Tetszett a cikk?

Az iraki Kurdisztánban szolgáló magyar katonai kontingens bekapcsolódik majd a kurd önvédelmi erők tagjainak, a pesmergáknak a kiképzésébe – erről New Yorkban beszélt kedden Szijjártó Péter. A külgazdasági és külügyminiszter az Iszlám Állam elleni koalíció csúcstalálkozójával kapcsolatban nyilatkozott, amit az ENSZ-közgyűlés ülésszakának keretében tartottak. A tanácskozáson a magyar küldöttséget Orbán Viktor miniszterelnök vezetette.

"Az Iszlám Állam sajnos egyre több területet foglal el, egyre több ember kénytelen elhagyni az otthonát a szervezet rémtettei miatt. Ezért - amennyiben az európai kontinensre háruló bevándorlási nyomást valóban csökkenteni szeretnénk - az Iszlám Állam elleni erőfeszítéseket jelentősen növelni kell" – mondta Szijjártó.

"Magyarország készen áll erre, ezért a 110 fős katonai kontingensünk, amely már Kurdisztánban van, nemcsak őrző és objektumvédelmi feladatokat fog ellátni a jövőben, hanem a kurd pesmerga erők kiképzésében is részt vesz" – tette hozzá.

"Ha nem tudunk megoldást találni a lehető leghamarabb az Iszlám Állam visszaszorítására, akkor azzal kell számolnunk, hogy Európa határain nem fog csökkenni a bevándorlási nyomás, hiszen annak egyik kiváltó oka éppen az Iszlám Állam növekvő területfoglalása" – fogalmazott  a miniszter.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!