Csípős viccek árasztották el az afgán internetes portálokat, azt gúnyolva, hogy a tavaly szeptemberben felesküdött Asraf Gáni elnök három hónap alatt sem tudott kormányt alakítani. Az egyik fotón Gáni és a riválisából kormányfővé avanzsált Abdullah Abdullah aggastyánként, hosszú fehér szakállal arról beszél 2050-ben, hogy hamarosan bejelentik az új kormányt. Egy másikon a két politikus a hagyományos afgán lovasjátékot, a buzkasit űzi, de nem a kecskefejért, hanem a kabinetposztokért folyik a harc. Az igazán meglepő az, hogy az élcelődésekhez a tálib lázadók is csatlakoztak.
Talán a poénkodásnak is köszönhető, hogy hétfőn Gáni végre bejelentette 25 fős kormányát. Az elnök korábban azt ígérte, hogy a kabinet reformista, korrupcióellenes technokratákból áll majd, és nem az elődje, Hamid Karzai nepotista hatalomgyakorlását folytatja tovább. De a hosszas huzavona is jelezte, hogy a két tábor – Gáni főként pastu és Abdullah inkább tádzsik hátországa – patikamérlegen porciózta ki a posztokat; a védelmi és a pénzügyi tárcát Gáni, míg a bel- és a külügyet Abdullah emberei szerezték meg. Nem történt áttörés az urambátyámrendszerben, leginkább a tavalyi választási kampányban részt vevőket jutalmazták a minisztériumok vezetésével – vélekedett Zia Rafat afgán politikai elemző.
Kabul elvesztegetett egy évet, hiszen a tavalyi elnökválasztási folyamattal, majd az utána kialakult patthelyzettel az afganisztáni állami intézmények lebénultak. Holott a tavalyi volt a 2001-ben kezdődött, amerikaiak vezette megszállás utolsó éve, az idén már teljes mértékben az afgán hadsereg és rendőrség felel a biztonságért. A kétoldalú biztonsági megállapodás értelmében 2016 végéig 13 ezer fős – főként amerikai katonákból álló – kontingens marad az országban. A NATO szűkebbre szabott új feladata a 350 ezres afgán haderő kiképzésének folytatása. Amerikai terrorellenes egységek az idén még támadhatják az al-Káida és más terrorcsoportok állásait, pilóta nélküli repülőket vethetnek be, és légi segítséget nyújthatnak az afgánoknak. Január elején azonban az amerikaiak máris visszautasítottak egy légi segítségre vonatkozó kérést.
De vajon a 13 évi háborúskodás után mekkora esélye van a Talibánnak a visszatérésre? A gerillák támadásai az utóbbi hónapokban fokozódtak, az afgán biztonságiak heti vesztesége eléri a száz főt, ami az amerikaiak szerint is fenntarthatatlan. Az egész háború során a tavalyi év volt a legvéresebb az afgán civilek számára, és egyelőre nem látszik, mitől javulna a biztonság. Még Kabulban is olyan veszélyes a helyzet, hogy a továbbra is a tálibok célkeresztjében lévő külföldi katonák inkább helikopterrel közlekednek a főváros körüli 5–10 kilométeres körzetben – például a főhadiszállásról a reptérre és vissza –, mert az utakon öngyilkos merénylőktől és pokolgépektől tartanak.
Ha a történelem az Afganisztán jövőjét eláruló varázsgömb, akkor Gáninak mindössze három éve van hátra. Ennyi ideig élte túl Mohamed Nadzsibullah kommunista elnök a szovjetek 1989-es kivonulását, 1992-ben – az orosz támogatás leállításának szinte azonnali következményeként – a mudzsahedek elfoglalták Kabult. Nadzsibullah az ENSZ kabuli képviseletére menekült, és ott tartózkodott a rögtön kitört polgárháború alatt. Abban bízva, hogy az 1996-ban a főváros elfoglalására készülő tálibok nem ölik meg, maradt. Vesztére, mert a szélsőségesek kegyetlen módon kivégezték.
A múlt nemcsak a mai kabuli kormánynak lehet tanulságos, de a Nyugatnak is. A Moszkva által magára hagyott Afganisztánban az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) által is támogatott mudzsahedek marakodása miatt a hatalmat üstökösszerűen megkaparintó, szélsőségesen fundamentalista Talibán szunnita mozgalom hatalomra került, és oltalmat nyújtott Oszama bin Laden szaúdi terrorvezér al-Káidájának. A hálózat afgán földről szervezte meg a 2001. szeptember 11-ei – a New York-i ikertornyokat és a washingtoni hadügyminisztériumot ért – támadást, amire válaszul az amerikaiak és a britek lerohanták Afganisztánt.
Számos szakértő szerint Afganisztán a nemzetközi beavatkozás egyik legrosszabb példája. A tálibok hatalmát ugyan megdöntötték, de a mozgalmat egyáltalán nem törték meg, és amikor a 13 évi megszállás első felében enyhült az amerikai érdeklődés – az USA főként a 2003-ban megindított iraki háborúra összpontosított –, a gerillák erőre kaptak. A csúcsidőben több mint negyven ország 140 ezer katonája sem volt képes teljes győzelmet aratni, és ma szakértők azon vitáznak, vajon volt-e értelme nagyszámú nyugati katonát pastu területekre vezényelni, ami csak olaj volt a tűzre: felerősítette a külső hódítókkal és betolakodókkal szembeni, évezredes afgán ösztönöket.
Az elsietett kivonulásra jó példa Irak. Obama 2011-ben kijelentette: a távozó amerikai katonák szuverén, stabil és önálló Irakot hagynak maguk után. Megint csak három évvel később szélsőséges dzsihádisták elfoglalták az ország északi részét, s a magát ma Iszlám Államnak nevező (IS) szervezet Szíriában és Irakban kegyetlen és szélsőséges nézeteket hirdető kalifátust hozott létre. Az amerikaiak újfent Irakban találták magukat – Washington légicsapásokkal és katonai tanácsadókkal segíti az iraki hadsereget –, Európát pedig elérte a dzsihádista terror. Ráadásul Afganisztánban állítólag több egykori tálib parancsnok is az IS-nek esküdött fel. Ha valóban gyengül a Talibán vezetőjének, Omár mullahnak a befolyása, és az IS beszivárgott Afganisztánba, az nemcsak Gáni és az USA számára jelent újabb kihívást, de a táliboknak is, a konfliktus pedig még veszélyesebb szakaszába léphet.
Tizenhárom év alatt több mint 100 milliárd dollárt költött afganisztáni segélyre a nemzetközi közösség, ez a történelem egyik legnagyobb ilyen jellegű pénzügyi vállalkozása. A javát az USA adta, az összeg kétharmada biztonsági célokra ment. Ám össze nem szerelt turbinák, félbemaradt beruházások, pazarlás, korrupció jelzik ez elvesztegetett lehetőségeket. Persze az országban a várható élettartam 2001 óta 55-ről 61 évre nőtt, több mint kilencmillió gyermek jár iskolába a tálibok alatti egymillióval szemben, az egy főre jutó éves jövedelem pedig 186-ról 688 dollárra nőtt. De ha a donorok fáradtsága és az érdektelenség miatt a Nyugat megszünteti a katonai és a pénzügyi támogatást, akkor Afganisztán megint elveszett ügy marad, eltékozolva a kevés eredményt, és újra szélsőséges erők prédájává züllesztve az országot.
KERESZTES IMRE
