bízom abban, hogy a megoldás békés lesz, nincs szükség háborúra. Attól is sok függ, mi történik Kelet-Ukrajnában. Az elszakadáspártiak kezén lévő területek már nem kapnak pénzt Kijevtől, a donyecki repülőtérért vívott harcok következtében mindennap halnak meg katonák és polgári személyek, néhány napja például egy általános iskola udvarán robbant gránát. Csak ront a helyzeten, hogy Donyeck és Luhanszk megyében a hónap elején választást tartottak, s az ott győztes pártok bármikor felkérhetik Oroszországot, hogy küldje oda a csapatait. A szeptemberi minszki orosz–ukrán megállapodás és az ott aláírt tűzszüneti egyezmény nem működik. Csak a nemzetközi beavatkozás segíthet: a Putyin és környezete ellen hozott szankciók szigorítása. Katonai eszközzel nem lehet megoldani a válságot; ha a fegyverek játsszák a fő szerepet, akkor csak még több lesz az áldozat. A nemzetközi segítségre már csak azért is szükség van, mert az oroszok a számukra kellemetlenséget okozó tatár vezetőket egyszerűen kidobják a Krímből. Egyre többen javasolják, hogy az ENSZ hozzon létre különbizottságot a krími jogsértések kivizsgálására.

– Valós veszély, hogy Oroszország nyíltan is beavatkozna, ha a kelet-ukrajnai szakadárok a segítségét kérnék?

– Moszkva eddig is döntő szerepet játszott: exportálta a háborút a mi területünkre – beavatkozása nélkül már rég véget értek volna a harcok. A szakadár hadseregben rengeteg orosz zsoldos harcol, s a helyi politikai vezetésben, még a miniszterek között is több orosz állampolgár van. A szakadárok fegyvereinek jó része is Oroszországból érkezett.

– Kijevben érezhető a Moszkva-ellenes hangulat, de az EU sem sokkal népszerűbb, már viccek születnek arról, mennyire határozatlan a brüsszeli politika. Mit kellene tennie a külvilágnak?

– Elégtelen, amit Európa tesz, hiszen az EU még mindig csak ott tart, hogy mély aggodalmát fejezi ki az ukrajnai helyzet miatt. Pedig az események közvetlen hatással vannak Európára. Putyin ütközőövezetet akar létrehozni Ukrajnából, amiért Oroszország helyett az európai utat választotta. A Donbassz-medence és a Krím hosszú ideig olyan válsággóc marad, melyek nemcsak Ukrajnát, hanem egész Európát destabilizálják. Európa egyszer már behunyta a szemét, akkor éppen a Szudéta-vidék ügyében. Végül ez a hozzáállás vezetett Hitler felemelkedéséhez, a második világháború kitöréséhez, Európa felének német kézre kerüléséhez és sok millió áldozathoz. Senki nem szavatolhatja, hogy Putyin megáll Ukrajnában. Szomorú, hogy Magyarország sem lehet büszke magára, Orbán Viktor kormánya a közelmúltban úgy döntött, hogy nem engedi a Magyarországon át Ukrajnába visszaérkező gázszállítást. Ez nem csak a szabadpiac elveivel ellentétes. Azt is jelenti, hogy Budapest Oroszország kezére játszik egy másik küzdelemben, az Ukrajna ellen vívott gázháborúban, amelyben Moszkva amúgy is tisztességtelen eszközöket vet be.

– A kijevi kormányt is sokan bírálják, amiért nem sokat tesz a hadseregért, illetve a menekültek érdekében.

– Rengeteg a probléma, és az államnak nincs gyakorlata ezek megoldásában. Hiszen nemcsak a krímieknek kellene segíteni, hanem azoknak is, akik a szakadárok kezén lévő kelet-ukrajnai területekről menekültek el, néha egyetlen kofferrel. Az illetékes minisztériumok persze próbálnak segíteni, de a civil szervezetek és az önkéntesek részvétele nélkül sokkal rosszabb lenne a helyzet.

– Ön is létrehozott ilyen civil szervezetet. Mit tesznek?

– Február végén, amikor kirobbant a válság, néhány barátommal létrehoztuk a Krím-SOS nevű szervezetet. Eleinte azt hittük, legfeljebb három hónapig működik majd, hiszen akkor még az volt a célunk, hogy a rengeteg pletyka és híresztelés közepette tájékoztassuk az embereket arról, mi zajlik a valóságban a Krímben. Önkéntes csoportot szerveztünk, a tagjai ellenőrizték az értesüléseinket, ők tartották a kapcsolatot az oroszok gyűrűjébe került ukrán katonákkal. Nem sokkal később már segítenünk kellett az első áttelepülőknek, majd megjelentek a külföldi újságírók, akik tudósítani akartak az eseményekről, ám fogalmuk sem volt, kihez fordulhatnak. Ugyancsak részt vettünk a katonák kimenekítésében, most pedig azokat segítjük, akik el akarnak költözni a Krímből. Folyamatosan figyelemmel kísérjük és regisztráljuk az emberi jogok megsértését, és tájékoztatunk róla.

– Mekkorára tehető a menekültek száma?

– A válság kitörése óta több tízezren menekültek el. Mi húszezer emberről tudunk, ők azok, akik közvetlenül hozzánk fordultak segítségért, de nagyon sokan maguk szervezik az elköltözésüket. A legtöbben Herszonba, Kijevbe és Lvivbe mennek, ott már meg is nyíltak a Krím-SOS irodái.

NÉMETH ANDRÁS / KIJEV