Egy gesztus, más semmi

„Számoljuk föl az utóbbi években kialakult olyan sztereotípiákat, miszerint a görögök lusták, a németek viszont minden rossznak okozói Görögországban” – indítványozta hétfőn berlini, Angela Merkel német kancellárral közös sajtótájékoztatóján Alexisz Ciprasz görög kormányfő, ezzel a gesztussal is megtoldva a békülési javaslatot. Szerinte egyetlen görög kormánytag sem gondolja komolyan, hogy a második világháborús jóvátétel elmulasztása miatt a görög hatóságok ottani német javakat foglalnának le, például bezárnák a Goethe Intézetet. Sőt kijelentette: a második világháborús károk kérdése elsősorban nem is anyagi, hanem morális probléma, aminek megoldásán, vagyis „a múlt árnyainak eloszlatásán” együtt kell dogozniuk.

Ehhez képest azért eléggé konkrét számok kerültek nyilvánosságra a görög kormányfői vizit előtt. A háborús károkat, a lerombolt infrastruktúrát, épületeket, elrabolt műkincseket összesítő athéni lista végösszege 162 milliárd euróra – a görög államadósság valamivel kevesebb mint a felére – jött ki, egy görögországi kis falu, név szerint Distomo lakosainak legyilkolásáért a túlélőknek-leszármazottaknak adandó fájdalomdíj és kárpótlás pedig 28 millió euró lenne.

Nehezen lehet kétségbe vonni a harmadik összeg létjogosultságát. 1942-ben a hitleri Németország háborús kötvény megvásárlására kényszerítette Görögországot, 476 millió birodalmi márka értékben. (Egyes források szerint ebből a pénzből finanszírozta Hitler Rommel afrikai hadjáratát.) A kötvényvásárlásról szabályos szerződés született, visszafizetési ütemezéssel, olyannyira, hogy az első törlesztést még a Harmadik Birodalom kormánya teljesítette is. A háború és a hitleri adminisztráció felszámolása után további törlesztésekre nem került sor, ha időnként a görögök szóvá tették is, akkor ezt a német kérdés rendezetlenségével, a két német állammal, a békeszerződés hiányával utasították el.

Mígnem el nem következett az újraegyesítés. Helmut Kohl politikusi rafinériáját jelzi, hogy az úgynevezett 4+2-es szerződést – vagyis az USA, a Szovjetunió, Nagy-Britannia és Franciaország, valamint az NSZK és az NDK megállapodását – úgy alakították ki, hogy az a második világháborúval kapcsolatos valamennyi nyitott kérdést lezárta. Amennyire fontos volt a világ és Európa számára a határok sérthetetlenségének rögzítése, annyira sérelmes azóta is a görögöknek, hogy ezzel az ő igényeik is a múlt részévé váltak. Pedig görög számítás szerint a 417 millió birodalmi márka akkori árfolyamon dollárra váltva, majd az azóta eltelt több mint hetven év kamatos kamataival ma 11 milliárd eurót érne.

A feltételes mód azonban jogos: a német kormány, ahogy lépten-nyomon kormányzati szóvivőktől kezdve minisztereken át a kancellárig ismételten leszögezik, a háborús jóvátételek kérdését jogilag lezártnak tekinti. Hogy politikailag meddig, az más kérdés. Ugyanis már Németországon belül is erősödnek azok a hangok, amelyek szerint valami felelősség mégiscsak fennáll. Ezt szerette volna illusztrálni a hamburgi Der Spiegel hírmagazin e heti számának címlapja: az Akropolisz előtt pózoló német katonatisztek eredeti, fekete-fehér felvételére montírozták a színes tavaszi öltözékben (sárga nadrágban, világoszöld blézerben) mosolygó Angela Merkelt. A szatíra ez esetben túl jól sikerült, olyannyira, hogy azt a „naplopó görögök” szidalmazásában különben élenjáró bulvárlap, a Bild Zeitung is túlzásnak találta. Ciprasz pedig a sajtótájékoztatón utasította vissza, hogy Németország mai kancellárját bármiféle összefüggésbe hozzák a hitleri időkkel.

WEYER BÉLA / BERLIN