Irodája egyik zugában Habib Burgibának, a független Tunézia első vezetőjének mellszobrát őrizgeti a tunéziai elnökválasztás második fordulójának győztese, Bedzsi Káid esz-Szebszi. Államférfi volt – mondta róla a 88 éves megválasztott elnök, aki a Franciaországtól 1957-ben elnyert függetlenség utáni Burgiba-kormányokban több miniszteri posztot is betöltött. Habár Burgiba szilárdította meg az egypártrendszert, mégis számos tunéziai emlékezetében a világi alapú, az oktatást elősegítő, a nőknek egyenlő jogokat adó és a gazdaságot fejlesztő állam alapítójaként él.
Esz-Szebszi azonban nemcsak az alapító elnök kormányaiban vállalt szerepeket, hanem a Burgibát 1977-ben megbuktató és autokratikus rendszert bevezető Zin el-Abidín ben Ali uralma alatt is, melyben legutolsó posztján a parlament elnöke volt. Úgy tűnik azonban, hogy a tunéziai választók többségét ez kevésbé zavarta, hiszen a második fordulóban esz-Szebszi a voksok 56 százalékát kapta, míg riválisa, a hivatalban lévő elnök, Monszef Marzúki 44-et.
Az elnökválasztással történelmi tettet hajtott végre Tunézia, ahol január 14-én lesz négy éve, hogy Ben Alit több hétig tartó zavargások után elkergették, és ezzel a kis ország útjára indította az arab tavasznak mondott felkeléseket. A 2011-es jázminos forradalmat még abban az évben választások követték, melyek után koalíciós kormány alakult. De az Ennahda iszlamista mozgalom vezette kétéves kormányzás alatt romlott a közbiztonság, emelkedtek az élelmiszerárak, nőtt a munkanélküliség, és nem sikerült talpra állítani a gazdaságot sem. Az Ennahda és a politikai száműzetésből a forradalom után hazatért vezetője, Rasif Gannusi felelősségteljes hozzáállásának köszönhetően tavaly ügyvivő kormány alakult, majd új, haladóbb alkotmányt fogadtak el, amely alapján parlamenti és elnökválasztást tartottak. Így, ha vajúdva és nehezen is, de az ország megmentette a forradalmat, és végigvitte a demokratikus átmenetet.
A magát tapasztalt technokratának tartó esz-Szebszinek nem lesz könnyű dolga. Az októberi parlamenti választáson az általa alapított, világi Nidáa Tunisz párt csak 85 helyet szerzett a 217 fős törvényhozásban, így vagy a 69 mandátummal bíró Ennahdára, vagy kisebb centrista pártokra szorul, hogy új kormányt alakítson, szembeszálljon az egyelőre alacsony hőfokon izzó szélsőséges erőszakkal, és fájdalmas reformintézkedésekkel felvirágoztassa a gazdaságot.
Talán a kompromisszum az, amellyel az arab országok közül Tunézia példát mutatott, és amelynek hiányában Líbia ismét a polgárháború szélére sodródott, Egyiptom pedig visszatért a hadsereg vezette érához. Tunéziában két világi politikus példátlan tavalyi meggyilkolása után a két nagy párt megállapodott az átmenet folytatásában, melynek fő eleme, hogy a régi rend tisztségviselőit – a kritikusok szerint a „Maradványokat” – elfogadták a politikában. A Nidáa Tunisz parlamenti képviselőinek fele például a régi rendszerben is politizált. Az Ennahda nem indított elnökjelöltet, de valószínű, hogy hívei közül sokan Marzúkira szavaztak.
A 2011-es forradalom óta átmeneti elnökként működő Marzúki – némi vádaskodás és szabálytalanságokra hivatkozás ellenére – elismerte vereségét, és együttműködését ajánlotta fel, amit esz-Szebszi el is fogadott. Az új elnök pedig elhatárolódott a régi rendszertől, és magát minden tunéziai államfőjének nevezte, ami megint csak ritka a térségben. Az Ennahda részéről is elhangzottak olyan nyilatkozatok, amelyek megteremthetik a parlamenti együttműködés alapját.
A 2015-ös költségvetés lélegzetvételnyi időt adhat. A növekedést 3 százalékra tervezték, 5 százalékos költségvetési hiánnyal, szemben a 2014-es 2,5 százalékos bővüléssel és 5,8 százalékos deficittel. De a távozó kormány szerint is legalább három év kell a gazdasági felvirágzáshoz, amely megalapozhatná a stabilitást. Tunézia kétéves, közel 1,8 milliárd dolláros hitelprogramban állapodott meg az IMF-fel, cserébe gazdasági reformokat kell végrehajtania – például adóemeléseket és az állami támogatások lefaragását. Az új évben 4 milliárd dollárnyi külső forrást kell bevonnia a kormánynak, és több mint a felét külföldi donorok adják. Elemzők úgy vélik, az USA-nak és az EU-nak támogatnia kell Tunéziát, hogy az arab tavasz bölcsőjében gyökeret ereszthessenek a demokratikus hagyományok.
Esz-Szebszi szerint a tunéziai forradalom azért nem bukott el, mert az észak-afrikai ország háromezer éves kultúrája során szoros kapcsolatokat ápolt Európával, különösen Francia- és Olaszországgal. Tény, hogy az 1875-ben alapított College Sadiki gimnázium kétnyelvű – arab és francia – oktatása olyan elitet termelt ki, amely toleráns és mérsékelt, és fontos szerepet játszott az ország liberális mozgalmaiban. A szintén az intézményben tanult Burgiba a függetlenség után a gimnáziumban meghonosodott rendszert vezette be országszerte, így a modern tudományokat franciául, az arab történelmet és az iszlám örökségét arabul tanították.
Az új elnök úgy tartja, ennek is köszönhető, hogy az egyetemes oktatás, a nemek közötti egyenlőség, a vallás és az állam szétválasztása megteremtette a modern köztársaság alapjait, viszonylag széles, világi középosztályt és az olajkincs hiányában erős munkaetikát. Az iszlamista Ennahda elfogadta az 1959-es alkotmány alapján megírt új alaptörvényt, amely mentes az ideológiai elhajlásoktól, és míg leszögezi, hogy az ország hite az iszlám, az állam polgári és szekuláris karakterét hangsúlyozza. Ez a mérsékeltebb iszlamista irányzat nagy áldás Tunézia számára, melyet pragmatizmusa és politikai érettsége révén a londoni The Economist hetilap a 2014-es Év Országává választott.
KERESZTES IMRE
