szerző:
MTI / hvg.hu
Tetszett a cikk?

Szerdára virradóra csillapodott ugyan a Németországon, Ausztrián és Svájcon végigsöprő Niklas orkán, de a vonattal közlekedőknek továbbra is fennakadásokra kell számítaniuk. Eddig kilencen haltak meg.

A Niklas az utóbbi évek egyik legerősebb vihara. A helyenként az óránkénti 192 kilométeres sebességet is elérő széllökések kedden több helyütt fákat csavartak ki, autókat, házakat és villamos vezetékeket rongáltak meg.

Németországban heten haltak meg, közülük hárman közlekedési balesetben. Svájcban és Ausztriában egy-egy áldozata volt az orkánnak.

A vihar jelentős káoszt okozott a közúti, vízi és légi közlekedésben. A frankfurti repülőtéren több mint 180 járatot kellett törölni. Egy reptéri szóvivő azt mondta, hogy az időjárás miatt szerdán is korlátozásokra kell számítaniuk az utasoknak. A Niklas orkán Hamburgban 63 járatot érintett.

A német vasúttársaság több városban hálókocsikat bocsátott a pályaudvarokon rekedt utasok rendelkezésére. Éjjel sikerült ugyan több felsővezetéket megjavítani, de továbbra sem járnak a vonatok a Bréma és Hannover, valamint a München, Rosenheim és Salzburg közötti szakaszon.

A Niklas keddi, németországi pusztításáról szóló beszámoló itt olvasható.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!