A Törökország méretű piaccal, a szaúdihoz fogható kőolajkészlettel, az oroszországinál is nagyobb földgáztartalékkal és az ausztráliaihoz hasonló ásványkincsekkel rendelkező Irán óriási gazdasági lehetőséghez jutna, ha a minapi elvi egyetértéssel célegyenesbe ért atomtárgyalások eredményeként megszűnnének ellene a büntetőszankciók. Közgazdászok szerint a 80 milliós Irán pár év alatt akár 8 százalékos növekedési ütemet is elérhetne, és a közel 400 milliárd dolláros éves teljesítményű gazdaság a jelenlegi 18. helyről a legnagyobb tízbe is bekerülhet.
Az energetikai, a pénzügyi és a technológiai embargó feloldása szinte egyszerre indítana el bővülést elősegítő folyamatokat. A jelenlegi napi 1,1 millió hordós (1 hordó = 159 liter) kőolajtermelés másfél éven belül elérhetné a 2012-es 2,5 millió hordót. Ráadásul Irán – szemben az öbölbeli arab monarchiákkal – nincs annyira kiszolgáltatva a szénhidrogénekből származó bevételeknek, hiszen azok az állami jövedelmek kevesebb mint a felét adják. A perzsa államnak jelentős ipari bázisa van, 2010-ben például 1,6 millió autót gyártott, cementtermelése pedig még tavaly is a harmadik legnagyobb volt a világon. Irán EU-val folytatott, jelenlegi évi 7,6 milliárd eurós kereskedelme 2018-ra a négyszeresére nőhetne. Teherán hozzájutna a külföldi bankoknál lévő, becslések szerint legalább 80 milliárd dolláros kinnlévőségeihez is.
Elsősorban nem is az ugrásra készen álló külföldi befektetők várható rohama és a több száz milliárd dolláros tőkebeáramlás csábítása puhíthatta meg az iráni vezetést, hogy korlátozza vitatott nukleáris programját. Inkább az, hogy a 12 éve – de különösen 2012 óta – egyre élesebben harapó amerikai, európai és ENSZ-szankciórendszer a tönk szélére sodorta a gazdaságot, amit a „hősies ellenállást” hangoztató mullahok sem hagyhattak immár figyelmen kívül. Míg 1995–2012 között Teherán legalább fel tudott mutatni valamicske bővülést, a 2013-as 5 százalékos recesszió már 20 százalék körüli munkanélküliséget, 50–70 százalékos inflációt, a hazai valuta, a riál leértékelődését okozta. A nukleáris tárgyalások 2013-as elindításával együtt járó embargóenyhítések tavaly csekélyke növekedést eredményeztek ugyan, de ez csak mézesmadzagnak lehetett jó.
Az olajárak tavaly nyár óta tartó feleződése végképp eltüntette a reményt, hogy a szankciók súlya alatt is elevickélhet Irán. Az idei költségvetés kiadási oldalát 11 százalékkal kellett csökkentenie reálértéken, de ezt is hordónkénti 72 dolláros olajáron számolták, miközben a jegyzések 60 dollár alatt tanyáznak. A munkát keresők aránya és a pénzromlás üteme továbbra is két számjegyű, az életszínvonal rohamosan csökken. A lakosság jelentős része támogatja az atomtárgyalásokat, hogy megszűnjenek a szankciók, és Irán csatlakozhasson a globális gazdasághoz.
A szankciókból fakadó elszigeteltség másodlagos károkat is okozott. A pragmatikus Hasszán Rohani elnök az országot fogva tartó korrupt és hozzá nem értő gazdasági irányításra is rámutatott – ha nem is közvetlenül. Amikor például a monopóliumok megadóztatásáról beszélt, minden iráni tudta, hogy a vallási rezsim hadseregének, azon belül is az elit Forradalmi Gárdának a hatalmas vállalatbirodalmára gondolt. A kikötők és a határok ellenőrzése révén a gárda parancsnokai meggazdagodtak a szankciókat kijátszó kereskedelemből, és komoly pozíciókat szereztek a bankszektortól a távközlésig szinte minden területen. A Transparency International korrupciós listáján Irán tavaly a 136. volt a 175-ből.
