Menekült gyerekek miatt figyelmeztette Magyarországot az ENSZ

A menekült és migráns gyermekek védelmére és a méltó bánásmód biztosítására szólította fel Magyarországot az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) pénteken.

  • MTI MTI
Menekült gyerekek miatt figyelmeztette Magyarországot az ENSZ

"A szerdán látott jeleneteknek, amelyek során gyermekek erőszak, illetve zavargások középpontjába kerültek, nem szabad megismétlődniük" - írta a szervezet a közleményében a Röszkénél történt eseményekre utalva.

Az UNICEF szerint a gyermekeket nem szabad büntethetővé tenni azért, mert menekültek vagy migránsok, és nem szabad őket elszakítani családjuktól. "Ezek a gyermekek már így is rendkívüli szenvedésen mentek keresztül útjuk során, ezért most méltósággal kell bánni velük, és biztosítani kell számukra a szükséges ellátást, védelmet és együttérzést" - fogalmazott a szervezet.

Az ENSZ Gyermekalapja a közleményben azt is kiemelte, kapcsolatba lépett a magyar ENSZ-képviselettel, és a szerdai erőszakos összecsapások, illetve az országba érkező migráns gyermekek őrizetbe vételét, büntetőeljárás alá vonását és családjuktól való elszakítását is lehetővé tevő új magyar törvények fényében felajánlotta támogatását a menekült és migráns gyermekek védelme érdekében.

Az UNICEF Magyarország mellett az összes európai tagállamát arra szólította fel, hogy sürgősen intézkedjenek a menekült és migráns gyermekek védelméről és ellátásáról, miután "egyetlen állam sem képes önmagában ellátni e felelősséget".