Megvárta a Barcelona és a Bayern München közötti Bajnokok Ligája-elődöntő első mérkőzésének végét, és kevesebb mint egy órával a hivatalos határidő – azaz múlt szerda éjfél – előtt hívta fel Reuven Rivlin államfőt Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő, hogy közölje: másfél havi alkudozás után sikerült kormányt alakítania. A 65 éves miniszterelnök talán így akart nagyobb jelentőséget tulajdonítani negyedik kormányának, mivel a meccs izgalmai elvehették a figyelmet a koalíciókötés médiában percről percre követett fejleményeiről. Pedig valódi politikai dráma folyt, hiszen a meglepően biztos márciusi választási győzelem ellenére Netanjahu jobboldali Likud pártja újdonsült partnereivel az utolsó pillanatig is csak 61 mandátumot tudott összehozni a 120 fős parlamentben, azaz csupán minimális, egyfős többséggel rendelkezik.
Netanjahu kapott hideget, meleget. Egyes kommentárok szerint eltaktikázta magát, és óriási káoszt hozott össze. Azzal, hogy megállapodott a Kulanu (Mindannyiunk) centrista blokkal, valamint két ultraortodox párttal, az Egyesült Tóra Judaizmussal és a Sasszal, 53 parlamenti képviselő támogatását szerezte meg, de egykori szövetségese, Avigdor Lieberman volt külügyminiszter váratlanul közölte: 6 mandátummal rendelkező pártja, a világi, nacionalista Jiszrael Bétenu (Izrael a Hazánk) nem csatlakozik a koalícióhoz. Ezért a kormányfőnek életbevágóan szüksége lett a Naftali Bennett vezette, szélsőjobboldali Habajit Hajehudi (Zsidó Otthon) 8 parlamenti helyére is.
Netanjahu egykori titkára ki is hozta a helyzetből a maximumot. Az előző kormányban politikai kérdésekben és személyes ügyekben a kormányfővel gyakran összeütköző Bennett magának szerezte meg az oktatási tárcát, párttársa, Ajelet Saked – az izraeli szélsőjobboldal új arca – pedig az igazságügyi miniszteri posztot. Mindketten tagjai lesznek a biztonsági kabinetnek, amelynek például háború esetén döntő szava van. A párt ellenzi a palesztin állam létrehozását, támogatja a ciszjordániai zsidó települések bővítését, sőt Bennett bizonyos ciszjordániai területek annektálását is szorgalmazza – amit még Netanjahu sem.
Mind a Likud, mind a Zsidó Otthon korlátozná a világ egyik legaktívabb legfelső bíróságának a hatáskörét. Az egyik javaslat szerint a parlament egyszerű többséggel felülbírálhatná az alkotmánybíróságként is működő testület döntéseit. A másik azt írná elő, hogy a legfelső bíróság csak akkor vétózhatna meg parlamenti törvényt vagy annak egy-egy részét, ha a határozatot a 11 tagú testületből 9 bíró fogadja el. A legfelső bíróság döntéseit az utóbbi években mind a jobb-, mind pedig a baloldali pártok kifogásolták, legutóbb pedig akkor vívta ki Netanjahu haragját, amikor elutasította azt a törvényt, amely lehetővé tette volna az illegális afrikai bevándorlók tárgyalás nélküli fogva tartását. A testület hatáskörének korlátozását ellenzi azonban a Kulanu, amely a koalíciós megállapodásban gyakorlatilag vétójogot kapott a kérdésben.
A Zsidó Otthon másik vesszőparipája, hogy korlátozza a civil szervezetek külföldi kormányoktól érkező pénzügyi támogatását. Javaslata szerint az adományokat meg kellene adóztatni, hacsak a védelmi minisztérium vagy a parlament biztonsági bizottsága másképp nem dönt. Bírálók szerint a kezdeményezés célja, hogy megakadályozzák a főként az USA-ból és az EU-ból támogatott, palesztinbarát, illetve a ciszjordániai telepesítést ellenző izraeli vagy nemzetközi szervezetek működését.
Bennett továbbra is támogatja a Likudnak azt az elképzelését, hogy nyilvánítsák zsidó nemzetállamnak Izraelt – az előző koalíció centrista tagjai részben emiatt léptek ki a kormányból. A javaslatot azonban Rivlin elnök is ellenzi, mondván: szembemegy a zsidó állam alapító atyáinak elveivel, miszerint a jelenleg a lakosság ötödét adó arab állampolgárok is egyenjogú tagjai a társadalomnak. Egyes palesztin politikusok úgy vélik, hogy a Zsidó Otthon kabineten belüli jelentős befolyása miatt ez a koalíció Izrael eddigi legszélsőségesebb kormánya.
Bár a Likudból kilépett Mose Kahlon, a Kulanu alapító vezetője szívesebben kötött volna koalíciót a legfőbb ellenzéki politikai erővel, az egykori Munkapártot is magába foglaló Cionista Szövetséggel, meg tudott állapodni Netanjahuval is. Kahlon pénzügyminiszter lesz, pártja pedig megkapta még az építésügyi tárca, valamint az Izraeli Földhivatal vezetését is. Így megvalósíthatja gazdasági programját, amely például a lakhatási és a megélhetési költségek csökkentését tartalmazza, egyebek között a banki és az élelmiszer-behozatali monopóliumok megszüntetésével.
Netanjahu koalíciós nehézségeire jellemző, hogy a megállapodás a Kulanuval nemzeti egységkormánynak ágyazott volna meg a Cionista Szövetséggel, csakhogy míg az utóbbi vezetője, Iszaak Hercog állítólag hajlott volna a nagykoalícióra, párttársai már nem. Végül aztán az alkotmánybírósági kérdésben a Kulanunak adott vétójognak, illetve a két ultraortodox pártnak kínált engedményeknek az lett a váratlan hatása, hogy a világi Lieberman elutasította a koalíciós felkérést (Netanjahu egyelőre magának tartotta meg a külügyi tárcát). A főként askenázi – európai eredetű – vallásosokat képviselő Egyesült Tóra Judaizmus és a szefárd – keleti – vallásos zsidókat reprezentáló Sasz elérte Netanjahunál, hogy visszavonják az előző kormány által elfogadtatott törvényeket, amelyek kiterjesztették a kötelező katonai szolgálatot az ultraortodoxokra is, és könnyítették a judaizmusra áttérés folyamatát.
Sokak szerint Netanjahu még bízik abban, hogy később be tudja léptetni a koalícióba Lieberman pártját vagy a Cionista Szövetséget, de kérdés, hogy ez Hercog számára nem lenne-e politikai öngyilkosság. A kormány addig is mindenesetre gyenge marad, Netanjahu valószínűleg elszámolta magát az idő előtti választással, és nem jól mérte fel a centrista pártok térnyerését és az ő politikai erőterének gyengülését. Így könnyen lehet, hogy a koalíció tiszavirág-életű lesz, bár egyes elemzők arra is rámutatnak, hogy ügyről ügyre akár egy-két évig is elevickélhet a kormány, hiszen minden tagja tisztában van azzal, hogy nagyon könnyen eltűnhet a parlamenti többség. Az is ironikus, hogy három egykori Likud-párti politikus, Bennett, Saked és Kahlon fontos tárcákat kapott, míg több hűséges veterán likudistának be kellett érnie a maradékkal.
KERESZTES IMRE
