Dominique Harrison-Bentzen, egy lancashire-i egyetem diákja decemberben került szorult helyzetbe, amikor egyik éjjel pénz nélkül kellett volna valahogy hazajutnia. Egy Robbie nevű hajléktalan maradék három fontját ajánlotta fel neki taxira. A lány nem fogadta el, de annyira megindította a férfi nagylelkűsége, hogy egy adománygyűjtő oldalon ötszáz fontot akart összeszedni neki.
A diáklány azt mondta: végtelenül meghatotta az emberek segítőkészsége. A kitűzött ötszáz font helyett eddig már 45 979 font érkezett a nemes célra.
A BBC News értesülése szerint Harrison-Bentzen 1500 fontot ad át Robbie-nak, ami fedezi néhány havi lakásbérletét és élelmét. "Robbie el van ragadtatva, mélyen meg van hatva. Nagyon hálás" – mesélte a diáklány.
Az adományok többi részét szintén a hajléktalanok helyzetének javítására akarja fordítani. Felvette a kapcsolatot helyi hajléktalanokkal foglalkozó jótékonysági szervezetekkel, hogy a legjobb helyre kerüljön a pénz: ételosztó konyhákra, menhelyekre, élelmiszerbankokba, illetve a hajléktalanokat felkaroló templomokba.
Harrison-Bentzen éjszakai kalandja után egy éjjelt hajléktalanokkal töltött az utcán, hogy jobban megismerje körülményeiket. Mint mondta: szeretne egy bejegyzett jótékonysági szervezetet létrehozni, amely kifejezetten a hajléktalanok problémáival foglalkozik.