Sokba lesz nekünk Orbánék választási osztogatása
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány, ezúttal sem mérlegelve azok költségvetési következményeit.
Bár a német Lufthansa tulajdonában lévő Germanwings diszkont légitársaságnak a keddi dél-franciaországi katasztrófa előtt nem volt balesete, a cég gépein korábban több alkalommal okozott gondot a pilótafülkében terjengő ismeretlen eredetű, émelyítő szag.
Émelyítő szag jelentkezett 2010 decemberében is, amikor egy Bécsből a köln-bonni repülőtérre tartó Airbus A319-es Germanwings-gép pilótái a leszállás közben kis híján elájultak a kellemetlen szag miatt – jelentette a dpa német hírügynökség.
Mindkettejüknek oxigénmaszkot kellett felvenniük, hogy le tudják tenni a gépet, a kapitány pedig a légi balesetek kivizsgálásáért felelős német hivatal (BFU) jelentése szerint azt mondta, teljesítőképességének határán volt az incidens során.
Az émelyítő szag forrását és terjengésének okát a BFU vizsgálata során nem sikerült kideríteni, de a hivatal jelentése szerint nem zárható ki teljességgel, hogy elektromos vagy elektronikus fedélzeti műszerek hibája idézhette elő. 2013 decemberében is hasonló incidens történt, akkor a köln-bonni repülőtérre való landolásnál a pilóták a kellemetlen szag miatt felvették oxigénmaszkjaikat, de végül biztonságban letették a repülőt.
2008-ban a Germanwings egy másik A319-ese röviddel a felszállás után kényszerült visszafordulni a dublini repülőtérre, miután a kapitány rosszul lett. Egyes jelentések szerint több utas is elvesztette eszméletét a gépen a nyomáscsökkenés miatt.
2014-ben émelyítő szag miatt a cég egy pilótája úgy döntött, nem száll fel a szardíniai Cagliari repülőteréről, a köln-bonni repülőtérre tartó utasokat végül egy másik repülőgép szállította el.
Mindazonáltal a BFU adatai szerint nem kifejezetten ritka, hogy furcsa és ismeretlen szagok terjengjenek egy gépen, és ez sok esetben vezetett már a repülés megszakításához. A hivatal több száz hasonló esetet vizsgált már, és arra a következtetésre jutott, hogy azok nem jelentenek lényeges veszélyt a légi közlekedés biztonságára nézve, bár "egyes pilótáknak rontják a teljesítőképességét".
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány, ezúttal sem mérlegelve azok költségvetési következményeit.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
A tervet Magyarországra szabták.
A miniszter beszélt Tiborcz Ferrarijáról és a Pride-ról is.