John Brennan, az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója szerint Rohani elnök győzhette meg Ali Khamenei legfőbb vallási és politikai vezetőt arról, hogy ezúttal muszáj engedni, különben az embargó magát a politikai rendszert is maga alá temetheti. A CIA-főnök azt is tudni vélte, hogy az elnöknek nem volt könnyű rávennie az igazi hatalmat kézben tartó ajatollahot a komoly tárgyalásokra, és a rábeszélés két évig tartott. Brennan ugyanakkor arra is utalt, hogy a gazdasági mélyrepülés mellett az irániak tárgyalóasztalhoz ültetésében az Olimpiai Játékok néven futó internetes szabotázs is jelentős szerepet játszott. Szavaiból úgy tűnt, hogy a kiberháború például komolyan akadályozta az iráni atomprogramban a dúsításhoz használt centrifugák hatékonyabbá tételét.
Ám az USA vezette hat nagyhatalom és Irán két héttel ezelőtti keretmegállapodását a múlt csütörtökön először értékelő Khamenei szavai alapján korántsem biztos, hogy a 75 éves vallási vezetőt valóban sikerült jobb belátásra bírni. Az egyezségről közzétett amerikai verzióval éles ellentétben Khamenei például közölte: csak akkor írják alá a tervek szerint június végéig részleteiben kidolgozandó alkut, ha az összes szankciót azonnal megszüntetik országa ellen. Továbbá jelezte, hogy a katonai bázisokat a nemzetközi ellenőrök egyáltalán nem látogathatják.
Elemzők egy része szerint Khamenei csak taktikai megfontolásokból keménykedik, hogy nagyobb mozgásteret teremtsen a tárgyalóknak és saját magának. Célja lehetett az is, hogy a keményvonalasokat hozzászoktassa a gondolathoz: az atomprogramot legalább egy évtizedre szüneteltetni kell. Különben is, a szankciók feloldása még szándék esetén sem mehet egyik napról a másikra, a büntetőintézkedések egy részét pedig nem az atomprogram, hanem terrorszervezetek támogatása, emberjogi visszaélések és a ballisztikus rakéták fejlesztése miatt hozták. A vallási vezető egyébként még egy új kártyát dobott az asztalra, jelezve, hogy a június 30-ai határidő nincs kőbe vésve.
De ha Khamenei egyértelműen kiáll is a tárgyalások támogatása mellett, végső döntését nem csak gazdasági megfontolások befolyásolják. A 26 éve hatalmon lévő vezető eddig a Nyugattal való kibékülésre irányuló minden próbálkozást megfúrt, és minden olyan elnököt „felülbírált”, aki közeledni próbált az USA-hoz. A mögötte álló keményvonalas tábor – nemcsak a mesés vagyont jelentő gazdasági monopolhelyzet féltése miatt – ellenzi a megállapodást. A rezsim évtizedek óta az Amerika- és Izrael-ellenességre épül, Irakban, Szíriában, Libanonban, Bahreinben és Jemenben a Nyugattal ellenséges katonai szervezeteket támogat. Az atomalku tető alá hozatala rövid távon mindenképpen a Rohani-féle mérsékeltebb szárny megerősödését jelentené, különösen, ha a gazdaságon keresztül a lakosság is érezné az együttműködés jótéteményeit.
A megállapodás Irán számára vízválasztó lenne, ki tudja, milyen hatással az 1979-es forradalom örökségére. Talán a legfőbb vallási vezetőt választó, 86 tagú Szakértők Gyűlése a múlt hónapban éppen azért emelte a testület élére a keményvonalas Mohamed Jazdi ajatollahot, hogy jelezze: a nemzetközi közösségnek mutatott rugalmasság nem jelent egyúttal belső nyitást is. Ráadásul a tavaly elhunyt elnök helyére választott Jazdi nem is volt az esélyesek között, és könnyedén győzött riválisa, Hasemi Rafszandzsáni pragmatista volt államfő ellen. Jazdi jövő februárig vezeti a nagy hatalmú vallási testületet, amikor is a parlamenti választással együtt közvetlen tisztújításra kerül sor a Szakértők Gyűlésében is. Jazdi megválasztása ugyanakkor nemcsak az atomtárgyalások miatt történt igazán kényes időszakban, hanem azért is, mert az utóbbi hetekben több híresztelés is megjelent Khamenei megrendült egészségi állapotáról.
KERESZTES IMRE
